Meddig tart a kapcsolatunk? Ameddig ketten éltetjük és működtetjük. Az energia azonban, amit nem a párkapcsolat működtetésébe fektetünk, valahol mindenképpen teret kell, hogy nyerjen magának, munkamániában, függőségekben, a gyerekekről való túlgondoskodásban, vagy egy külső kapcsolatban, a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve egy harmadik személy karjaiban. Sokan utólag csodálkozással vegyes döbbenettel szembesülnek a kapcsolatba be nem fektetett energia végzetes következményeivel.
A minőségi idő lényege nem csak a fizikai közelségben rejlik, nem az egy térben, egy helyiségben való létet jelenti, hanem az együtt töltött értékes időt, az odaforduló, szeretetteljes figyelmet, az egymásra hangolódást, közös tevékenységeket. A minőségi idő jelenlétet jelent, amikor gondolatban, érzelmileg és fizikálisan is ott vagyunk, jelen vagyunk. Értő hallgatás, meghitt beszélgetés, szemkontaktus, lelki kapcsolódás, az érzelmi biztonság kölcsönössége, adás és befogadás a figyelmen keresztül, együttlétünknek érzelmi értéke van, azt jelenti: összetartozunk. A kapcsolat, ami nincs melegen tartva rendszeres törődéssel, minőségi idővel, előbb utóbb kihűl.
Idő kell, amíg végre látjuk a lényeget, hogy az emberi kapcsolatok tüzét táplálni kell, különben kihűlnek, mintha túl sokáig ülnénk egy kád forró vízben. Telik az idő, kihűl a víz, és dideregni kezdünk, éppen úgy, ahogyan kihűlt szívvel fázunk egy kiüresedett kapcsolatban. Nem akarunk többé ott maradni, nem kívánjuk az ilyen szintű testi és lelki diszkomfortot, igyekszünk kimászni a vízből, mielőbb kilépni a kapcsolatból. Elfelejtjük, hogy mi magunk vagyunk a helyzet okozói, hiszen csak annyi kellett volna, hogy folyamatosan „pótoljuk a meleget”, rakjunk a tűzre, mégis a legtöbb kapcsolatot inkább beletörődve a sorsára hagyjuk.
Ha megszüntetjük a minőségi időt egy kapcsolatban, akkor azt kockáztatjuk, hogy az túl lazává válik, a ragaszkodás szálai lazulnak meg, vagy ami még rosszabb, egy idő után azt gondoljuk, nem is kell már rajta dolgozni. Jól elvagyunk, együtt vagyunk. Akkor hol itt a probléma? Ott, hogy egy nap felébredünk, nézzük, de már egyáltalán nem látjuk egymást, semmiségeket mondunk, üres frázisokat, nulla információt, fájdalmasan tompa tőmondatokat, mert ezek érnek el a másik emberhez manapság a leggyorsabban. És közben töretlenül hisszük, ez a harmonikus párkapcsolat. Az elkülönülésére visszahúzódással reagálunk, még inkább távolodunk egymástól, és a kapcsolatunk pajzsán óhatatlanul rés támad. A csökkenő, vagy megszűnő közös, örömteli időtöltések gyanújelek, jelzik, hogy az unalom, a társas magány zátonya felé sodródik az egykor izgalmas, vibráló, meglepetésekkel teli párkapcsolat. Távolodunk, leválunk egymásról, amikor kinyomjuk a telefont, mert semmi kedvünk a másik panaszáradatát hallgatni. Ami fontos, azt ne felejtsük el! A születésnapok, az évfordulók, és meghatározó, közös mérföldköveink dátumai mindig maradjanak piros betűs ünnepek. A gondoskodó, szeretetteljes tettek elmaradása, megszűnése szintén a szerelmünk végét jelentik.
Egy jó kapcsolat megújul, fejlődik, miközben az egyéni fejlődést is biztosítja mindkét fél számára. Egy hanyatló kötelékben azonban eluralkodik a betokosodott unalom, a napi rutin, kevés az új, pezsdítő, meghatározó, élmény. Már nem örülünk egymás sikereinek, már külön utakon járunk, más-más célt hajhászunk, és hirtelen más lett az értékrendünk. Már lazább elveket vallunk a hűségről, vagy párkapcsolati szerepekről. Ha megszűnik a minőségi idő, akkor lassan beáll a csend, a dermedt, megfagyott, üres kommunikáció. Az emberi kapcsolatok csendjei pedig a legalattomosabb kapcsolathóhérok.
Egy párkapcsolat nem vezeti el önmagát. A mindkettőnk számára boldogságot hozó minőségi időben ott van minden, ami motorja lehet egy kapcsolatnak: tisztelet, figyelem, elismerés, intimitás, változatosság, meglepetés, apró ajándékok, örömet hozó szex. Ami még fontosabb: nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a ráfordított figyelem és lelki energia határozza meg egy-egy párkapcsolat minőségét. Az érzelmi biztonság érzelmi védőrendszer, amiben a másik fesztelenül önmaga lehet. Azt jelenti, hogy a társam megért, elfogad és érzelmileg támogat. A figyelmen keresztül lehet a legkönnyebben megadni az érzelmi biztonságot, mert akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele. A figyelem jelenlétet jelent: aki szeret, az jelen van. Tud, ismer, figyel, megjegyez, és nem csak társ, barát és szerető, hanem a másiknak minden szerette, jóakarója, életszövetségese egy személyben.
