Mindenkinek szüksége van egy igazi kapcsolatra, ahol nem kell félnie, hogy megbántják

Írta: Király Eszter
2019 január 22

Egy érett, kiteljesedett szerelemben tökéletlen önmagunkat helyezzük zálogba egymás szívében. És eldöntjük, megfogadjuk, hogy valami nagyobbat hozunk létre annál, mint amik egyedül, egymás nélkül vagyunk. A bizalom mindennél erősebb, kételyünk sincs afelől, hogy együtt képesek vagyunk megvalósítani bármit.

Egy bizalommal teli kapcsolatban megtaláljuk az egyensúlyt, nem billen a mérleg, egymás testi és lelki szükségleteit önként, feltételek nélkül ellátjuk, nem élünk meg zavarokat a kötődésben, nincs hiányérzet. Amikor azt mondom, az övé vagyok, kinyilatkoztatom, hogy elköteleztem magam, és ragaszkodom hozzá. Mindez nem azt jelenti, hogy a tulajdona lettem, és a kezébe ajánlom magam, hanem azt, hogy szövetségünk erős és eltéphetetlen, egymáshoz tartozunk. A spontán, tiszta bizalom alappillére egy kapcsolatnak. Amikor a bizalom hiányzik, eltörik, ott zaklatott napok jönnek, feszült, idegesítő csendek. Ha a bizalom eltörik, akkor minden nap bele kell néznem abba a meghasadt tükörbe, és minden nap zavaró lesz, ahogyan látom az összeragasztott darabokat. Egykor szép volt, és hibátlan, tükörfényes, csillogó, de most szedett-vedett, ütött kopott, és funkcióját vesztett. Akkor a kapcsolat teher lesz, hatalmi harc, csatamező, belülről feszítő, kimondatlan szitokszavak, éles felszólító mondatok, számonkérések, folytonos ellenőrzés, leskelődés, aztán ideges sóhaj, vánszorgó órák, és kényszeredett mosoly. Ebben a mérgező folyamatban, sem a féltékeny fél, sem a kontrollált másik nem boldog, nem érzi jól magát.

Ha egy előző kapcsolatban elveszett a bizalom hűtlenség, vagy hazugság miatt, akkor a fel nem dolgozott bizalomvesztést tovább hurcoljuk az új kapcsolat falai közé, és a bizalmatlanság lassan, alattomosan átitatja majd az új szerelmet. Minden féltékeny érzésben továbbá ott van az elhagyatástól rettegő gyermeki énünk. Ez a korai anya-gyermek kötődés biztonsága vagy bizonytalansága jelenik meg minden ragaszkodáson alapuló emberi kapcsolatban. Ha hiányt szenvedtél, bizonytalan voltál, vég nélkül sírtál, örökösen várakoznod kellett a figyelemre, ez a frusztráció időnként majd bekopogtat párkapcsolatod ajtaján is. Egy egészséges, elkötetelezett kapcsolatban is előfordul, hogy a féltékenység időnként megpróbál dominálni, de be kell látni, a szerelem biztonságos kötődésen és bizalmon alapuló építményével szemben esélye sincs. Hozzá tartozó vagyok, elegendő nekem, akkor önbizalmam növelésére sincs szükségem a kapcsolatunk falain kívülről érkező impulzusokra.

Egy érett, kiteljesedett szerelemben tökéletlen önmagunkat zálogba helyezzük egymás szívében. És eldöntjük, megfogadjuk, hogy valami nagyobbat hozunk létre annál, mint amik egyedül, egymás nélkül vagyunk, és a bizalom mindennél erősebb, kételyünk sincs afelől, hogy együtt képesek vagyunk megvalósítani bármit. Nincs más eszközünk mint az egymásba vetett bizalom. Törékenyek a fontos emberi kapcsolatok. Törékeny a szív. Törékeny a bizalom. Talán azért, hogy ne tékozoljuk el, óvatosan kezeljük, és jobban vigyázzunk rá. Mindenkinek szüksége van egy igazi kapcsolatra, ahol nem kell félnie, hogy megbántják, vagy megszégyenítik.

Féltés vagy féltékenység? A féltéssel őt féltem, mert szeretem, bízom benne, és energiáim nem a pótcselekvésekre, a mételyező gondolatokra irányulnak, hanem a jelenre, az együtt fejlődésre, kettőnkre. Elhiszem, tudom, hogy szerethető, érdemes, és alkalmas vagyok. A féltékenységgel azonban kizárólag önmagamat féltem, nem érzem magam egyenértékűnek a társammal, a bizalmatlanságom, gyanakvásom mind önmagamra irányul, csak ÉN vagyok a fókuszban, és a sérüléstől, elhanyagolástól, megcsalatástól való iszonytató félelmem. Egy féltékeny ember, bár úgy tűnik, érzéseit kivetíti a társára, mégis egyedül van a párkapcsolatban. Bárhonnan is származik a féltékenység, gyógyulást csakis az okok megtalálása, és feldolgozása hozhat. Biztosnak kell lennünk a szeretet valódiságában és a tényben: ahogy én döntöttem, hogy őt választom, ő ugyanígy meghozta értem a döntést. A féltékenység ellen a legjobb védekezés az eleven, mindig megújuló, és izgalmas párkapcsolat, amiért minden nap tenni kell. Az egészséges önbizalom az egyik legvonzóbb tulajdonság, aktiváljuk az önbecsülést, és erősítsük önmagunkban az alkalmasság érzését, hogy szerethető, vonzó, izgalmas, vágyott emberek vagyunk, akikhez érdemes kötődni. Vegyük elejét a mérgező gondolatoknak, és ha tudni akarjuk a választ, nyugodtan, higgadtan kérdeznünk kell.

Azt is meg kell értenünk azonban, hogy a bizalom törött darabjai egy idő után már nem illeszthetők össze. Ne ragaszkodjunk a nem megfelelő emberekhez, az időnket pazarlókhoz, a hazug érdekemberhez, a hitszegőhöz.  Sajnos ragaszkodunk akár egy tárgyhoz is, akkor is, ha többszörösen összetört és összeragasztott. Ragaszkodunk emlékekhez, dédelgetjük azt, észre sem vesszük, mennyit szépítettünk, finomítottunk rajtuk az évek során, igen, az emlékeket is saját képünkre formáljuk, úgy őrizzük őket.

Egy érett személyiséget nem riaszt el az egyedüllét, a szakítás réme, mert tudja, hogy ezzel is képes lesz megküzdeni. Önmagával elfogadásba került, pontosan tudja, hogy szerethető, alkalmas, ő az egyetlen, nem kell senkinek bizonygatnia, hogy mennyit ér.

 

Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás