A gondoskodás, a törődés nem a nő szolgálata, hanem éppen a szeretet, a ragaszkodás, az elköteleződés kinyilvánítása. Mert vagyunk még, akik nem tévesztjük össze a férfigondoskodást egy támaszkodó, kihasználó párkapcsolattal, akik megtanultunk adni, szórni a szeretet bőségét, mert akkor mindketten ugyanannyit kapunk is.
A férfinak nem az a dolga, hogy a nőt a tenyerén hordozza. Hanem az, hogy legyen ott, legyen érzelmileg jelen. Aki érzelmileg jelen van, az figyel, értőn hallgat, bevonódik. Ha ez megvan, megteremti a bizalmat, a lehetőségét annak, hogy igazán közel érezzük magunkat a másikhoz, hogy képesek legyünk együtt fejlődni, változni, emelkedni, és hogy átsegítsen minket a kapcsolati mélypontokon. Ha nincs jelenlét és érzelmi válasz, akkor nagyon könnyen magányosnak, tehetetlennek és megtámadva érezhetjük magunkat, és csak a magunk megszokott önvédelmi reakciójával tudunk reagálni, védekezésből támadunk. Aki jelen van, az teret ad, szabad levegőhöz juttat, fejlődni enged, vagy éppen egy egészen más út felé terel, ami máshogyan szép, máshogy épít. Aki jelen van, az nem birtokol, nem tekint tulajdonnak, nem ír elő önkényesen mindhalálig betartandó életszabályokat. Aki jelen van, az tudja, hogy nő vagyok, ember, és nem angyalarcú, tévedhetetlen istenség, nem dicsfénnyel övezett alak, nem kritériumoknak görcsösen megfelelni akaró, mindig simulékony lény. Aki igazán jelen van, az nem ül a lelkemre, és nem nyomorít meg érzelmileg, és én nem az ő lelki mankója, szeretettankjának állandó készenlétben álló, kiapadhatatlan újratöltője, létfenntartásának nélkülözhetetlen tartozéka vagyok.
Nem egy idealizált istenséget keres, hanem izgalmas, vibráló, hús-vér embert. Aki ismer, és ért, mert figyel, tanulmányoz, és megjegyez, észleli szükségleteimet, vágyaimat, és én az övéit. Nekem nem kell ilyen-olyan felállított, hamisan csillogó eszményképekhez igazodnom, nem farigcsálja a személyiségemet a saját esztelen normái szerint, nem idealizál. Aki jelen van, az nem keveri össze a birtoklási vágyat a szeretettel, nem tekint tulajdonának, nem rendelkezik az időm, a testem, az akaratom, a kívánalmaim, a bioritmusom felett. Nem csak úgy elvan a kapcsolatunk langyos állóvizében, hanem döntést hoz, felelősséget vállal, többes számban beszél, jövőképet épít, és hosszú távra tervez.
Tudja, megértette, hogy egy párkapcsolat megéréséhez idő kell, és a boldogság nem egy stagnáló állapot, nem érkezik ingyen, hanem idő, és hosszú, közös fejlődési út eredménye. Nem törekszik állandó, amőbapárként együtt lélegző, összefonódó szimbiózisra, nem akarja a másik lényét eggyé gyúrni a sajátjával, nem telepszik rá elvárásai súlyával, nem kutakodik, vagy ellenőrizget, nem vergődik a folytonos bizalmatlanság, és gyanakvás vasmarkában, nem ül a másik lelkére, és nem nyomorítja meg érzelmileg. Egy önmagával állandó harcban álló, nyughatatlan társsal soha nem születik boldog szerelem.
Az érzelmi jelenlét figyelmet jelent. A valódi, értő figyelem nem csak abból áll, hogy meghallgatom a másikat, a szemébe nézek, vagy kiegészítem valamivel a mondandóját. Bizonyos mértékben magamat kell félretennem arra az időre, az ő szemével látni, az empátia eszközével belépni a világába, belebújni a bőrébe, és arra ösztönözni, hogy nyíljon meg előttem, ne féljen kimondani, megmutatni, beszéljen a legmélyebb vívódásairól is, mert jelen vagyok és figyelek rá. Tudatosság, érzelmi érettség és rengeteg szeretet kell ahhoz, hogy saját nézőpontomra fókuszáló, igazamat hajtogató, egocentrikus, közbevágó hallgatástól eljussak az értő figyelemig, amikor a másik ember igazán képessé válik megnyitni a szívét felém. Ahhoz, hogy elmondhassam, figyelek, rövid időre az ő tapasztalatrendszerébe kell ágyaznom a világot, az ő érzéseit, reakcióit kell átélnem. Még a legerősebb érzések is el tudnak halni, ha nem találkoznak figyelemmel, törődéssel, válaszkészséggel és megbecsültséggel.
A férfinak nem az a dolga, hogy a nőt a tenyerén hordozza, hanem hogy legyen ott úgy igazán, figyeljen, merjen érett lélekkel szeretni, elköteleződni. Felelősségteljesen, érett lélekkel szeretni, sebezhetőnek lenni, megtanulni a szeretet-alapú kommunikációt, értőn figyelni, válaszkésznek lenni, határokat húzni, empatizálni, nemet mondani legyen kölcsönös, mert mindez a felnőtt kapcsolatok fokmérője.
