A szex még működik, de már nem beszélgetünk

Írta: Király Eszter
2018 május 25

Ha szeretjük egymást, beszélgetünk. Akkor megosztjuk negatív érzelmeinket, sírunk, panaszkodunk, kérdőre vonunk, magyarázatot várunk, és gondolkodás nélkül a másik arcába zúdítjuk sérelmeinket. Nem burkolózunk némaságba, nem hagyjuk, hogy az értetlenség, csendes, kommunikációmentes, különálló, közöny-szigetekre sodorja az egykori szép szerelmet. Ha szeretjük egymást, akkor nem csak fizikailag vagyunk jelen, és nem csak futó, érzelemmentes, lélektelen együttlétekre futja, akkor nem gyávaságból, időhúzásból, és kényelemből maradunk, nem törjük a fejünket szökési terveken, nem fogalmazzuk a búcsú szövegét, és nem hagyjuk, hogy külső kapcsolatok félhomályos zsákutcájában már valaki más értse tehetségesen a szeretetnyelvünket, és becézzen, simogasson varázs szavaival.

A kommunikáció kimerül a köszönésben, a közhelyekben, az üres frázisokban, és a fájdalmasan tompa tőmondatokban. Egy élettér, egy fedél, mégis két különálló sziget, a szavak üres, egyre halványuló szürke buborékok a semmitmondó képregényéletben. Igazi kommunikációs híd kellene, olyan, ami lélektől lélekig tart. A ki nem mondott fojtó szavak a végtelenségig feszítenek, ne hagyjuk, hogy elfogyjon a hang. A némaság és a lélektelen, fizikai komfortérzetet biztosító, sürgető érintések, a hamis intimitás nem egyenlő a harmóniával. Lehet –e a társam a legjobb barátom? A hajnalig tartó őszinte beszélgetések, a közös megoldáskeresés még közelebb visz egymáshoz. Nem csak a színes, csillogó, tetszetős oldalát mutatja nekem, ismerem, megosztotta velem az élete könyvét, engedte, hogy beleolvassak, hogy a legsötétebbet, a legrosszabbat, a legdémonibbat is megismerjem róla. Egymás szövetségesei lettünk, a rózsaszín köd és a szerelemhormon állítólagos kiürülésével, valami sokkal magasztosabb és intimebb zónában utazunk, felbecsülhetetlennek tartjuk az elköteleződés biztonságát.

Eljutunk az érzelmi biztonság, puha, komfortos fázisába, és félszavakból, egyetlen nézésből tudjuk, mit gondol a másik, és hajlamosak vagyunk beledermedni, bele is tokosodni ebbe az állapotba. A kíváncsiság fenntartásán áll vagy bukik minden párkapcsolat működőképessége és sikere. A kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, folyamatos felfedező vágy szűnik meg egymás iránt, mert az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van. Még mindig kalapál a szíve a jöttödre, vagy a jól ismert, unásig hallott léptek a komfortzóna magától értetődő, alanyi jogon járó részét képezik csupán? Finom mozdulatokkal ujjaid még mindig ugyanoda helyezik a parfümöt, ha őt várod; két csepp a fül mögé, kettő a csuklóra? Megrészegíti még az illatod, jólesőn beleborzong az érintésedbe, ámulatba ejtik még az okos, csillogó szemek, a sziporkázó intelligencia? A te fájdalmad, a külvilág okozta sebeid, sérelmeid ugyanúgy az ő fájdalma még? Igazi, odaforduló, figyelmes hallgatóság, és nem a saját igazát hajtogató, földbe döngölő, móresre tanító, empátiát nem ismerő, szív nélküli manipulátor? Elfogadja a különbözőségedet, vagy a saját képére formál, élettelen fabábúnak tekint, kinek addig faragja személyiségét, külsejét, amíg el nem éri a neki tetsző formát? Őszintén érdekli, mi történik veled, azt hogyan éled meg, milyen érzések lakoznak benned, mire vágysz? Te képes vagy megújulni, ezer színben ragyogni, és mindig meglepetéseket tartogatni?

A szex még működik, de már nem beszélgetünk. Akkor szűnnek meg az őszinte, mély, feloldást hozó beszélgetések, ha egyikőnk sem lehet önmaga, mert a másiknak kell megfelelni. A bizalom elveszett, vagy talán soha nem volt, nem bízom benne, és ő már nem bízik a döntéseimben, az értékítéletemben, a világlátásomban. Egy kapcsolat azért működik, mert működtetjük, és mert nem zsugorodunk bele a felvett, vagy ránk kényszerített szerepekbe.

Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha toprongyossá válunk kívül-belül, ha nincs örömöt hozó saját életterünk, ha lélegezni sem hagyjuk egymást, ha energiarablóvá válunk, és csakis egymástól várjuk el testi-lelki komfortérzetünk biztosítását. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, már nem akarunk megújulni, új energiákkal feltöltődni, új oldalról megmutatkozni, mert a másiknak úgyis mindegy. Nem látja bennem a nőt, már nem erősít meg nőiességemben, nem udvarol, és nem dicsér meg. Betokosodott a rutinba, a biztonságos állóvíz kapcsolat komfortzónájába, és nő legyen a talpán, aki onnan kirobbantja őt.

A szex még működik, igen működik – az ösztönök szintjén. Nem szeretkezünk, csak szexelünk, gyorsan, sietve, hevesen, mindenfajta ráhangolódás, előjáték nélkül. Olyan ez a kapcsolatokban, mintha a természetes szükségletekre kitalált rutin része lenne, mint a reggeli koffeinéhség csillapítása, vagy a szomjoltás, reggeli, zuhany, vagy ahogyan megköti a sálját, és én megigazítom. A szex rapid megoldás, gyorsan ható oxitocin bomba az agyalapi mirigyben, ami szintén erősíti a kötődést a párok között, de kínzó, szomorú hiányérzet lép fel akkor, ha nincs meg a tökéletes egyensúly. Rapid szex és egymást ringató, szerelmes szeretkezés ki kell, hogy egyenlítse egymást a mérleg két oldalán. Ha a szeretkezés, elillan, akkor már csak a testvérpárja marad, a csók nélküli, testközelség-mentes, egymásnak hátat fordító szex. Amikor két ember igazán szerelmes, akkor a másik jólétéért, lelki és testi komfortérzetéért lesz ösztönösen, és akarva felelős, a másik minden igényét kielégíti - nem csak szexuálisan. A köztük lévő érzelmi kötelék hihetetlenül erős, és a szeretkezés igazán meghitt, bensőséges, mély és lassú együttlét, benne van a lelki kötelék, az intimitás minden szintje és öröme.

A szeretkezésre áldozni kell, időt, figyelmet, mély lelki ráhangolódást. A szex csupán a fizikai aktus közös élvezete, és valóban működhet egy ideig. Egészen addig, amíg őszinteség hiányában az érzelmek egészen ki nem hunynak és le nem válunk végleg egymásról.

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás