A boldog, tartós párkapcsolatokban egészségessé tesszük egymást

Párkapcsolat
2019.04.10.

Mi az, ami egészségesen tart, hosszú, kiteljesedett életet biztosít, elégedetté tesz, és segíti az érvényesülést? A kiegyensúlyozott, boldog, tartós párkapcsolat. Számos kutatás alátámasztja, hogy egészségesebb és harmonikusabb az élete azoknak, akik stabil, örömteli, elkötelezett kapcsolatban élnek. Nem a tökéletességre törekvés a lényeg, hiszen tökéletes közös élet még a romantikus filmekben sem létezik. Hanem az, hogy a problémákat nyugodtan meg tudjuk beszélni, negatív érzéseinket kinyilatkoztatjuk, és ebben a folyamatban tudunk egymástól támogatást kérni és kapni.  Súlyos krízisekből, múltban szerzett lelki sebeinkből is fel tudunk emelkedni együtt, ha egymás mellett a döntést valóban meghoztuk, és nincs más út számunkra, mint az, amelyen együtt haladunk.

A technika a társadalmi környezet, szélsebes iramban száguld el mellettünk, de testi és lelki szükségleteink, a szeretet, az elfogadás, a kötődés iránti vágyunk nem változik. A vágyakozás, hogy legyen egy szerető társ mellettünk, aki a karjaiba zár, jusson osztályrészül egy nyugodt, fizikai és érzelmi biztonságot nyújtó családi élet, akár kinyilatkoztatjuk, akár mélyre szorítjuk, ott él mindannyiunkban. Manapság sokak szemében a siker elsősorban hatalmat, népszerűséget, és pénzt jelent. Mégis mit érnek ezek a felszínes szempontok, ha nincs kivel megosztani, nincs ki mellettünk álljon bármi történjen, és nincs kinek beszélni legmélyebb félelmeinkről? A siker sokkal inkább a kiegyensúlyozott családi élet, harmonikus viszony a szeretteimmel, a társammal, és igazi értékeket hordozó, helyes példa a gyerekeinknek. Szeretni, érinteni, ölelni kellene minden nap.  Túl sokat beszélünk a semmiről, agyalunk, analizálunk, vádaskodunk, miközben semmi másra nem vágyunk közben, mint egy érintésre, ölelésre, hogy a szeretett ember a karjaiba zárjon. Az érintés megnyugtatja a háborgó lelket, gyógyítja a testet, felmelegíti a lelket, a harag is elsimul. A szerelmes kézfogás fájdalomcsillapító erejű. A vajúdás fájdalmát átélő nők számolnak be arról, hogy a legnehezebb,  pillanatokban mennyi erőt adott számukra társuk érintése, simogatása. Valahogy ösztönösen érezzük, hogy csupán az, hogy fogjuk egymás kezét, testünkre, lelkünkre pozitív hatással van, és úgy tűnik, ez a megérzés tudományos alapokkal bír.  

Az ember veleszületetten társas lény, szüksége van a melegségre, az odaadásra, arra az érzésre, hogy tartozik valahová, valaki számára fontos. A becsontosodott magány azonban megbetegít, boldogtalanná tesz, mégis a fogyasztói társadalom az elidegenedés, a magány  felé sodor, az „érezd jól magad egyedül, szeresd önmagad, ragadd meg a pillanatot” attitűdöt sugallja.  A párkapcsolatok megéréséhez idő kell, mégis sokan a „használd és dobd el” egyszer használatos, tárgyakra vonatkoztatott, modern időkben trendivé vált értéktudatot viszik át a párkapcsolataikba, mintha mindig csak egy pozitív tulajdonságokkal felruházott ideált látnának, és idővel, a tűz lanyhulásával kiüresedést éreznek, magányt és végtelen unalmat a nagy szerelmi semmittevésben. Szomorúan állapítják meg, már „nem működik a kémia és túl sok a probléma”. Így kapcsolatról, kapcsolatra vándorolnak, mert szerintük azok mindig „sikertelenek”, kihűlnek valamiért, és elvesztik varázsukat. Úgy bánnak az emberekkel akár a tárgyakkal, melyek, ha meghibásodnak, azonnal lecserélhetők. 

A tartós, boldog párkapcsolatokban, házasságban élő emberek egész egyszerűen tovább élnek, mint az egyedülállók. Azon túl, hogy figyelnek egymás életmódjára, a tudat is fontos, hogy szeretetben, érzelmi biztonságban élnek, fontosak valaki számára, és van kiről gondoskodniuk. Akik ilyen támogató kötelékben élnek, nem csak jobban alszanak, és egészségesebben táplálkoznak, hanem a feszültséget, a stresszt is jobban tudják kezelni.

Gyakran érintik meg egymást szeretettel, és a szexuális életük is örömteli, aktív. A simogatás, stimulálja az immunrendszert, csökkenti a feszültséget, a szeretkezés pedig további jótékony hatásokkal jár. Az orgazmus során nagy mennyiségű oxitocin hormon szabadul fel a szervezetben. Az oxitocin szerelemhormon, „összebújós”, kötődést elősegítő hormon, ami még közelebb hozza egymáshoz a párokat, a kapcsolat az őszinte ragaszkodásra, az elköteleződésre, és a kiegyensúlyozott, kielégítő szexuális élet pilléreire épül majd. Párkapcsolatokban élők úgy is fogalmazhatnak, hogy az oxitocin az érdeklődést fenntartó hormon, mely újra és újra vérátömlesztést ad a monogám kapcsolatoknak, új erővel, energiával, csillogással töltve meg azt. Hozzájárul a kötődés, a közelség, a harmónia, az egység különleges, nyugtató érzéséhez, és mindig intimebb módon, intenzívebben, bensőségesebben tudjuk megélni a kívánt élményt egy megszokott, szeretett, jól ismert társsal.  

Egy rossz, feszültségekkel, megaláztatásokkal teli kapcsolat azonban megbetegít, ugyanúgy szorongásos, pszichoszomatikus tüneteket okozhat, mint bármilyen stresszforrás. Görbül a gerinc, sajog a test női vagy férfi oldala, fogy a levegő, szorul a torok, ki nem mondott szavak gyötörnek. Saját felelősségünk törekedni a kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatra, megjavítani, ami elromlott, fenntartani, ápolni, virágoztatni ami szép és boldogságot hoz az életünkbe. Mert nincs jobb érzés, mint szeretni, és érezni, hogy viszontszeretnek.

 

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás