Már gyermekkorban eldől, ki lesz alkalmas érzelemdús kapcsolatokra. Az első anyai érintések a jelzésekre, a sírásokra való reagálása mind ott van mélyre szorítva tudattalan emlékeinkben, és a bizalom, az elfogadás, az együttlét szintjein ezt a sémát akarva akaratlan előhívjuk kapcsolatainkban. Meghallotta a sírásaid közötti különbséget és reagált is rájuk? Elérhető és válaszkész volt? Képes volt megnyugtatni, érzelmi biztonságot teremtett? Kielégítette érzelmi, fizikai szükségleteidet? A párkapcsolatban valójában ugyanez újrajátszódik: meghalljuk és megértjük egymás hangját, figyelünk, reagálunk, tekintetünket egymásra fókuszáljuk. Ez a korai anya-gyermek kötődés biztonsága vagy bizonytalansága jelenik meg minden ragaszkodáson alapuló emberi kapcsolatban. Ha valaki folyton hiányt szenvedett, vég nélkül sírt, bizonytalan volt, örökösen várakoznia kellett figyelemre, érzelmi és fizikai igényeinek teljesítésére, ez a bizalmatlanság és frusztráció időnként majd bekopogtat későbbi párkapcsolata ajtaján is.
Minden kötődéstől való félelmünkben ott van az elhagyatástól rettegő gyermeki énünk.
Ha valakit gyerekként a legfontosabb, érzelmileg legközelebb álló ember elhagyta, elhanyagolta, folyton várakoztatta, esetleg bántalmazta, akkor a gyanakvás, a bizalmatlanság ugyanúgy átlengi a felnőttkorát is, mert gyermekként azt tanulta meg, hogy még a szeretetkapcsolatainkban sem bízhatunk. Aki biztonságosan kötődik pozitívan ítéli meg önmagát és a társát, meleg, bizalommal teli, érzelemdús, tartós kapcsolatban él. Nem fél elköteleződni, de a hosszabb-rövidebb ideig tartó egyedüllét periodusok sem jelentenek számára problémát. A biztonságosan kötődő emberek a legelégedettebbek, stabilan hisznek önmagukban, a társukban, a kapcsolat életképességében, a társkapcsolattá szelídült szerelem erejében.
Az ambivalens kötődő túlságosan szoros intimitásra, párkapcsolati szimbiózisra vágyik. Kapcsolatával gyakran elégedetlen, ha nem kap elég szeretetet, és megfelelő válaszokat erős kötődési igényére. Önértékelése, önmagáról alkotott képe szinte teljes egészében társa hozzáállásától függ. Aggodalmas, féltékeny, gyanakvó, szorongó, heves érzelemkitörések jellemezhetik. Rengeteg erőfeszítést tesz meg annak érdekében, hogy kivívja a szeretett ember közelségét, és folyamatosan figyeli azokat a jeleket, melyek a jelenlét, a figyelem, az érzelmi közelség hiányát jelzik.
Az elkerülő kötődő bizalmatlan, megtanulta nem kifejezni az érzéseit. Ő látszólag rendben van szoros érzelmi kötelék nélkül is, nincs rá igénye, hogy érzelmileg közel kerüljön a másikhoz. Függetlenségre, önállóságra törekszik, hiszen így elkerülheti az elköteleződést. Lelke mélyén kötődni vágyna, közben retteg mindennemű szoros köteléktől, ezért csak úgy képes feloldani ezt a komoly kettősséget, ha tagadja és elfojtja érzéseit. Olyan kapcsolatokra vágyik, amelyben sok az intimitás és a meghittség, de ha mindezt megkapja, nehezen tudja azt befogadni. Sokszor kellemetlennek, terhesnek találja az intimitást és nyűgösnek érzi a kölcsönösséget, ami pedig a hosszútávú kapcsolatok fejlődését szolgálná. Krízisek idején, stresszhelyzetben kevés támogatást ad társának. Kapcsolatai így hamar kiüresednek, tiszavirág életűek. A párkapcsolatokban a rengeteg konfliktus sok esetben abból ered, hogy nem ismerjük fel egymás kötődési stílusát, és nem tudunk ehhez alkalmazkodni. Nem mindenki alkalmas érzelemdús kapcsolatok kialakítására, de rossz sémáinkat meg tudjuk változtatni, újra tudjuk írni. Ehhez szükség lehet szakember nyújtotta segítségre.
Ahogyan kapcsolódunk, olyanok vagyunk kapcsolatainkban. A biztonságosan kötődő személyek érzéseire szüleik figyeltek, azokat elismerték, azokkal foglalkoztak, válaszkészséget mutattak. Így ők megtanulták, hogy bízhatnak saját érzéseikben, bátran kifejezhetik azokat, mert azok fontosak, számítanak és validak. Így könnyebben fel tudják ismerni mások érzéseit is, vagyis empatikusak, beleérző készségük fejlett. Érzelmeik pozitív szabályozására is megtanították őket, vagyis, ha stressz éri őket, miként kezeljék indulataikat. Ezeken felül az is könnyebben megy nekik, hogy megértsék, egy adott helyzetet különböző emberek eltérő módon értelmezhetnek, és élnek meg. Könnyebben tudnak nemet mondani, énhatáraikat is meg tudják tartani, elég bátrak az egyedülléthez is kevésbé jellemző, hogy elsietnék a dolgokat és össze-vissza vetnék bele magukat a tiszavirág életű kapcsolatokba.
