A párkapcsolati kommunikáció nyolc aranyszabálya

Párkapcsolat
2024.02.06.

A tisztázó beszélgetés minden kapcsolatban kényelmetlen, de hatásosabb, mint csendben eltávolodni egymástól. A konfrontációnak nem a másik fél megváltoztatása, megalázása, vagy földbe döngölése a célja. Az emberi kapcsolatok természetes velejárója a konfliktus. Ez lehet zsákutcába futó hatalmi harcok és romboló viták forrása. És lehet fontos lehetőség a fejlődésre, mely megerősít abban, hogy képesek vagyunk megoldani kapcsolatunk nehézségeit. Ha elfogadjuk, hogy a dolgok nem csak megtörténnek velünk, hanem minden történésnek igenis köze van hozzánk, akkor máris a cselekvő pozícióba helyezzük magunkat, aki kész változni, változtatni. Ahol nincsenek tisztázó beszélgetések, ott a párkapcsolat elakad, megreked, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni.

Értő figyelem. Magas szintű tudatosság, érzelmi érettség szükséges ahhoz, hogy saját sérelmeinkre, nézőpontunkra görcsösön fókuszáló, egocentrikus, „közbevágó” hallgatástól eljussunk az értő, empatikus hallgatásig, amikor a másik ember igazán képes megnyitni a szívét felénk. Sokszor a másiknak csak egy érzelmi válaszra van szüksége, hogy értjük, látjuk, mi van a lelkében. A párkapcsolatok leggyakoribb betegsége, hogy végig sem hallgatjuk, meg sem halljuk egymást, túlságosan el vagyunk foglalva saját magunkkal, pedig sokkal többet nyerhetünk azokból a pillanatokból, amikor a másikra figyelünk. Mégis sokszor csupán néhány másodpercig vagyunk képesek arra, hogy meghallgassuk egymás szempontjait, aztán hirtelen késztetést érzünk a közbevágásra, az önkifejezésre. Ne vágjatok egymás szavába. Az értő figyelem hozza el leginkább az érzelmi biztonságot, melyre kapcsolatainkban olyannyira vágyunk. Mert akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele, és tudja, hogy a társa megérti, elfogadja, és jöhet bármi, érzelmileg támogatja.

Támogató együttérzés, empátia. Egy empatikus ember ösztönösen, érzékenyen, és hitelesen olvas a szívben, képes ráhangolódni társának rezgéseire, megérti a testtartás, hangszín, gesztusnyelv üzenetét, hogy ezek mit árulnak el az ő érzelmi állapotáról. Nem esik nehezére a másik szemével látni, a cipőjét is felvenni, végigjárni az útját, múltját, és csak ezután ítélkezni. Ez a fajta érzékenység, a helyes ítélkezés felbecsülhetetlen ajándék egy párkapcsolatban. Ahol nincs empátia, ott valójában egyedül vagyunk, meg nem értettnek érezzük magunkat, ott lassan bezárjuk egymás előtt lelkünk ablakait, végül beáll a csend, és a társas magány felé sodródik az egykor eleven, életteli kapcsolat. Az empátia értő hallgatást is jelent, ilyenkor pontosan az empátia eszközével belépek a társam világába, belebújok a bőrébe, az ő szemével tekintek életünk aspektusaira. Ilyenkor arra ösztönzöm, hogy bátran nyíljon meg előttem, ne féljen megmutatni a sebezhetőségemet, beszéljen a legmélyebb, legsötétebb vívódásairól is, mert jelen vagyok és figyelek rá.

Ne személyeskedj. Ahhoz, hogy párkapcsolatunkban sikeresen jussunk túl egy krízisen, arra van szükség, hogy ne vagdalkozva, vádaskodva, hanem a szeretet nyelvén tudjunk kommunikálni egymással. Ha énállításokkal, megfelelően fogalmazzuk meg szükségleteinket, akkor végre igazán elindulhatunk egymás felé, megérthetjük a másik szempontjait, visszajelzést adhatunk és kaphatunk.  Csupán a társam cselekedetét helytelenítem, és nem a személyében sértem meg, ez fontos különbség. A sértő szándékú kritika, verbális agresszió, személyeskedés, a másik érzékeny pontjainak állandó feszegetése persze, hogy feszültséghez, sértődéshez, beforduláshoz, eltávolodáshoz, érzelmi falakhoz vezet.

Ne büntess csenddel, érzelmi kivonódással. Talán gyerekként tehetetlen voltál, de most már vannak eszközeid, hogy kibírd a vita közbeni feszültséget. Egy felnőtt ember már képes kezelni a dühét, és elsajátítani olyan szeretet által vezérelt kommunikációs módszereket, melyek hozzásegítenek az önérvényesítéshez. Figyelj az érzéseidre, tudatosítsd őket és kezdd el kimondani azokat. A kritikát senki nem szereti, mégis ideje leszámolni azzal a nézettel, hogy csak tökéletesen vagy alkalmas, érdemes és szerethető. El kell hinned, hogy fontos vagy. Mindenkinek, főleg a szeretett embereknek könnyebb, ha tudják, Te mit gondolsz, neked mire van szükséged.

Őszinteség mindenek felett. Tiszteletben tartjuk a másik kéréseit, tekintettel vagyunk egymás igényeire, képesek vagyunk megnyílni, és legmélyebb félelmeinket, vívódásainkat egymással megosztani. Egymás iránti teljes elkötelezettségben élő emberek közt semmi nem lehet tabutéma. A feszélyezettségnek, elkendőzésnek nincs helye közöttünk, létezzünk inkább együtt egy mindig megújuló,  érzelmileg és értelmileg folyamatosan fejlődő, őszinte szerelemben. Csak olyan társ mellett élhetjük meg a szeretet, az összetartozás, a biztonság valódiságát, aki nem játssza el a bizalmunkat, aki őszinte, és akinek ígéreteire számítani lehet. Ahol nincs őszinteség, ott a legfontosabb, legértékesebb emberi kapcsolatok, szeretetkapcsolatok vesznek a semmibe. Aki folyton hazudik, még egy éretlen, időhúzó konfliktuskerülő ember, lélekben pedig egy rémült, büntetéstől rettegő gyermek.

Vannak konfliktusok, melyek feloldatlanok maradnak. Idő és rengeteg türelem jól beleadni a közösbe azt, ami helyes, ami érték, ami hasznos. A sikeres konfliktuskezelés megtanulása önmagában még nem elég, mert mindig vannak és lesznek konfliktusok, melyek nem kezelhetők, és ellentétek, melyek kibékíthetetlenek. Lesznek problémák, amit nem lehet megoldani, csak túllépni rajta. Ezeket vagy elengedjük, és megtanulunk velük együtt élni, vagy gyűjtögethetjük sérelmeinket, melyeket mindig a kellő pillanatban, személyeskedéssel, a múlt felemlegetésével megtűzdelve húzhatunk elő a sérelemraktárból.

Nem kell mindig mindenben egyetérteni. A párbeszéd célja az, hogy közelebb hozzon, és ne messzire taszítson. Konfliktushelyzetben egyedül és kizárólag az elfogadás és az érzelmi válaszkészség segít. Nem a másik embert bírálom, hanem a viselkedését kifogásolom, ez fontos különbség. Elismerjük és értékeljük az erősségeiből fakadó erényeket, jó tulajdonságokat és elnézők vagyunk a gyengeségekkel. Nem hánytorgatunk, nem szaggatunk fel folyton régmúlt sebeket, sérelmeket. A szeretet alapú kommunikáció során úgy juttatom kifejezésre az érzéseimet, hogy teljes mértékben figyelembe veszem, és elfogadom a tényt, hogy ehhez a másiknak is joga van.

Szeretettel mondjátok ki egymás nevét! Tisztelni annyi, mint jól szeretni, és azt adni, amitől a másik szeretve érzi magát. Mikor szeretem őt jól? Ha megbecsülve érzi magát, ha szabadabb, örömtelibb, boldogabb az élete mellettem, mint nélkülem.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás