Boldogan élünk, míg meg nem halunk, és elfelejtjük, már hogyan nyílik a szenvedélyt tartósító üvegcse. Nem szagolunk bele, nem szívjuk magunkba, és nem használjuk azt egymást megőrjítő és újra tűzbe hozó saját készítésű feromon parfümként. A hétköznapok szürkeségén túl már nem hívjuk újra táncba a szerelmet. Eleinte tombolnak a hormonok a szerelem vegykonyhájában, aztán sok esetben egy bizonyos pillanattól kezdve elegendő a passzív részvétel, és a kezdeti égszakadás-földindulás, vagyis szerelmi eufória tenger méltatlanul langyos állóvízzé párolog.
A szexnek nagyon is sok köze van a boldog párkapcsolathoz. A kezdeti égszakadás-földindulás érzések után, amikor ki sem az ágyból, a bolygók ismét elfoglalják megszokott helyüket, és a párkapcsolatban is eljönnek a hétköznapok. A kapcsolat dinamikája megszelídül, átalakul, de továbbra is érzelmi és biológiai igényünk kell, hogy maradjon a boldog testi szerelem. Ha minden más, még a lényegtelen, hétköznapi dolgok is a szex elé helyeződnek, az ölelés, az érintés egyre inkább csupán lelki közösség, akkor ütött a párkapcsolat vészharangja, ideje sürgősen elkezdeni dolgozni a szerelmi életen.
Szexualitás nélkül is létezik intimitás, van jó éjt puszi, van bátorító ölelés, megnyugtató vállba veregetés, és van összebújva alvás, de ha nem pattognak az erotikus szikrák, nincs tűz, nincs jóleső libabőrözés, nincs lángolás, és nincs szeretkezés utáni vágy, akkor csak életközösségben létezünk, de nincs valódi, eleven, izgalmas, vibráló párkapcsolatunk. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy párkapcsolatban, házasságban egy bizonyos számú év elérése után teljesen és tartósan kialudjon a szenvedély. Boldogok vagyunk-e valójában, ha egyáltalán nincs közöttünk testi szerelem?
A vágy zabolátlan, kiszámíthatatlan, és nem ismeri a megszokásokat, a komfortot, az ismétléseket, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége pedig éppen az, amire egy tartós kapcsolatban annyira vágyunk: a stabilitás. A tartós párkapcsolat megbízhatóság és közelség, de a vágy féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat komfortzónájában, annál jobban vigyázunk a bevált mozdulatokra, a bejáratott szexuális forgatókönyvre, vagyis arra ügyelünk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. Az egyforma keretek azonban idővel elfáradnak, színeket vesztik, unalmassá válnak. Bármennyire nem veszünk tudomást róla, de egy ellaposodott kapcsolatnak fizikai következményei is vannak, jönnek a napi konfliktusok, feszültségek, hiszti apróságokon, melyekre házisárkányként azonnal lecsapunk. Ösztönösen leverjük a másikon a hiányt, a frusztrációt, a fájdalmat, mert a kapcsolatunk megrekedt, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni.
A nőt naponta meg kell hódítani, a férfit naponta el kell csábítani. A nőt minden pillanatban gyönyörűnek láthat a mellette álló férfi, és a férfi minden pillanatban lehet félisten, akitől elalél a szívünk. A kifogáskeresés, a „másfelé álmodás” csak annyi jelez, hogy valami baj van velünk. A fizikai és lelki közelség, érintések, figyelem, őszinte elkötelezettség, hűség, tiszta kommunikáció, többek között ezek működtetik a kapcsolat motorját. Ha csak egyikünk működteti, rövid időn belül elfárad a szerelem, kifullad, megszűnik lélegezni.
Gyakran használjuk a „szenvedély háromszöge” nevű modellt, ha a romantikus és szexuális szenvedély fenntartásában szeretnék segítséget nyújtani a pároknak. Az évek során egyre mélyülő, meghitt, szeretetteljes ugyanakkor vágyakkal teli kötődéshez három dolog szükséges.
Intimitás. Az intimitás nem ugyanaz, mint a szex. Sokkal több, mint fizikai aktus. Az intimitás azt jelenti, hogy átengedem a társamat a bizalmatlanságom rétegein, egészen közel engedem, hogy megismerje, és megtanulja a sebezhető énemet. Hogy megtanuljon, és elsajátítson, ismerje minden arcomat, hangulatomat, rezdülésemet. Az intimitás nem a testek, hanem a lelkek egymásba fonódása.
Kíváncsiság fenntartása, izgalom, rácsodálkozás, folyamatos felfedező vágy a másik iránt. A kíváncsiság szűnik meg egymás iránt legelőször, mert az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van. Még mindig kalapál a szíve a jöttödre, vagy a jól ismert, unásig hallott léptek a komfortzóna magától értetődő, alanyi jogon járó részét képezik csupán?
Érzékiség, játékosság. A szenvedély szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és időnként bizonyos eltávolodást preferál. Az egyforma keretek idővel elfáradnak, színeket vesztik, monotonná válnak. Az újító, frissítő energiákat csak úgy tudjuk beengedni a szerelmi életünkbe, ha elég bátrak vagyunk szót emelni a saját vágyainkért, igényeinkért. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha nincs örömöt hozó saját életterünk, ha lélegezni sem hagyjuk egymást, ha energiarablóvá válunk, és csakis egymástól várjuk el testi-lelki komfortérzetünk biztosítását. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha már nem akarunk megújulni, új energiákkal feltöltődni, új oldalról megmutatkozni, ha a másiknak úgyis mindegy. Nem látja bennem a nőt, már nem erősít meg nőiességemben, nem udvarol, és nem dicsér meg, ha betokosodott a rutinba, a biztonságos állóvíz kapcsolatunk komfortos állapotába.
