Konzultáció
Senki nem tökéletes, mégis vannak, akik tökéletessé válnak egymás számára. A boldog párok nem azt várják egymástól, hogy a másik legyen tökéletes, legyen vele minden olyan, mint a romantikus filmeken, és teljesítse be minden álmukat, hanem úgy próbálják közös életüket élni, hogy együtt többek legyenek, feljebb léphessenek önmaguknál, és így a legjobbat tudják kihozni egymásból.
Támogató megjegyzésekkel, dicséretekkel, konstruktív kritikákkal és tanácsokkal, pozitív visszacsatolásokkal, együtt fejlődve, kölcsönösen segítik egymást abban, hogy rátaláljanak ideális énjükre, ahelyett, hogy a képzeletükben élő idealizált társat próbálnák erővel, kétségbeesetten kifaragni a másikból. A megfelelő ember engedi önmagát Igazivá tenni. Ő jelen van melletted, és mély, elkötelezett szeretettel, tiszta lélekkel, türelemmel, megértéssel, kompromisszummal, lemondással, vagy háttérben maradással, engedi, hogy belecsiszolódjon abba a szerelembe. Nem áll meg, nem adja fel, pedig bármikor találhat valaki mást, akivel belezuhanhatna az életérzésbe, amit szerelemként értelmezhet, és akivel végül össze-vissza zúzza magát. De szerelembe emelkedni sokkal magasztosabb, több ennél: annyi, mint úton lenni, és haladni, együtt tartani valahonnan valahová. Azt jelenti társra találni.
(részlet a Meddig tart a kapcsolatunk című könyvből)
Az eljövendő társad megérdemli, hogy egy rendben lévő embert adj neki ajándékba.
Miben segíthetek
az egyéni konzultációkon?
- Ha önértékelési, önbecsülési zavarokkal, önbizalommal kapcsolatos problémákkal küzd
- Ha szeretné elsajátítani az őszinte, odafigyelő, szeretet alapú kommunikációt a párkapcsolatokban
- Ha egyenrangú társsá válna, de kapcsolatai valamiért mindig kudarcba fulladnak
- Ha a féltékenységet szeretné jól kezelni, helyre tenni önmagában
- Ha válást, szakítást nehéz egyedül feldolgozni
- Ha megcsalás, hűtlenség, bizalomvesztés kérdésében várja a megoldást
- Ha úgy érzi, élete megrekedt és életvezetési tanácsra van szüksége


Miben segíthetek
a páros beszélgetések során?
- Ha az őszinte, szeretet alapú kommunikáció hiányzik a kapcsolatból
- Ha a problémák szőnyeg alá söprése nehezíti meg a konfliktuskezelést
- Ha hiányzik a kölcsönös tisztelet, ha valamelyik fél érzelmi falakat épít, ami lehetetlenné teszi a problémák átbeszélését
- Ha eltűnik a vágy, szexuális problémák
- Ha társa önbizalomhiánya, önszeretetének hiánya, alacsony önértékelése nehezíti meg azt, hogy jól szeresse őt
- Ha megcsalás, hűtlenség, bizalomvesztés miatt rekedt meg a kapcsolat
- Félelem az elköteleződéstől
- Hazugságok, ferdítések, őszinteség hiánya
- Ha a megbocsátás, bocsánatkérés okoz nehézséget
- Ha a gyermek érkezésével nem találják a visszautat a férfi-nő kapcsolatba
Veszteségből nyereség – Miért lehet jó egy kapcsolati krízis?
Az egyéni életünk és a párkapcsolati létünk is életciklusokra bontható. Amikor egy új életciklusba érkezünk, mindig van egy krízispont, ami változást követel egyéni életünk és kapcsolataink rendszerében, és éppen a krízispont az, ami a fejlődésünket lehetővé teszi önismeretben, szeretetadásban, a konfliktusok kezelésében. Minden kapcsolat a kríziseken keresztül fejlődik, gazdagodik igazán. Kapcsolatunk szakaszaiban számos természetes krízisfolyamat játszódhat le, mert ez az élet normális rendje, ám ha ezeket nem sikerül jól kezelni, az könnyen, tégláról téglára érzelmi falakat építhet, melynek a vége a teljes eltávolodás. A kapcsolatunk is egy rendszer, működéséhez befektetett figyelem és érzelmi kommunikáció szükséges. Nem az a cél, hogy örökké a kezdeti szimbiózis, a szenvedélyszerelem állapotában lebegjünk, hanem hogy minden életszakaszunkban, életciklus-változásban és krízisben megtaláljuk az egymáshoz vezető utat.
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember

Időpont egyeztetés
Telefon: +36 20 331 2624
Helyszín: 1039 Budapest, Hadrianus utca 9. (Római Residence)
Az egyéni és páros konzultációra időpont foglalható hétfőtől-péntekig 9-19 óra között.
Időpont lemondási feltételek
Időpont lemondásra van lehetőség:
a lefoglalt időpont előtt 2 munkanappal reggel 9.00.óráig telefonon, illetve SMS-ben a
+36 20 331 2624 telefonszámon.
Ebben az esetben a lemondás díjtalan. Későn lemondott, vagy a le nem mondott óra díjának megfizetése a klienst terheli. A fizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a lemondás váratlan esemény miatt történik. Az online segítő beszélgetések díja előre utalandó a megadott bankszámlára, a számlaigény jelzésével, a lefoglalt időpont előtt legkésőbb 24 órával.