Sokszor az időnket pazarlókra vesztegetjük a legtöbb időt, az energiarabló kapcsolatainkra a legtöbb figyelmet, a szárnyaszegett szerelmekre a legtöbb könnyet. Manipulatív, mérgező kapcsolatokban rekedünk, pedig a vészharang ezerszer megszólalt már odabenn, mégsem csomagolunk és menekülünk a helyszínről. Egy manipulátor édes-mézes ígéreteit eleinte nagyon könnyű elhinni, szorító ölelésébe sajnos érthetetlenül „egyszerű” belegabalyodni.
Ragadozóként az önfeláldozókra csaphat le, kiszemeli magának a képlékeny énhatárokkal rendelkező, alacsony önbecsülésű empatát, aki ebben a pillanatban meg is pecsételte a saját sorsát. Mindezt a manipulátor hatalmas kedvességgel, lehengerlő erővel, bájjal, sármmal teheti, célja egy azonnali erős bizalmi szál, érzelmi függőség kiépítése. Érzelmileg hamar fellelkesül, hamar bevonja a másik embert, aki szexuálisan és érzelmileg is elköteleződik. Többes számban kezd beszélni kettejükről és néhány randevú után a közös jövőt tervezgetheti. Egy manipulátor megtalálja az érzelmi hiányt, a gyenge pontot, a rést, és itt ezen a ponton el is kapott, megszerzett, és vékony damilszálakon rángathat majd, mint egy marionett-bábut.
Egy manipulátor számára nincs szentség, nincs morál, és nincsenek életszabályok. Azt hihetnéd, hogy magasabb érzelmi intelligenciával rendelkezik, mint az átlag, mert hiszen mások érzéseiben olvas, és pókerarccal színlel. Vajon miben rejlik a „sikere”? Abban, hogy az égvilágon semmit nem közelít meg az érzelmek oldaláról, érzései nem zavarják meg a gondolatait, mindvégig hidegfejű, számító és érzelemmentes marad. Vele az érzelmek ciklikus hullámvasútján utazol, egy nap úgy tűnik, imád és megfojt a szeretetével, másnap érthetetlenül távolodik, rideg, elutasító, ellenséges és bosszúálló. Egy kaméleon-ember, aki érdekei szerint változó színeivel gyönyörűen illeszkedik a környezetébe. Amit tegnap mondott, ma letagadja, lelkiismerete alulfejlett, mégis mesterien elaltatja a gyanúdat, mert viselkedését banalizálja: ő ilyen, és semmi rossz nincs ebben, hidd el, mindez így „normális”.
Kérdéseidre nem kaphatsz világos válaszokat, mert kitér, terel, összezavar, témát vált, vagy nem is a kérdésre válaszol. Miért? Mert nem akarja, hogy bármi miatt számonkérhető legyen. Nem ismeri el, ha hibázott, a legenyhébb kritikától visszatámad, agresszívvá válik, vagy áldozatnak állíthatja be önmagát, így palástolva gyengeségét. Egyszer csak azon kapod magad, hogy folyton pitizel egy olyan embernek, aki megbánt, becsmérel, lealáz, hazudik, ugyanakkor tagad, vagy a felelősséget azonnal rád hárítja. Egyre gyakrabban kérsz bocsánatot azért, amit nem követtél el. Ez a leggyakoribb önbecsmérlő reakció, mert önmagadat becsmérled azzal, hogy bocsánatot kérsz akkor, amikor veled bántak méltatlanul. Természetesen kompenzálni akar a sérelmek és bántások miatt, de mindezt úgy teszi, hogy azt bizonygatja, mennyire szerencsés vagy, hogy mellette lehetsz, és mihez kezdenél nélküle. Emellett ajándékokkal, utazásokkal, vagy csupán ígéretekkel halmozhat el, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne legyen erőd elhagyni őt. Egy vérbeli manipulátor tehát nagyon kedves is tud lenni, ha akar, dicsér, hízeleg, és máris megnyíltál, a bizalmadba fogadtad. Ha mégsem sikerül elvárásainak megfelelni, azonnal bűntudatod kelt, fizikailag, vagy verbálisan üt, ver, szavakkal aláz.
A Gázláng (1944) című film a másokon elkövetett mentális erőszaktevés igen hiteles érzékeltetése. A filmben a férj megpróbálja elhitetni a feleségével, hogy az megőrült. A férfi állandóan elbizonytalanítja a feleségét, mindezt a „rosszul láttad”, „beteg vagy”, „paranoiás vagy” – mondatokkal egészen porrá zúzza a nő valóságérzetét. És hogy teljesen meggyőzze a nőt arról, hogy megőrült, léptek hangjait hallatja a padlásról, és fel-le kapcsolgatja a gázlángot. A cél az, hogy a másik megrendüljön, kételkedni kezdjen saját józan ítélőképességében, hitében, egyáltalán önmagában, és végül a bántalmazó fél valóságát fogadja el sajátjának, hogy az így kerülhessen hatalmi helyzetbe.
Az, aki egyszer a legfontosabb személy volt a manipulátor számára, könnyen a számkivetettek listájára kerülhet, és azzal szembesülhet, hogy mindent megtagadtak tőle: emberbaráti szeretetet, tiszteletet, elveszíthet, otthont, vagyont, mindent. Attól a társtól ugyanis, aki már nem képes kielégíteni igényeit, a manipulátor minél előbb meg akar szabadulni. Mert ha nem képes többé kontrollálni őt, akkor azt kezdi kontrollálni, ahogyan áldozata mások szemében létezik. Eljátssza a mártírt, miközben lejárató kampányt indít, rágalmaz, és a jó hírét szabotálja.
Ki a manipulátor? Határsértő nárcisztikus? Pszichopata? Szociopata? Gátlástalan önimádó? Mindenesetre sokkal veszélyesebbek, mint azok, akik harsányan, nyíltan gyűlölködnek. Egy manipulátor mindig kellemetlen meglepetéseket tartogat, ma ilyen, holnap olyan. Soha nem tudhatod, mikor veszi a véredet.
Az autonómia azt jelenti, hogy kiállok a saját igényeim, szükségleteim mellett, és azért is, hogy saját lelki magánterületet kaphassak a kapcsolatban. Énhatáraink a saját lelki magánterületünk, védelmi rendszerünk, amire szükség van minden emberi kapcsolatban is. Ha nem elég szilárdak, vagy képlékenyek az énhatáraink, nagyobb eséllyel találjuk toxikus, traumás kötődésben. Nem lesz bátorságunk kinyilvánítani igényeinket, szükségleteinket, mivel félünk a másik reakciójától, vagy azt hihetjük, kapcsolatainkat csak így, önérvényesítés nélkül tudjuk működtetni. Az énhatár az egyetlen eszköz arra, hogy szabad, bátor, autonóm, önálló személyként létezzünk.