A gyerekek, és elsősorban a fiúk spontán érzelmi kommunikációját ma gyakran leblokkolják a szülők, és nem adnak helyette semmilyen támpontot, kapaszkodót arra vonatkozóan, hogy akkor hogyan is fejezzék ki az érzéseit. A férfiak így egyedül maradnak az érzéseikkel, és elsajátítanak valamilyen „technikát”, ami leggyakrabban az érzelmek elhárítása, elfojtása, és az elkerülő magatartás.
A férfiasnak számító tulajdonságok már a fiúgyerekek szocializációjában megjelennek. „Egy fiú nem sír”, „ne pityeregj már, mint egy lány”, „katonadolog”, „csak a lányok nyafognak”, „egy férfi megoldja, elvégzi magában”. Az érzelmek megfelelő kifejezésére tehát nincs minta. Ha mégis bármire van minta, az az érzelmek elhárítása, a kivonulás a helyzetből, az elkerülő magatartás, a csend. Illetve van egy másik minta: az érzelmek „női módon” történő kinyilatkoztatása. Azért női, mert nőktől lehet látni, tovább vinni. Férfiaktól nem. Az elutasítás, elhagyatottság traumája fizikailag fáj. Értékes emberi kapcsolataink nagyon is fontos szerepet töltenek be az életünkben. Olyannyira, hogy az elutasítás, az alkalmatlanság élménye ugyanazokat az agyterületeket aktiválja, mint a fizikai fájdalom. Ráadásul, ha éppen velünk szakítottak, komoly sérülést szenved az önértékelésünk, és a lélek a szó szoros értelmében fáj, mivel az alacsony önértékelés az endorfinok túl alacsony szintjével jár együtt, melyek a szervezetünk természetes fájdalomcsillapítói.
A férfiak komoly lelki terhet cipelnek szakítás után, de a külvilág felé egészen másképp vetítik fájdalmukat. Ilyenkor jellemzően gyors önpusztításba, vagy szexuális ámokfutásokba kezdenek, hogy csorbult férfiegójukat önmaguk előtt is helyrerázzák.
A férfi nem beszél, pedig ő az „erő jelképe”, akiről azt hinnénk, már csak büszkeségből is, de hamar túljut az eltaszítottság lelki sebein és kudarcán, majd pillanatok alatt újabb kalandba, flörtbe, vadászatba kezd. Látszólag így is van, de mélyen legbelül a férfiak még hónapok, évek múltán is ragasztgatják összetört szívük darabjait, és sokkal nehezebben találnak rá az új szerelemre. Az évek múlásával egyre erőteljesebben vágynak a stabilitásra, ezért intenzívebben reagálnak, ha egy veszteség során elvész a lábuk alól a talaj. Általában nem tudják megosztani bánatukat. Maguknak is nehezen fogalmazzák meg az érzéseiket, nem beszélve másokról. Több férfi egyszerűen nem hisz abban, hogy újra megtalálhatja a nagybetűs Nőt, pedig tényleg nem csak egy igazi létezik.
