Aki figyel, az észreveszi és értékeli, hogy a másik mit tesz meg érte, még az apróságokat is. Amikor a nő értékeli a férfi gesztusait, akkor az egyre többet és többet szeretne nyújtani. Az elismerés ezért is nagyon fontos, mert mindenből és mindenkiből a jót hozza ki, és fejlődésre, pozitív válaszra késztet.
A valódi, értő figyelem nem csak abból áll, hogy meghallgatom a másikat, a szemébe nézek, vagy kiegészítem valamivel a mondandóját. Bizonyos mértékben magamat kell félretennem arra az időre, az ő szemével látni, az empátia eszközével belépni a világába, belebújni a bőrébe, és arra ösztönözni, hogy nyíljon meg előttem, ne féljen kimondani, megmutatni, beszéljen a legmélyebb vívódásairól is, mert jelen vagyok és figyelek rá. Tudatosság, érzelmi érettség kell ahhoz, hogy saját nézőpontomra fókuszáló, igazamat hajtogató, egocentrikus, közbevágó hallgatástól eljussak az értő figyelemig, amikor a másik ember igazán képessé válik megnyitni a szívét felém. Ahhoz, hogy elmondhassam, figyelek, rövid időre az ő tapasztalatrendszerébe kell ágyaznom a világot, az ő érzéseit, reakcióit kell átélnem.
A legtöbb párkapcsolatban otthon minimálisra csökkennek, vagy egészen kihalnak a mély beszélgetések, és már nem is tulajdonítanak ennek jelentőséget. A hosszú munkaidő felőröl, este a párok fáradtak, fásultak, és a beszélgetésre már nem jut energia, így előfordulhat, hogy az érzelmes, őszinte, esetleg mély beszélgetések napközben zajlanak le azzal, aki éppen ott van. Pedig örök igazság: ha még szeretjük egymást, és számít a kapcsolatunk, akkor beszélgetünk, és nem máshol, mással keresünk hamis meghittséget, álintimitást. Akkor megosztjuk negatív érzelmeinket, panaszkodunk, kérdőre vonunk, magyarázatot várunk, és gondolkodás nélkül a másik elé tárjuk sérelmeinket. Nem burkolózunk némaságba, nem hagyjuk, hogy az értetlenség, csendes, kommunikációmentes, különálló, gyűlöletszigetekre sodorja az egykori szép szerelmet. Nem csak fizikailag vagyunk jelen, nem törjük a fejünket szökési terveken, nem fogalmazzuk a búcsú szövegét, és nem hagyjuk, hogy külső kapcsolatok zsákutcáiban már valaki más ragyogtasson. Ha szeretjük egymást, akkor nem sajnálatból, időhúzásból, gyávaságból, vagy félelemből maradunk. A ki nem mondott szavak a végtelenségig feszítenek, ne hagyjuk, hogy elfogyjon a hang. A némaság nem egyenlő a harmóniával.
Szeretni azt is jelenti, hogy figyelsz. Forduljunk valóban egymás felé, legyen a figyelem elsődleges, odaadó, érdeklődő, osztatlan. Ne a sminktükör előtt pislogva, ne a kedvenc sorozatot bámulva, ne a konyhából kiabálva, hanem igazi, egymás szemébe tekintő, teljes szívvel odafigyelő kommunikáció legyen. Gyakran esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, a másik ember ugyanolyan, és elvárjuk, hogy ha szeret, akkor csak egyetlen módon reagálhat és viselkedhet, mégpedig pontosan úgy, ahogyan mi tennénk. Önismeret és egymás ismeretének hiányában, a kommunikáció zsákutca lesz, az egymás mellett való elbeszélés pedig oda vezet, hogy egyszer csak úgy érezzük, egyáltalán nem kapjuk meg azt az érzelmi támogatást, amire vágyunk. Természetesen ennek oka is az, hogy a kérést, panaszt nem egyértelműen és magabiztosan közvetítjük a másik felé. Fontos, hogy megértsük, egy nyelvet beszélünk, mégis gyakran máshogy értjük, és ehhez kell az értő figyelem, hogy tekintettel legyünk a másik érzelmi állapotára, és megpróbáljunk ahhoz mérten viszonyulni hozzá. Ha megtanuljuk valóban azt kérni, amire vágyunk, megalkothatjuk azt a szeretetkapcsolatot, amire szükségünk van, és amit valóban megérdemlünk. Az értő hallgatás, a másik lelkiállapota iránti érzékenység a stabil kapcsolatok legfőbb kulcsa. Akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele, és tudja, hogy a társa megérti, elfogadja, és jöhet bármi, érzelmileg támogatja.
Aki figyel, az észreveszi és értékeli, hogy a másik mit tesz meg érte, még az apróságokat is. Amikor a nő értékeli a férfi gesztusait, akkor az egyre többet és többet szeretne nyújtani. Az elismerés ezért is nagyon fontos, mert mindenből és mindenkiből a jót hozza ki, és fejlődésre, pozitív válaszra késztet. Ha a nő csalódott vagy boldogtalan, akkor a férfi ezt saját kudarcként éli meg. Társa boldogtalansága megerősíti legmélyebb tehetetlen félelmét: egyszerűen nem elég, amit nyújtani tud. Sokszor észre sem vesszük, milyen sebezhetők a férfiak, mennyire szükségük van a szeretetre, az elismerésre. Az elismerő szavakra, a figyelemre vágyik a férfiak többsége is leginkább. Hogy ismerjük el, és értékeljük erőfeszítéseit, hogy a reggeli fényben szelíd szavakkal indítsuk céljait megvalósító útjaira, felvértezve az anyagi világ hiénái ellen. A szeretet és az értő figyelem segít a férfinak megérteni, éppen elég jó ahhoz, hogy képes legyen férfiként helyt állni, gondoskodni, felelősséget vállalni, és azt nyújtani, amitől a nő igazán szeretve érzi magát.
