A nő legvonzóbb és egyben legsérülékenyebb tulajdonsága: az önbizalom

Írta: Király Eszter
2020 október 10

A szívünk össze-vissza tört, sáros lábbal portyáztak rajta az érdemtelenek, hittünk, bíztunk, csalódtunk, megbotlottunk, koronát igazítottunk, az önbecsülésünkön is sokszor csorba esett. Éltünk. Mégis, mindennek ellenére, ha lehajtott fejjel, görbe gerinccel létezünk, az mindig, minden körülmények között lelombozó. Amint egy nő elfogadja önmagát, és elhiszi, hogy szerethető, megváltozik a kisugárzása, és felkapják a fejüket a közelében lévő férfiak. Az egészséges önbizalom mindig, minden életkorban vonzó.

Egy sérült, alacsony önbecsülésű társsal nehéz harmonikus, közös életet építeni, mert folyamatosan mások szeretetére és elismerésére vágyik, vagyis arra, amit gyerekként nem kaphatott meg. Túlérzékeny, a romboló kritikák hatására hajlamos felnőttként is bántó kritikát látni mindenben, még akkor is, ha nem is szánták bírálatnak. Az egészséges önbecsülés hiánya együtt jár a magabiztosság hiányával, a megfelelési kényszer mindennél erősebb, a külvilág véleménye pillanatok alatt romba döntheti önértékelését, ezért mások útmutatásait várja, ahelyett, hogy saját vágyait, valódi belső szükségleteit követné. Aki szereti önmagát, az képes jól szeretni és felismerni mások iránta érzett szeretetét is. Egy alacsony önbecsüléssel küszködő ember gyakran szenved társfüggőségtől, a szerelemtől akar boldog lenni, majd a társ elhozza a helyes önértékelést, énképet, önbizalmat, ragyogást, vibrálást, szenvedélyt az életébe, pedig egy párkapcsolat nem terápia, és nem gyógyír önértékelési problémák kiküszöbölésére. Mindenkinek valóban készen kellene állni egy kapcsolatra, úgy hogy az egyedüllétben tett szert a megfelelő szintű önbizalomra és önbecsülésre.

A nő legvonzóbb, és egyben legsérülékenyebb tulajdonsága az egészséges önbizalom. A gyermekkori traumák, verbális erőszak, az érzelmi, fizikai bántalmazás, később a negatív élettapasztalatok, szakítás, válás, az alkalmatlanság, kirekesztettség érzése folyamatosan, rétegről, rétegre rakódnak lelkünkre az évek során. Az önbizalom azonban nem szerencse kérdése, nem kiváltság, vagy szuperadottság, ami csak keveseknek adatott meg. Az önbizalom olyan képesség, melyet kisebb vagy nagyobb erőfeszítéssel bárki elsajátíthat, vagy ha elveszett valahol, visszahozhat az életébe. Az önbizalommal kapcsolatban nem az a kérés, hogy van-e, hanem sokkal inkább az, hogy hol veszett el, és miért nincs. Egy torz tükör előtt állunk, ami folyton ismételget, hogy „nem vagy elég”, „úgysem fog sikerülni”, és lassan hiszünk a tükörnek, elhisszük a negatív, torz mantrát, és egy idő után már csak azokat a dolgokra figyelünk, amelyek ezeket az állításokat erősítik.

Az egészséges önbecsülés, az önszeretet az egyik legvonzóbb tulajdonság. Lehetek –e szexi vágyott ember a társam szemében, ha mindez hiányzik belőlem? Történhet szívtörés, romboló életesemény, ami az önszeretet elvesztéséhez vezet. De ami elmúlt, azt jobb lerúgni, mint egy rossz, elhordott bakancsot. Ha megbocsájtottam önmagamnak, akkor megtanultam a leckét, akkor többé nem ostorozom önmagam, hogy mi lett volna, ha... Akkor nem függök, nem támaszkodom, nem vagyok csonka félember. Egyedül is egész, hiteles, önszerető ember vagyok, nincs másik felem, nem adom a boldogságra való képességem egy másik ember kezébe, nem ruházom át saját jóllétem, érzelmi komfortom felelősségének súlyát valaki másra. Az egészséges önbizalom helyreállításához időre van szükség, és ha szeretnénk kiszabadulni ebből a spirálból, akkor fontos, hogy ezt az időt megadjuk magunknak.

A változás érdekében olykor emberi kapcsolatokat is el kell engedni. Minden kapcsolat a választásod, és nem az utolsó lehetőséged. Nem önzőség kihagyni, hátrahagyni tehát azokat az élethelyhelyeteket, amelyek mérgeznek, nyomorítanak. A saját életedet kell felelősséggel berendezni, ápolni. Igen, az emberek is kigyomlálhatók, magyarázkodni sem kell. Aki önmagával elfogadásba kerül, az tudja, vannak emberek, akik már régen nem tudják elhitetni, hogy a javunkat szolgálják, ezért úgy kell hátrahagynunk őket, hogy vissza sem nézünk a vállunk fölött.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás