A jó kapcsolat megújul, fejlődik, miközben mindketten fejlődünk, változunk benne. Egy hanyatló kapcsolatban eluralkodik a betokosodott unalom, a napi rutin, kevés az új, pezsdítő, meghatározó élmény. Már nem örülünk egymás sikereinek, már külön utakon járunk, más-más célt hajhászunk, és hirtelen más lett az értékrendünk.
Sokan eleresztjük magunkat, mindenféle értelemben, már nem figyelünk, nem fordítunk elég energiát a kapcsolatra, és csodálkozunk, hogy a másik sem teszi. Holtomiglan, holtodiglan punnyadunk, és e pillanattól kezdve elegendő a passzív részvétel, és a kezdeti égszakadás-földindulás érzés langyos állóvízzé párolog. Hogyan adjak is, meg nem is? Hogyan maradjak titokzatos és nyílt egyszerre? Hogyan biztosítsam őt a ragaszkodásomról, hogyan adjak tartósan érzelmi komfortérzetet, vibráló izgalmat, valamint elég bizonytalanságot is egyszerre, hogy érdekes, misztikus, vágyott maradjak, és ő harcoljon értem? A szenvedély is egy olyan rendszer, ami befektetett energia nélkül nem működik. Az egyensúly nem terem magától, nehéz folytonosan megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szeretetteljes kötődést és a szenvedélyt. A kifogáskeresés, a „másfelé álmodozás” csak annyit jelez, hogy nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt ennek az egyensúlynak a fennmaradásáért.
Mitől függ a szenvedély? Mi kell ahhoz, hogy megmaradjon? Gyakran használjuk a „szenvedély háromszöge” nevű modellt, ha a romantikus és szexuális szenvedély fenntartásában szeretnék segítséget nyújtani a pároknak. Az évek során egyre mélyülő, meghitt, szeretetteljes, ugyanakkor vágyakkal teli kötődéshez ez a három dolog szükséges.
Kíváncsiság, izgalom, rácsodálkozás, folyamatos felfedező vágy a másik iránt. A kíváncsiság szűnik meg egymás iránt legelőször, mert az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van. Még mindig kalapál a szíve a jöttödre, vagy a jól ismert, unásig hallott léptek a komfortzóna magától értetődő, alanyi jogon járó részét képezik csupán? Megrészegíti még az illatod, jólesőn beleborzong az érintésedbe, rádcsodálkozik még időnként? Igazi, odaforduló, figyelmes hallgatóság, és nem a saját igazát hajtogató, földbe döngölő, móresre tanító, empátiát nem ismerő manipulátor? Elfogadja a különbözőségedet, vagy a saját képére formál, élettelen fabábúnak tekint, kinek addig faragja személyiségét, külsejét, amíg el nem éri a neki tetsző formát? Őszintén érdekli, mi történik veled, azt hogyan éled meg, milyen érzések lakoznak benned, mire vágysz? Te képes vagy megújulni, ezer színben ragyogni, és mindig meglepetéseket tartogatni? A kíváncsiság fenntartásán is múlik, hogy képessé váljunk átemelni a szenvedélyt kapcsolatunk fejlődési szakaszain.
Érzékiség, játékosság. A szenvedély szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és időnként bizonyos eltávolodást preferál. Az egyforma keretek idővel elfáradnak, színeket vesztik, monotonná válnak. Az újító, frissítő energiákat csak úgy tudjuk beengedni a szerelmi életünkbe, ha elég bátrak vagyunk szót emelni a saját vágyainkért, igényeinkért. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha nincs örömöt hozó saját életterünk, ha lélegezni sem hagyjuk egymást, ha energiarablóvá válunk, és csakis egymástól várjuk el testi-lelki komfortérzetünk biztosítását. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha már nem akarunk megújulni, új energiákkal feltöltődni, új oldalról megmutatkozni, ha a másiknak úgyis mindegy.
Érzelmi intimitás. A legfontosabb mind közül. Az intimitás nem ugyanaz, mint a szex. Sokkal több, mint fizikai aktus. Az intimitás azt jelenti, hogy átengedem a társamat a bizalmatlanságom rétegein, egészen közel engedem, hogy megismerje és megtanulja a sebezhető énemet. Az intimitás nem a testek, hanem a lelkek egymásba fonódása. Vannak emberek, akik képesek akár egy életet is leélni egymással, vagy inkább egymás mellett, érzelmi igénytelenségben, anélkül, hogy valóban lélekben meztelenre vetkőzve, falaikat lebontva, kitárulkoznának egymásnak. Intimitás alatt mély érzelmi összekapcsolódás és egy mély szeretetteljes barátság egyaránt értendő.
Nem látja bennem a nőt, már nem erősít meg nőiességemben, nem udvarol, és nem dicsér meg, ha betokosodott a rutinba, a biztonságos állóvíz kapcsolatunk komfortzónájába. Tanuljunk meg újra és újra vágyakozni „azután, ami a miénk”.
(Simone Weil: Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk című idézete nyomán).
