Érzelmi falaink ölik meg a vágyat

Párkapcsolat
2025.11.21.

A rózsaszín ködbe bugyolált szerelem két-három év után megszelídül, átalakul, a kötődés érzése válik meghatározóvá, és bár a kapcsolatunk szoros és meghitt marad, mégsem marad ugyanolyan. Ebben a fejlődési szakaszban megtanulunk MI-ben gondolkodni, többes számban beszélni, a közös jövőt tervezni. Senki nem tökéletes, mégis egymás szemében tökéletessé válhatunk, elfogadjuk egymás hibáit és hiányosságait, esendő emberként szeretjük és tiszteljük egymást. Illúzióinkat jelképesen elégetve, valódi önmagáért szeretjük és értékeljük, aki társként mellettünk áll.

A szerelmes szenvedély ugyanúgy jelen van, egy mély, szeretetteljes barátság és bajtársiasság is jellemzi viszonyunkat. Megtanultunk érzelmeinkről kommunikálni, a konfliktusokat jól kezelni, vágyainkról nyíltan, félelmek nélkül beszélgetünk. De nem lehet ugyanazzal az intenzitással megélni a szenvedélyt egy életen át. Tévedés azt gondolni, hogy a kapcsolat elején megtapasztalt szenvedélynek az együtt töltött évek alatt ugyanolyan hevesnek és forrónak kell lennie, mint kezdetekben, mert ha ez nem így van, akkor az a kapcsolat már unalmas, értéktelen és nem marad más számunkra, mint a szakítás. Minden jól működő szövetség egyik titka, hogy elfogadjuk a tényt: a kapcsolatunk folyamatosan fejlődik, változik. Lényege nem az, hogy örökké a szenvedélyszerelem állapotában lebegjünk, hanem hogy minden életciklus-változásban és krízisben megtaláljuk az egymáshoz vezető visszautat. A szenvedély, a tűz szelídül, de mégis áthozható, átemelhető a párkapcsolati szakaszainkon, ha így akarjuk.

Sokszor érzelmi falaink ölik meg a vágyat. Hiába törekszünk az összefonódásra, ha folyton falakba ütközünk. A fel nem oldott, szőnyeg alá söpört konfliktusokból, haragból, neheztelésből, titkokból, meg nem értettségből, a lelki intimitás hiányából olyan masszív falakat építünk, melyen a másiknak már lehetetlen áthatolni. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy mindig ugyanannak a problémának a taposómalmában őrlődünk, és a kapcsolatunk fonala akkor kezdett foszladozni, amikor először sepertünk szőnyeg alá egy problémát. Később úgy tűnik apróságokból lesz vérre menő vita közöttünk, pedig csak annyi történt, hogy nem fér több bántás, harag, csalás, hazugság, hamis ígéret a szőnyeg alá, vagyis betelt a pohár. Kicsordul a sok kezeletlen konfliktus, melyek az évek során csak rakódtak egymásra. Érdemes ezért minél gyorsabban, vagy inkább azonnal reagálni. Hiszen a sérelmekre idővel csak újabbak rakódnak, a konfliktusok pedig további sérelmeket szülnek. Kegyetlen ördögi kör ez, melyben egyre csak távolodunk, és ez az érzelmi fal egyre magasabb, egyre vastagabb és egyre áthatolhatatlanabb lesz, aminek eredménye a teljes elzárkózás.

 „Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,

ha már szétesett.” (József Attila: Judit, 1936)

Mondhatjuk, hogy a szőnyeg alá söprés, az eltusolás, a rálegyintés, és a kommunikációmentes, dermedt csend is egyfajta konfliktuskezelés, mégis hosszú távon lélekölő folyamat. A legvégén semmi más nem vár, csak egy kiüresedett kagylóhéj-élet, társas magány. A párkapcsolat legnagyobb ellensége a csend, a megfagyott, üres kommunikáció. Egy jó, konstruktív vita elsodorja a betokosodó rutinokat, kiszellőzteti a kapcsolatot, életet, friss levegőt visz bele. Ha beszélgetéseink megmaradnak a felszínesség és tényközlés udvariaskodó szintjén, könnyen, tégláról téglára felépítheti a fent említett érzelmi falakat, ami tényleg a „közös takarónk szétesését” fogja eredményezni, mely sorok ezt a fajta érzelmi eltávolodást úgy képesek bemutatni, hogy összeszorul a szívünk.

Sternberg amerikai pszichológus 1986-ban kidolgozott szerelem háromszög elmélete szerint a fejlődő párkapcsolatok három fontos pilléren nyugszanak. Az első az intimitás, ami nem a testek, hanem inkább a lelkek egymásba fonódása. A fizikai közelségen túl mély, bensőséges érzelmi kapcsolódás, bizalom és meghittség. Átadom és megadom magam, mert van bátorságom szeretni és megmutatni a sebezhető énemet. A második a szenvedély, a fizikai vonzódás, intenzív kapcsolódás, ami újra és újra élettel, energiával, fűszerrel tölti meg kapcsolatunkat. Végül a harmadik az elköteleződés, ami olyan döntés, amelyet nap mint nap meghozok a társam jólléte, kapcsolatunk fejlődése, gazdagodása érdekében. Döntés arról, hogy invesztálok, időt, energiát, figyelmet, jelenlétet, válaszkészséget fektetek bele, és nem sajnálom, mert a kapcsolatunknak eszmei értéke van, bármit megadok érte, hogy működtessem. Létezik elköteleződés intimitás és szenvedély nélkül, ezt üres szerelemnek hívja Sternberg, illetve elköteleződés és szenvedély intimitás nélkül, ami a vak szerelem típusa. A beteljesült szerelemben létezik egyedül mindhárom összetevő magas szinten, azonban a szenvedély idővel csillapodik, és a meghitt együttélés sokkal inkább társszerelem, melyben az elköteleződés és az intimitás mértéke magas. A szenvedély, az intimitás és az elköteleződés mértéke és aránya a párkapcsolat fejlődési szakaszaiban folyamatosan változik, de a három pillér mindig, mindvégig jelen van.

Az intimitás visszaállításához, vagy újbóli megerősítéséhez a jó érzelmi kommunikáció az egyetlen út. Ebben ott van a figyelmen és empátián keresztül megadott érzelmi biztonság, és a sokat emlegetett érzelmi válaszkészség. A válaszkészség a bevonódást jelenti, hogy érzékenyen reagálunk egymás érzelmi igényeire, hogy hajlandók vagyunk energiát invesztálni abba, hogy meghallgassuk egymást és foglalkozzunk a problémáinkkal. Az intimitás csökkenése, meggyengülése vagy annak teljes hiánya az oka minden érzelmi eltávolodásnak, úgy érezzük, egymás mellett is egyedül vagyunk. Ha gyengül, vagy teljesen megszűnik a lelki intimitás, akkor a másik két pillér, az elköteleződés és a szenvedély is elszenvedi a hiányt. Az igazi kapcsolatoknak a lelki intimitás a sziklaszilárd alapja.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás