A hűség lemondás. Lemondás pillanatnyi vonzó érdekeinkről korábbi döntésünk és adott szavunk nevében. Önmagunkba vetett hitünk próbája is, megmutatja, mennyire bízunk döntésünkben, hogy akkor sem térünk le a választott útunkról, ha a távolban már csak pislákolnak az irányfények. A hűség érték. Sokan oly mértékben elveszítették a becsület, a tartás, a tisztesség irányfényét, hogy már fel sem tűnik, ha másoknak megmaradt.
Csak akkor tud beférkőzni egy harmadik két ember kapcsolatába, ha azon rés, hasadék támad. A rés mindig valamilyen hiányállapot: szőnyeg alá söpört problémák, éretlen konfliktuskezelés, elfojtott sérelmek. Mindig kényelmesebb máshol, más karjaiban keresni a vágyott figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit, mint a társad tükrébe belenézni, leülni, beszélni és beszéltetni. A megcsaló képlékeny jellem, tele bizalmatlansággal, önértékelési problémával, konfliktuskerüléssel, és félelemmel, hogy ő maga, és amit nyújtani tud, nem elég. Ha nem így lenne, akkor nem a vészkijáratot választaná, hanem nyíltan felvállalva negatív érzéseit, elégedettlenségét, meg nem értettségét, vágyait. Beszélne és beszéltetné a társát. Mégis, a feszültségekkel, krízisekkel, a fent és lent dinamikájával együtt csak a monogám kapcsolatok hozzák el a vágyott érzelmi biztonságot. A hűség felelősségérzet: nem csak eldobunk egy kapcsolatot, hanem inkább az összes lehetőséggel élünk, ami megmentheti azt.
Miért nem tudunk azután vágyakozni, ami a miénk? Ha minden a rutinról szól, akkor nagyon nehéz vonzónak, vágyottnak maradni a társunk szemében. Nehéz időről időre megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez is fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szenvedélyt. Tanuljunk meg újra vágyakozni egymás iránt. Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy aztán feltöltődve térhessünk haza egymáshoz. A vágy féktelen, spontán és kiszámíthatatlan, nem ismeri a rutint, a komfortzónát, az ismétléseket, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége éppen az, amire egy tartós kapcsolatban megnyugvást hoz: a stabilitás. A tartós párkapcsolat megbízhatóságot és közelséget jelent, de a vágy nem bírja a kontrollt, kedveli az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot igényel.
A hűség döntése az én csendes, belső ünnepségem, amelyben nem is a társamnak, hanem önmagamnak fogadom meg, hogy vele megelégszem. A döntés meghozatalához egyszemélyes jelenlét szükségeltetik, a fogadalmat egyedül teszem, így önmagamnak tett ígéretemhez, a döntésemhez, maradok hűséges, ha hozzá hű leszek. A kimondott szavak csupán a szertartást varázsolják széppé, döntés nélkül a hűségeskü ott marad értelmetlenül, erejét veszítve, beteljesítés nélkül.
Tanuljunk meg újra vágyakozni egymás iránt. Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy aztán feltöltődve térhessünk haza egymáshoz. A vágy féktelen, spontán és kiszámíthatatlan, nem ismeri a rutint, a komfortzónát, az ismétléseket, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége éppen az, amire egy tartós kapcsolatban megnyugvást hoz: a stabilitás. A tartós párkapcsolat megbízhatóságot és közelséget jelent, de a vágy nem bírja a kontrollt, kedveli az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot igényel. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat komfortzónájában, annál inkább ügyelünk az önállóságra, a bevált mozdulatokra, vagyis vigyázunk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. Mindenhol, különösen a közösségi médiában érzékeljük a ránk zúduló ingeráradatot, levadászni való prédák vagyunk, akkor is, ha éppen párkapcsolatban élünk. Mégis megtapasztalni azt az érzelmi biztonságot, hogy van egy ember, akiben valóban megbízhatok, nekidőlhetek, akivel összekapaszkodunk, bármi történik, egy csapatot alkotunk, és kibírhatatlannak tűnő viharaink idején is ketten tartjuk azt a tépett esernyőt, olyan összetartozás, ami tiszta és ritka kincs a mai időkben. És ez a hűség igazi jutalma.
