Hibát követ-e el a nő, aki egyértelműen kezdeményez? Ma igen eltérőek a vélemények a párkapcsolati elvárások terén, mégis a hagyományos nő-férfi szerepviselkedéstől tudatosan, vagy tudattalanul szeretnénk nem eltérni. Nem a nő teszi meg az első lépést, de határozott, mégis finom, sejtető jeleket küld a férfi felé. Ahhoz, hogy a vonzalomból kapcsolat legyen, mindkét féltől kell némi határozottság, és cseppnyi kitárulkozás. Ám egy nőnek pontosan kell érzékelni, hol van a nyomulás és csábítás közötti vékony határvonal, és eltalálni azt a keskeny mezsgyét, ahol nem túlságosan kihívó, de nem is annyira visszafogott vagy hűvös, hogy meg sem meri közelíteni egy férfi. Manapság sok nő él a nyílt kezdeményezés lehetőségével, mégis a férfiak többsége állítja, hogy nem sok esélyt ad ilyenkor egy hosszútávú, komoly kapcsolat lehetőségének. Csupán megadják magukat az események alakulásának, és megragadják a pillanatot, de nem érzik érdekeltnek magukat a kapcsolat kialakításában, mert vadászösztönüket nem piszkálta fel senki. A vonzalom, a szerelem ébredhet első látásra, de a férfinak elemi szükséglete a hódítás, az udvarlás, hogy jelképesen akadályokat ugorjon meg. A férfi hosszú távon nem tud mit kezdeni azzal, ha túl korán behódolnak neki, diadalittasan tekint a nőre, mint elejtett zsákmányra, vagy figyelembe sem veszi. Ettől kezdve, bár örömét leli majd benne, mert hiszen a nő készségesen a kedvére tesz, nem marad már elvarázsolni való, mert a varázslat elillant és odalett.
Lehet, hogy mindez nagyon igazságtalan, de a nők azonnali szexuális kezdeményezése nem hat a férfiakra pozitívan. A férfiak ugyan élvezik, ha egy nő megkívánja őket, de mégis erre sokan zavarral reagálnak. Miért? Mert az évezredes beidegződések akkor sem hagyhatók figyelmen kívül. A rámenősséget a férfiak a férfias tulajdonságok közé sorolják, és a nőkben ezt nem igazán értékelik. Olyan könnyű mindent a férfiakra fogni. Mert amikor kijelentjük, hogy a férfiak nem tudnak udvarolni, legtöbbször esélyt sem adunk arra, hogy ezt megtegyék értünk. Nőként nyíltan, sokszor agresszívan kezdeményezünk, és rögtön fejest ugrunk egy kötöttségek nélküli, hedonista viszonyba, amiben akkor is benne maradunk, ha nem érezzük megbecsültnek magunkat.

Egy férfi is csak a méltóságot, az erőt, a tartást, a nehezebben megszerezhetőt kutatja. Ha egy nő túlzottan szolgálatkész, teljesen kifordítja a lelkét, akkor az már túl sok, akkor talán menekülőre fogja. És ha egy nő mindenét feláldozva, és figyelmét kizárólag rá fókuszálva a karjaiba zuhan, akkor lehet, hogy kibújik az ölelésből, köd előtte, köd mögötte. A hosszú távon működő kapcsolatokban a férfinak az erőt, a lelki gerincet, a tartást kell látnia a nőben, nem a térdre boruló, méltóságát, ragyogását vesztett nőt, aki egyre csak arra vár, hogy a férfi átkeljen azon a vékony pallón, és őt ölelje, felemelje, testi-lelki komfortérzetét biztosítsa, ragyogtassa, mert egyedül talán képtelen rá.
A nő ereje az nem más, mint a nő ragyogása, tartása, és ez nem markáns, arrogáns férfienergia, ami messzire taszítja a női finomságra vágyó férfit. Igazából egy férfinak mindig ezt az erőt kellene érzékelnie a nőben, ebbe beleszeretne, ezt imádná, és folyton azon igyekezne, hogy táplálja ezt az erőt, hogy a nő még inkább ragyogjon. Egy nőnek azt kellene elhitetnie, hogy nem a férfi ragyogtatja a nőt. Hiába harcol egy férfi figyelméért, ha az nem látja benne az erőt, nem őrül meg érte, nem válik építő módon függővé, nem ül jelképesen az ajtaja előtt napokon keresztül, nem megy ki az ajtón, nem mászik be az ablakon, és nem csúsztat hervatag napraforgót a levélrésen át. Egyáltalán semmit nem tesz érte. Nagy hiba, ha egy nő úgy harcol egy férfiért, ha az egyáltalán nincs érzelmileg jelen.
Harcolni egy férfiért? Le kellene tenni végre a küzdés terhét, a megfelelési kényszer, és az elfogadásért könyörgés úgyis nagyon húzza már vállakat. Lehet, hogy a nő esetenként reménytelen, régimódi időutazó, de akkor is engedi a férfit hódítani, és kisugárzásával, évődő intelligenciával, őszinte mosollyal, nem arroganciába hajló magabiztossággal segíti, hogy ez folyamat sikerélménnyel párosuljon. Engedi, hogy a férfi induljon el először felé a vékony pallón, melyen egyszerre csak egyetlen ember lépdelhet végig.



