A boldog kapcsolatok titka: a biztonságérzet és a szenvedély egyensúlya

Írta: Király Eszter
2019 április 04

A rutin, az ismétlődő cselekvések érzelmi biztonságot és kiszámíthatóságot adnak, egy bejáratott, jól ismert párkapcsolati komfortzónát. A múló évek azonban kényelmetlen, szűk, kalitkává alakíthatják az egykor szenvedélytől izzó köteléket. Odalett az elválaszthatatlan szimbiózis, a két ember két külön úton jár, nem is igénylik már az intimitást. Ne történjen így! Ha nem vigyázunk, megszűnnek az érintések és a szenvedély valóban elpárolog, mint a testünkre szórt feromon-permet. Nem becsüljük alá a közelség, a bújás, az ölelés fontosságát. Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a csók, a simogatás, nem képes kiteljesedni az, akinek az életéből hiányzik a szeretetnek ez az ösztönös, és alapvető gyakorlati kifejezésmódja. Az érintés mindig azt jelenti, közünk van egymáshoz.

A szenvedély ahhoz kell, hogy ne szűnjünk meg vágyni egymást, a biztonság pedig ahhoz, hogy átadjam, megadjam, és elkötelezzem magam a társamnak, „pecsétként a szívére helyezem magam, pecsét leszek az ő szíven”, ahogyan az Énekek Éneke leírja. Szorongást, bizonytalanságot szül, ha a szenvedély kerül túlsúlyba, ha pedig csupán a biztonság uralja kapcsolatunkat, akkor az unalom a monotonitás őröl fel. A boldog, elkötelezett kapcsolatok titka a biztonságérzet és a szenvedély egyensúlya.

A vágy, a szenvedély kiszámíthatatlan, spontán és zabolátlan, nem ismeri a megszokást, a komfortot, a folytonos ismétlést, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége pedig éppen az, ami egy tartós kapcsolatban biztonságot hoz és amire annyira vágyunk: a stabilitás. A tartós párkapcsolat megbízhatóság, biztonság és közelség, de a vágy és a szenvedély féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat biztonságos komfortzónájában, annál jobban vigyázunk a bevált mozdulatokra, a közösen bejáratott forgatókönyvre, vagyis arra ügyelünk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. Az egyforma keretek azonban idővel elfáradnak, színeket vesztik, unalmassá válnak. Az újító, friss energiákat csak úgy tudjuk beengedni a szerelmi életünkbe, ha elég bátrak vagyunk szót emelni a saját vágyainkért, igényeinkért. Egy ellaposodott, „biztonság-uralta” kapcsolatnak fizikai következményei is vannak, jönnek a napi fedőkonfliktusok, melyek nem a valódi problémáról szólnak,  ösztönösen leverjük a másikon a hiányt, a frusztrációt, mert a kapcsolatunk egyensúlyt vesztett, a kiszámíthatóság, monotonitás irányába billent, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni.

A fenti egyensúlyvesztésben látom a párkapcsolati krízisek legfőbb okát. Egyrészt igényeljük a kiszámíthatóságot, a stabilitást, a nyugalmat, melyet a biztonságban, a tartós kapcsolatokban kaphatunk meg, másrészt vágyjuk a szenvedélyt, a titokzatosságot, a spontaneitást, ami nem teljesen az előbbiek sajátja. Az elkötelezett kapcsolatokban az érzelmi biztonság és szenvedély dinamikájának egyensúlyára kellene törekednünk. Az egyensúly nem terem magától, és nehéz folytonosan megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szeretetteljes kötődést és a szenvedélyt. A kifogáskeresés, a „másfelé álmodás” csak annyi jelez, hogy nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt ennek az egyensúlynak a fennmaradásáért. 

Időnként ki kellene emelkednünk az eddig megszokott, monotonná vált közegből, máshol, merőben más ingerek között lehengerelni, elvarázsolni egymást. Tekintsünk egymásra Férfiként és Nőként az érzelmi biztonság és a feltétlen bizalom mellett időnként nyugodtan lehet az életünkben édes káosz, hódítás, csábítás, és spontán szenvedély. „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk” - írja Simone Weil. Egy állandó összepréselődött, fojtó, vállainkba markoló, lépéseket ránk kényszerítő tánc sem kényelmes, vágyjuk a távolságot, a szabad levegőt, és az érzést, hogy időnként mi léphessünk közelebb, szabad akaratból, vágyból, önálló döntéstől vezérelve. A külön töltött időre nagyon is szükség van, ettől még megmarad a varázslatos kettősünk, feltöltődve, egymástól függetlenül szerzett élményekkel érkezünk haza egymáshoz. Egyszer én, másszor a társam a befogadó, élvezi mindazt amivel elárasztom, és én megtanulok elfogadni, kedvelemet lelem abban, amit nyújt. A teljes összekapaszkodás, az állandó közelség tehát nem igazán szerencsés.

A boldog párkapcsolatokban a szokásaink képesek összefonódni, egymásba olvadni és egyetlen szokásrendszerré alakulni, hagyományokat, ismétlődő szokásokat, egy megbonthatatlan mikrokultúrát, szeretetburkot teremtünk, melyet vigyázunk, melyen nem támadhat rés. De emellett tudnunk kell kissé elérhetetlennek is lenni, izgalmasnak maradni, legyen saját életterünk, örömöt hozó, lelkesítő munkánk, és tevékenységeink, melyek során feltöltődünk. Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy újra és újra megtanuljunk vágyakozni egymás iránt.

 

 

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás