A ghosting, a köddé válás furcsa képessége alattomosan begyűrűzik emberi kapcsolatainkba. Némán beszédes kommunikációs forma lett a párkapcsolatokban, és érezze magát nyugodtan furcsán, aki nem érti a néma csendet, a megválaszolatlan üzeneteket, a kikapcsolt telefont, a lebeszélt, és soha sorra nem kerülő találkozásokat, a látszólag nagy súlyú kimondott szavakat, ígéreteket, melyek azonban könnyedén, gyorsan pukkannak el, és vesznek a semmibe, akár a szappanbuborék.
Valamit korrektül lezárni, és pontot tenni a végére mindig kényelmetlen, macerás, konfliktusokkal tarkított dolog, ami különösen a mai modern időkben nem dívik. Ma nehéz lett tisztességesen istenveledet mondani, a szakításnak nincs illemtana, ma gyakran tudnak lezárni egészen semmit, félbehagyják, elsétálnak onnan, és egy életen át menekülnek a kellemetlen szituációk elől, inkább lelépnek, kislisszolnak a helyzetből. Egy érett személyiség onnan is megismerszik, hogy felvállalja a konfliktushelyzetet, és megtanult nemet mondani. A ghosting olyannyira gyakorivá vált, hogy már meg sem lepődünk rajta? Bizonyára így van, és csak azért mert tendenciává vált, még érezhetjük azt, hogy majdnem halálos szívlövést, szereztünk attól, aki köddé vált, és aki a legdurvább, passzív agresszív elutasítási módozatot használva eltűnt az életünkből.
Miért fáj annyira? Amilyen a kapcsolatunk minősége, olyan mértékben értékeljük önmagunkat, az emberi természet már csak ilyen. Ha egy számunkra fontos ember magyarázat nélkül eltűnik az életünkből, végzetes sebet üthet az önbecsülésünkön. Minél többször éljük át az elutasításnak ezt a módját, annál komolyabb sérülést szenved az önértékelésünk, és annál jobban fáj a lélek. A szó szoros értelmében, mivel az alacsony önértékelés az endorfinok túl alacsony szintjével jár együtt, melyek a szervezetünk természetes fájdalomcsillapítói. Az elutasítás, elhagyatottság traumája fizikailag fáj. Értékes emberi kapcsolataink nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben. Olyannyira, hogy az elutasítás, az alkalmatlanság élménye ugyanazokat az agyterületeket aktiválja, mint a fizikai fájdalom. A kapcsolataink pedig csak megfelelő kommunikációval maradhatnak fenn, elengedhetetlen, hogy a megfelelő helyzetben a megfelelő reakcióval válaszoljunk a másiknak, és ez fordítva is működjön. Azért is fáj annyira, ha valaki szó nélkül eltűnik, mert nem tudunk reagálni, kérdezni, magyarázatot várni. Egyáltalán semmire nincs esélyünk.
A köddé válás, a ghosting mögött nem csak elkerülő magatartás, hanem kötődési problémák is állhatnak. Sérüléseink mentén kialakulhatnak önértékelési problémák is, melyek elbizonytalanítanak vagy szorongással töltenek el. Kapcsolati működésünk énképünk részévé válhat, úgy tekintünk önmagunkra, mint valaki, aki mindig elmenekül, amikor egy kapcsolat elmélyülne. Az alábbi kérdések megválaszolása segíthet megérteni saját kapcsolati viselkedésünket.
Melyik az a pont, ami megriaszt, ahol rendszerint menekülőre fogom? Általában van egy visszatérő mintázat az induló kapcsolatokban, egy „inger”, ami újra és újra távozásra késztet. Gyakran beazonosítható egy viselkedésminta a másik részéről, amitől úgy érezzük, ki akarunk lépni (pl. Túlzott ragaszkodás, túl sok üzenet, telefonhívás)
Mit keresek egy párkapcsolatban? Mit is várok el a másik féltől? Lehet, hogy az elvárásaimmal kell dolgoznom.
Mi az, ami taszít a másikban? Valami olyat észlelek a másik ember megnyilvánulásaiban, amivel kezdetben nem tudok megbarátkozni. Könnyebb menekülőre fogni, és kilépni a helyzetből, mint felvállalni a konfliktust, feltenni a tisztázó kérdéseket.
Mi a baj kommunikációmmal? Miért esik nehezemre megfelelően kommunikálnom? Van-e olyan téma, ami megijeszt, vagy amiről úgy érzem, nehezen tudok beszélni induló kapcsolataimban? Miért félek az önfeltárástól?
Mondhatjuk, hogy a csendből mindenki ért, és a zéró kommunikáció is egyfajta válasz. Egy elbocsátó üzenetet azonban mindenki megérdemel. Sokkal nagyobb a fájdalom és a sérülés, ha levegőnek nézzük, semmibe vesszük a másik embert, mint azzal, ha éretten, karakán módon felvállaljuk az elutasítást. A kezdet kezdetén jobb finoman, mégis határozottan kinyilatkoztatni elképzeléseinket, és ha a rálátások nem egyeznek, okosabb kihátrálni a történetből, mielőtt még végzetesen érzelmileg bevonódnánk, kötődni kezdenénk. Ha le szeretnénk zárni a kapcsolatot, a szálakat egészen el kell varrni, és néhány találkozó után nem is kell hosszasan magyarázni, miért döntöttünk a szakítás mellett. Mégis mindenki megérdemli, hogy magyarázatot kapjon, tisztán lásson, és tanuljon az esetleges hiányosságaiból. Fontos igazság: mindent elárul egy ember jelleméről az, ahogyan kapcsolatait lezárja.
