Minden párkapcsolat tele van érzelemmel. Öröm, bánat, boldogság, szomorúság, harag, féltékenység, bizonytalanság, vágy, elhidegülés, és megannyi más váltják egymást, és keverednek egészen kiszámíthatatlan, varázslatos módon, ez adja a kapcsolatok dinamikáját, ettől szépséges és riasztó is egyben. A párkapcsolatainkban olyan érzelmek kerülhetnek felszínre, melyek minden más emberi kapcsolatunk során képesek rejtve maradni. Ezek az érzelmek hozzák felszínre igazi arcunkat, valós önmagunkat, és szembesítenek legmélyebb félelmeinkkel.
Az odafigyelés művészetét kellene elsajátítani, mert a kommunikáció nem zsákutca, és nem lehet egyoldalú. Én, én, én – hajtogatjuk bőszen, és közben nem számít, hogy a „telefonvonal” végén mit próbál közvetíteni a másik. Végig sem hallgatjuk, meg sem halljuk, túlságosan el vagyunk foglalva saját magunkkal, pedig sokkal többet tanulhatunk és nyerhetünk azokból a pillanatokból, amikor a másikra figyelünk. Mégis állítólag mindössze 12 másodpercig vagyunk képesek arra, hogy meghallgassuk egymás szempontjait, aztán hirtelen késztetést érzünk a közbevágásra. A párkapcsolatok betegsége ez: mert nem egyoldalú, választ sem váró szónoklatra, dominanciát hangsúlyozó kioktatásra lenne szükség, hanem odaforduló figyelemre, tisztázó beszélgetésekre, őszintén egymásnak szegezett szavakra, egymás végighallgatására, és arra, hogy együtt, tégláról, téglára bontsuk le egofalunkat.
A párkapcsolatok leggyakoribb betegsége, hogy végig sem hallgatjuk, meg sem halljuk egymást, túlságosan el vagyunk foglalva saját szempontjainkkal, pedig sokkal többet nyerhetünk azokból a pillanatokból, amikor a másikra figyelünk. Az értő figyelem hozza el leginkább az érzelmi biztonságot, melyre kapcsolatainkban olyannyira vágyunk. Mert akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele, és tudja, hogy a társa megérti, elfogadja, és jöhet bármi, érzelmileg támogatja. Magas szintű tudatosság, érzelmi érettség és elfogadás kell ahhoz, hogy saját sérelmeinkre, nézőpontunkra görcsösön fókuszáló, egocentrikus, „közbevágó” hallgatástól eljussunk az értő, empatikus hallgatásig, amikor a másik ember igazán képes megnyitni a szívét felénk. Sokszor csak egy érzelmi válaszra van szüksége, hogy igen, vele érzünk, értjük, látjuk, mi van a lelkében. Az empátiát, a beleélés képességét ezért nem csak az örömteli, jól működő párkapcsolat érdekében érdemes fejleszteni. Az egyik legfontosabb szabály: egymás meghallgatása kritika, vádaskodás és félbeszakítás nélkül. Amikor egyikünk beszél, a másik értő figyelemmel, félbeszakítás nélkül hallgatja, majd neki is joga van válaszolni.
A legtöbb pár, ha vitatkozni kezd, öt perc múlva már a vita stílusán és hangnemén veszekszik. Őszintén tegyük fel a kérdést: igazam legyen, vagy boldog akarok lenni? Aki számára a győzelem fontosabb a szeretetnél, a az ne kezdjen párkapcsolati építkezésbe, ne készüljön harmonikus életközösségre. Mert a párkapcsolatban egymás békéje kell hogy legyünk, az otthonunk nem csatamező, nem hatalmi harcok hadszíntere.
A párbeszéd célja az, hogy közelebb hozzon, és ne messzire taszítson. Konfliktushelyzetben egyedül és kizárólag a tisztelet segít, hogy elismerjük egymás érzéseit, és elfogadjuk egymás különbözőségeit. Nem a másik embert bíráljuk, hanem a viselkedését kifogásoljuk, ami lényeges különbség. Nem hánytorgatunk, nem szaggatunk fel folyton régmúlt sebeket, sérelmeket. A szeretet alapú kommunikáció során úgy juttatom kifejezésre az érzéseimet, hogy teljes mértékben figyelembe veszem, és elfogadom a tényt, hogy ehhez a másiknak is joga van. Szeretettel mondjuk ki egymás nevét! Tisztelni annyi, mint jól szeretni, és azt adni, amitől a másik szeretve érzi magát. Mikor szeretem őt jól? Ha megbecsülve érzi magát, ha szabadabb, örömtelibb, boldogabb az élete mellettem, mint nélkülem.
