Az ember alapvetően olyan, hogy igényli az intimitást, a meghitt, szoros és mély szeretetkapcsolatokat, amelyeket nem lehet megosztani senki mással. Egészséges lelkületű ember nem létezik kötődések nélkül. Hosszú távon nem opciók akarunk lenni, hanem az egyetlen lehetséges út egy társ számára, akihez jó hazamenni, és akivel lelki szinten is hazaérkezünk egymásban. Egy véd- és dacszövetség kell, melyben szükségünk van arra, hogy kölcsönösen az Egyetlen szintjére emeljük fel egymást, mindannyiunk számára fontos ez a biztonságos védvonal. Nem lehet minden emberi kapcsolatunk tökéletesen harmonikus, de arra törekedhetünk, hogy legyen egy igazi kapcsolatunk, melyben megélhetjük a teljes elfogadást és lelki intimitást, és amelyben nem kell félnünk, hogy megbántanak, vagy megszégyeítenek.
A féltékenység egy állandó önvédelmi készültséget jelent, folyton azokra a jelekre figyelünk, amelyek mások rossz, ártó szándékaira utalnak. A kapcsolatokat a veszélyek, a kiszámíthatatlanság, a zaklatottság, a folytonos gyanakvás terepeinek éljük meg, amelyek gyökere a korai bántalmazás, vagy bizalomvesztés. Próbák elé állíthatjuk szeretteinket, vagy társunkat, könnyen észlelünk ártatlan megnyilvánulásokban is ártó szándékot, felnagyíthatjuk a negatívumokat, a megbízhatatlanság, a veszély jeleit, miközben elsiklik a szemünk a szeretetteljes, ragaszkodást kifejező gesztusok felett. A féltékenység azt jelenti, nem bízom magamban, hogy szerethető lehetek. Egy féltékeny ember, bár úgy tűnik, érzéseit kivetíti a társára, mégis egyedül van a párkapcsolatban. A kapcsolat teher lesz, hatalmi harcok helyszíne, csatamező. Közénk furakodik a bizalmatlanság, az ebből fakadó folytonos kontrollvágy. Ebben a mérgező folyamatban sem a féltékeny fél, sem a kontrollált másik nem érzi jól magát.
Ha valaki folyamatos kontrollt, ellenőrizgetést tapasztalt meg gyerekként, ha soha nem érezhette a boldog, felszabadult kiteljesedést, és senki nem tisztelte autonóm személyiségét, akkor az ő szemében a szeretet felnőttként is egybemosódik a kontrollal, tévesen így próbálja meg kapcsolatait működtetni. Ha gyerekként a legfontosabb, érzelmileg legközelebb álló emberek elhagyták, folyton hazudtak, becsapták, vagy soha nem váltották be ígéreteiket, akkor a gyanakvás, a bizalmatlanság ugyanúgy átlengi a felnőttkort, mert gyermekként azt tanulta meg, hogy még a szeretetkapcsolatainkban sem bízhatunk.
„Tudta, hogy szeretem, megmondtam neki, ismerte a feltételeimet, azt is, én nem moccanok: szenvedni tudok, osztozni nem.” – írja Szabó Magda Megmaradt Szobotkának című regényében.
A féltékenység a hiányból születik. Ha valaki folyton hiányt szenvedett, örökösen várakoznia kellett a figyelemre, nem tapasztalt meg érzelmi válaszkészséget, az ebből fakadó frusztráció időnként majd megjelenik felnőtt kötődéseiben is. Ha valaki folyamatos kontrollt, ellenőrizgetést tapasztalt meg gyerekként, ha soha nem érezhette a boldog, felszabadult kiteljesedést, és senki nem tisztelte autonóm személyiségét, akkor az ő szemében a szeretet felnőttként is egybemosódik a kontrollal, tévesen így próbálja meg kapcsolatait működtetni. Ha gyerekként a legfontosabb, érzelmileg legközelebb álló emberek elhagyták, folyton hazudtak, becsapták, vagy soha nem váltották be ígéreteiket, akkor a gyanakvás, a bizalmatlanság ugyanúgy átlengi a felnőttkort, mert gyermekként azt tanulta meg, hogy még a szeretetkapcsolataiban sem bízhat.
A féltékenység egészséges határokig lehet fűszer, szikrát ébren tartó, pozitív, építő érzés, szexuális energia, és lehet patológiás, romboló rögeszme. Normális emberi reakció, ami ragaszkodásunkról árulkodik, és aggodalmunkról, hogy érzelmileg komfortos állapotunkat elveszíthetjük. A féltékenység azt is jelzi, hogy a kapcsolatra talán több figyelmet kellene fordítani, több energiát, életet, törődést, szeretetet kell belefektetni. Irracionális formája azonban megmérgezi a szerelmet, és hatására romokba dől a kapcsolat. A féltékenység ellen az eleven, mindig megújuló kapcsolat a legjobb gyógyír, amiért tényleg minden nap tenni kell. Megelőzhető a szerelemféltés, ha törekszünk az önismeretre és a helyes énkép kialakítására. Az egészséges önbizalom az egyik legvonzóbb tulajdonság, stabilizáljuk az önbecsülést, erősítsük az alkalmasság érzését, hogy szerethető, izgalmas, vágyott emberek vagyunk, akikhez érdemes kötődni.
Egy érett személyiséget nem borzaszt el az egyedüllét, a szakítás réme, mert tudja, hogy ezzel is képes lesz megküzdeni. Önmagával elfogadásba került, pontosan tudja, hogy szerethető, szeretetre alkalmas, nem kell senkinek bizonygatnia, hogy mennyit ér.
