Két ember szövetségébe csak akkor tud beférkőzni egy harmadik, ha azon rés támad, és ez rés, a hajszálrepedés, mindig valamilyen hiányállapotot tükröz: szőnyeg alá söpört problémák, gyermekded konfliktuskezelések, a hétköznapok rutinjába való csontosodás, ki nem mondott sérelmek, érzelmi eltávolodás. A hűtlenek nem csak úgy „elindulnak megcsalni”, hanem eleinte próbálják jelezni belső vívódásukat, hogy a másik is érzékelje, vegye észre, baj van. Ezek a jelzések sajnos nem kerülnek világosan kinyilatkoztatásra, és gyakran provokálásnak, kötekedésnek tűnnek, így a másik ember nem észleli, hogy a megjegyzések valójában tanácstalan segélykiáltások.
Együtt vagyunk, és lelki értelemben nem is vágyunk másra, elméletben tudjuk, hol, ki mellett a helyünk, biztosan tudjuk, hogy érzelmi komfortot, otthon melegét, elfogadást, törődő szeretetet csak mellette találunk. Mégis a szürkülő rutin, a megszokás, az egyre ritkuló minőségi idő kifelé fordíthatják a figyelmünket, ha engedjük. Gyakran nem is a szex hiánya motiválja a szeretői kapcsolatokat, és nem is az, hogy egymást már nem szeretjük. A betokosodott, stagnáló élethelyzetet unjuk ilyenkor, és talán nem is a külső kapcsolat vonz, hanem a bizsergető érzés, hogy a szerelmi háromszögben a titkos harmadikkal máshogy élhetjük meg önmagunkat, mások lehetünk. Mindez a figyelem szükségletéről, önmagam új oldalainak megismeréséről szól, hogy olyan dolgokat tapasztaljak meg, amit már rég elveszettnek hittem, vagy amit még soha nem tudtam felszínre hozni.
Állandósult rossz közérzetünkre a szerető a kedélyjavító, ami azonnal enyhülést hoz meg nem értettségünkre, és az érintés utáni kínzó vágyunkra is. Néhány órára megszűnik a pocsék kedv, és tévesen azt gondoljuk, meg is oldódott a probléma. Hiszen egy szerető számára minden izgalmas és új belőlünk, rajongva tükröz vissza minket, sokkal lelkesebben, izgalmasabban, mint a társunk, aki az összes arcunkat ismeri már. Sokan úgy gondolják, hogy az internetes megcsalás nem is igazi hűtlenség, hiszen nincsen fizikai kapcsolat, és a virtuális eltévelyedések miatt nem kell felrúgni egy házasságot, vagy tartós kapcsolatot, hiszen csak unaloműzésként szolgálnak. Pedig ezek az „ártalmatlan viszonyok” igenis tönkre tehetik a szövetséget. A virtuális világban minden hibátlan, a másik ember mindig kedves, empatikus, megértő és tökéletes, hiszen a személyes találkozás szinte mindig elmarad. Bizsergető és habkönnyű elmenekülni kicsit, elbújni egy titokzatos liezon árnyékában, ahol minden új, szexi és vonzó belőlünk, ahol nem kerül szóba lakáshitel, munkahelyi gondok, padlóra dobott szennyes és a gyerekek nyűgjei. Mindez visszafordíthatatlan hatással lehet a meglévő kapcsolatunkra, pontosan ugyanúgy, mint egy titkolt szeretői viszony. Meddig ártatlan a flört? Egy csábos mosollyal konstatálni, hogy másoknak is tetszem, mint izgalmas, szexi nő, és férfiként elégedetten besöpörni az elismerő, éhes női pillantásokat – eddig ártatlan a flört, és nem tovább. De tudatosan, sóváran lesni, kifelé figyelni, oldalakra regisztrálni, és késő este titokban még elküldeni azt a pirulós arcú üzenetet valaki másnak, az nem ártatlan, és nem flört, mert alapjaiban rengeti meg a szövetséget, energiát, figyelmet, libidót lop el belőle.
Passzív állapotunkban a boldogságot gyakran másoktól várjuk, mintha csak a nyugalmas megelégedettség érzése a külső körülményeken múlna. A kapcsolatunk falain belül kellene először elkezdeni a rendrakást, mert a boldogság állapotáért, lelki-testi komfortunkért folyamatosan nekünk magunknak kell tennünk. A másik emberre, a kihűlt kapcsolatra fogni a hűtlenséget tévutakra visz, csupán a lelkiismeret háborgását csökkenti ideiglenesen, és látszólag legalizálja az új viszonyt. Ha megszüntetjük a közösen eltöltött minőségi időt, akkor az egymás iránti ragaszkodást tesszük kockára, kapcsolatunk szálai lazulni kezdenek, vagy ami még rosszabb, egy idő után azt gondoljuk, nem is kell már rajta dolgozni. Jól elvagyunk, együtt vagyunk. Akkor hol a probléma? Ott, hogy egy nap nézzük, de már egyáltalán nem látjuk egymást, semmiségeket mondunk, üres frázisokat, nulla információt, fájdalmasan tompa tőmondatokat. Az elkülönülésére visszahúzódással reagálunk, még inkább távolodunk egymástól, és a kapcsolatunk pajzsán óhatatlanul rés támad. Nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a ráfordított figyelem és lelki energia határozza meg, hogy milyen a kapcsolatunk. Az energia azonban, amit nem a működtetésébe fektetünk, valahol teret kell, hogy nyerjen magának: függőségekben, munkamániában, a gyerekekről való túlgondoskodásban, vagy egy szeretői kapcsolatban, a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve egy harmadik személy karjaiban.
Mi az, ami nem működik, és miért nem? Ha valaki ki tudja mondani: én nem eldobni akarom, hanem megjavítani, akkor mutatkozik meg igazi, tiszta emberi tartása. Ekkor még valamennyire visszahozható a kapcsolat kezdeti ártatlansága. Azonnali reagálással, értő figyelemmel, rengeteg jellemformáló, feloldást hozó konfliktussal, empátiával, szeretettel, és ami a legfontosabb, döntéssel, meg kell harcolnunk a kríziseinket, létrehoznunk egy szeretetburkot, egy szoros intimitást, egy biztonságos védvonalat, amin nem támadhat rés. És végül kialakul egy igazi elmélyülés, végleges összetartozás, egy érinthetetlen szövetség.
