Egy elkötelezett kapcsolatban nem lehet félig benne lenni

Írta: Király Eszter
2019 február 03

Papírfecni. Fölösleges macera. Pénzkidobás. Rongyrázás. Vetítés a külvilágnak. Romantikus, régimódi, hibbant időutazók rózsaszín, habosbabos leányálma. Gazdasági és szexuális birtokviszony. Gyereknevelő mikroközösség. Gúzsba kötő monotónia. Élethosszig börtönbüntetés. Van-e még létjogosultsága az esküvőnek, a házasságnak? Tényleg ennyire mindegy, hogy van –e, vagy nincs a szerelmünkről pecsétes papír?

A „házasság csak egy papír” kijelentés egy szakállas frázis, ami valójában védekezés, menekülés az örökké szó idegesítő, sürgető, villódzó felhívása elől. Pedig az örökké szót még mindig nem csépelték el, sérthetetlen, érinthetetlen, mindig újjászületik, és mindig új értelmet nyer. Hiszünk benne, talán ettől nem hervad el soha, és virágzik olyan töretlenül.

A házasság örökre szóló ígéretet hordoz, és akik szerint csupán egy papír, vagy szerződés, ami megszeghető, összetéphető, vagy a rajta szereplő nevek bármikor áthúzhatók, és máséra cserélhetők, nos, ők maguknak sem merik beismerni, hogy talán nem is a megfelelő ember van mellettük, vagy ők maguk képtelenek megállapodni. Ők azok, akik elvannak együtt, de valamicskét mindig megtartanak önmagukból, például a jövőképüket, amiben nem biztos, hogy szerepel a másik ember. Használják egymást magány ellen, és a megfelelő szexuális komfortérzet biztosítására. Szükségleteinket néha tényleg párkapcsolatnak álcázzuk: az anyagi jólétet, az érzelmi és szexuális biztonságot, a minőségi életszínvonalat, a közös vállalkozást szépen becsomagoljuk az együttlét színes selyempapírjába, még masnival is átkötjük, hagy lássa a külvilág a külcsínt. Pedig egy érzelmileg érett szerelemben nem létezik érdek, sem anyagi, sem másmilyen.

Amikor élettársi kapcsolatban élő férfiakat kérdezek, hogy miért nem házasodnak meg, röviden azt válaszolják, miért tennék, ha kötöttségek és elköteleződés nélkül így is megkapnak mindent. Az együttélés ellen ma nem sorakoztatunk fel morális indokokat, miért is tennénk, ám mégis nagyon komoly pszichológia érvek szólnak a házasság mellett. Talán nincsenek is tudatában, mégis a felek úgy vesznek részt az élettársi kapcsolatokban, hogy ők maguk teljesen szabadok, és bármikor lehetőségük van, hogy kiszálljanak a kapcsolatból, hiszen nincsenek elköteleződve. Számukra a meglévő kapcsolat nem valódi döntés, hanem egy bármikor feladható lehetőség. A folyamatos összeveszések, grandiózus kibékülések, költözködések, nagy visszahurcolkodások mind ezt a tényt bizonyítják, hiszen egy komolyabb konfliktusnál újra és újra felmerül a kérdés, hogy mit is keresünk egymás mellett, hiszen felemészt ez a héjanász, vagyis előkerül a kapcsolat megkérdőjelezése.

A házasság a másiknak való feltétel nélküli, teljes önátadást jelenti, minden nehézségével, örömével, közeledésével, távolodásával, a jó és kevésbé jó folytonos körforgásával, dinamikájával. Ezt a fajta elkötelezettséget igazi döntés nélkül nem lehet eljátszani, nem lehet félig benne lenni, hogy bármikor kiszállhassak. Mert vagy teljesen átadom magam, vagy nem.

Az elköteleződés egy attitűd, olyan döntés, amelyet nap mint nap meghozok a társam jólléte, kapcsolatunk fejlődése, gazdagodása érdekében. Döntés arról, hogy befektetek, invesztálok, időt, energiát, figyelmet, jelenlétet rakok bele, és nem sajnálom, mert a kapcsolatunknak eszmei értéke van, bármit megadok érte, hogy működtessem. Elköteleződni annyi, hogy megért bennem a gondolat: döntöttem, készen állok arra, hogy mától másként tegyem a dolgaimat. Nem igazi az a szerelem, amiből hiányzik ez az odaadó önkéntesség, amellyel minden rezdülésemmel a társam mellett állok, mert a kapcsolatunk odaadás, együtt tervezgetés, fejlődés, és annak az átnyújtása, amik vagyunk, és mindenünk, amink van. A házasság egy életre szól, a hűség és az elköteleződés szimbóluma, ennek terhét, és a véglegesség gondolatát sajnos nem mindenki tudja elviselni. A házasságtól nem azért félnek, mert macerás elválni, hanem azért, mert attól tartanak a hűség majd talpig nehéz, szabadságot nyomorító rabigába kényszeríti őket. Amikor valaki azt mondja, ugyan már, minek házasodjunk, a házasság csak egy papírfecni, akkor az a kapcsolat valójában nem jutott el még arra a szintre, ami egy esküvőhöz szükségeltetik.

Számos terapeuta osztja a véleményt, igenis jelentősége van annak, hogy az ismerkedés időszakában mikor történik az első szex. Az első szeretkezések után, a szerelem kezdeti bódult, euforikus, fantázia által vezérelt lebegésében sem időt, sem teret nem érzékelünk, a másik ember valódi énje rejtve marad, egy pozitív tulajdonságokkal felruházott ideált látunk. Ebben az összeolvadó, szimbiózis szerelem szakaszban legyünk óvatosak, sok pozitív torzítás színezi a másikról alkotott képet. A szex során felszabaduló oxitocin, a szerelemhormon, vagy kötődést elősegítő hormon erős kapcsot képes létrehozni, ami pozitívan torzítja a másik ember valódi észlelését, a hibákat, zavaró dolgokat csökkenti, vagy elfogadhatóvá zsugorítja, míg az erényeket felnagyítja. Idő kell, hogy reálisan lássuk. Ha túl korán történik az első szex, akkor ez képes az esetleges problémákról teljesen elterelni a figyelmet, ami pontosan annak az esélyét csökkenti, hogy kiderüljön, összeillik-e két ember, vagy sem. Egy idő után hiába látják ők, hogy nincs dolguk egymással, nem együtt akarják leélni az életüket, de az erős, intenzív, szenvedélyes kapcsolódás már létrejött, képtelenek szakítani egymással. A drámai, extrém módon elhúzódó szakítási történeteknek, a se veled, se nélküled viszonyoknak ez a legmérvadóbb okozója.

Nagyon fontos lenne ezért, hogy engedjük az induló párkapcsolatot végig haladni a fejlődési szakaszokon, miközben a szó szoros értelmében megtanuljuk egymást, vagyis mindkettőnk számára komfortos és elfogadható kommunikációs és konfliktusmegoldó módozatokat „gyakorlunk be” , amit később szépen tudunk alkalmazni a mindennapokban. A házasságnak egyébként mindez kiemelten fontos építőköve lenne. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a szex mást jelent férfinak és nőnek: a nő számára azt üzeni, hogy a kapcsolat meghitt, ragaszkodó, intim, bizalmas, már-már elköteleződésre érett, miközben a férfi fejében egyáltalán nem esküvői harangok szólnak...

Nem mindegy, hogy van-e a szerelmünkről pecsétes papír. Akik igazi társak, azok valóban csapattársak. A házasság egyik csodás tulajdonsága, hogy valaki más szintén ott van veled az élet hadszínterén, a golyózáport állva, és meg is védelmez. Aki valóban el akar köteleződni, annak nem lehet B terve. Nem töri a fejét szökési terveken, menekülési útvonalakon, és nem félelemből, gyávaságból, vagy kényelemből marad benne a kapcsolatban. „Egészségben, betegségben, jóban, rosszban...” Valami mégis lehet ezekben a házasságkötéskor felvállalt szavakban, és akár Isten, akár ember előtt tesszük, valódi erejük van a szertartás gyertyafényében, ha eldöntöttük, ha hiszünk benne.

 

 

 

 

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás