Eric Fromm szociálpszichológus szerint mindennél fontosabb lenne, hogy megtanuljunk szeretni, vagy még inkább megtanuljunk éretten szeretni. „A szimbiotikus egyesüléssel szemben az érett szeretet olyan egyesülés, amelynek során az ember megőrzi integritását, egyéniségét” – írja A Szeretet művészete című könyvében Fromm. Az érett szeretet idilli állapotának előfeltételei vannak, vagy, ahogyan ő fogalmaz, alapelemei. Ezek a törődés, a felelősség, a tisztelet, és az ismeret.
A tisztelet a szeretetkapcsolatokat működteti. Aki tisztel, az elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Nem hánytorgat fel régmúlt sérelmeket, utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítése, elismerő szavai ösztönöznek, új erőt adnak. Nem tesz szeretetkoldussá, nem pipettán adagolja a jelenlétét, a figyelmet és a gyengédséget. Határozottan, de szelíden kommunikálja felém az érzéseit, ez soha nem durva, bántó, vagy sértő. Empatikus társ, képes a dolgokat az én látásmódomból megvizsgálni, és így formálni véleményt, építő kritikát.
Ahhoz, hogy tiszteljünk valakit, jogos elvárás, hogy ő tiszteletre méltóvá váljon, vagyis érdemelje, vívja azt ki. Egy kapcsolat egyrészt arra az elhatározásra épül, hogy két felnőtt ember meghozta a döntést, együtt haladnak tovább az úton, megnyitják a szívüket egymás felé, megmutatják igazi valójukat. Ezáltal pedig védtelenné, sebezhetővé teszik önmagukat. Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten esendő emberek vagyunk, lehetünk gyengék, tévedhetünk, követhetünk el hibákat, de ezt mégis anélkül tesszük, hogy egymás emberi méltóságát valaha is semmibe vennénk. Másrészt, mindenkinek kell legyen egészséges önbecsülése, hogy ne engedje magát lábtörlővé tenni, legyen képes határokat húzni, nemet mondani, felemelkedni, és ha más megoldás tényleg nem marad, elengedni egymást, és kilépni a méltatlan viszonyokból.
A tisztelet hiányának intő jele lehet az adok-kapok egyensúlyának felborulása: a gesztusok elfogadása, természetesnek vétele, ugyanakkor a viszonzás hiánya. Sőt, mindezek egyszer csak maguktól értetődővé válnak, mert úgy gondoljuk, alanyi jogon járnak, a „köszönöm”, „sajnálom”, „bocsánat”, „kedves tőled” kifejezések egyszer csak mind kikopnak a kapcsolati szótárból. Verbális, vagy fizikai agresszió, megalázás, passzív-agresszió, túlzó viccelődés, folytonos gúnyolódás, személyeskedés, a másik érzékeny pontjainak, múltjának állandó feszegetése, felemlegetése, testi tulajdonságaira, vagy személyiségére vonatkozó folytonos kritikák, hajviseletének, öltözködésének, szabadidejének, emberi kapcsolatainak megszabása is mind felkiáltójelek lehetnek. Távolodunk, leválunk egymásról, amikor kinyomjuk a telefont, mert semmi kedvünk a másik panaszáradatát hallgatni. Nem tiszteljük egymást, ha már nem akarunk vonzók és vágyottak lenni, mert a másiknak már úgyis mindegy, alapvető higiéniai szabályokat hanyagolunk el, ápolatlan, rendetlen, többnapos, elhanyagolt külsővel próbáljuk a libidót szítani hasztalanul. Soha nem érezhetünk olyan szintű érzelmi biztonságot, hogy mindezeket elhanyagoljuk. A megszűnő egymás iránti figyelem, az elfelejtett évfordulók, az apró dolgok elmaradása szintén a kapcsolat kiüresedését jelzik. Pedig a gondoskodás, a társam igényeinek figyelembevétele nem kerül sok energiába, és nem igényel rendkívüli előkészületet.
A kapcsolatokban nagyon hamar kivész a tisztelet, vagy sosem volt meg igazán a másik felé. Kivész a tisztelet tehát a kommunikációban, az egymás felé történő megnyilvánulásokban, és megjelenik a kiüresedés, a tisztelet hiánya az elfelejtett évfordulókban, megszűnő egymás iránti figyelemben, az apró dolgok elmaradásában, egymás vágyainak, szükségleteinek semmibe vételében, figyelmen kívül hagyásában, az adok-kapok egyensúlyának felborulásában, szexuális önzésben. De megjelenik a tiszteletlenség az évek óta tartó csendekben, az érzelmi falak építésében, a menekülő útvonalak keresésében.
A hűség tisztelet is, önmagamnak tett ígéret, és tisztelet azok felé, akik hisznek és bíznak bennem. Nem akarhatunk, és nem tarthatunk fent egyszerre komfortos, kiszámítható életet, sosem zúgolódó házastársat, és szenvedélyes, rólunk folyton pozitív képet visszacsatoló szeretőt. Tiszteljük annyira egymást és főleg önmagunkat, hogy a titkos zsákutcák keresése és fenntartása helyett, kezdettől fogva megdolgozunk egymásért, a kapcsolatunkért, és változatosság, a titokzatosság és az újdonság iránti igényüket megtanuljuk kifejezni és együtt megélni. És ha az végképp működésképtelent, tiszteljük egymást annyira, hogy szeretők fenntartása, valamint a látszat fenntartásához és főleg a komforthoz való mérhetetlen ragaszkodás helyett tisztelettel elengedjük egymást.
