Meddig él egy kapcsolat? Ameddig értjük egymás szavát, ameddig nem ismételgetjük a múlt sérelmeit, szavaink nem végszavak, éles, szeretetlen felszólító mondatok, vagy véget nem érő egyoldalú szónoklatok, és ameddig a szavak nem horzsolnak, vagy nem találnak el halálosan. Ameddig kudarcainkat nem rójuk fel, nem használjuk fel egymás ellen, nem élünk vissza egymás gyengeségeivel. Ameddig észleljük, igényeljük, hiányoljuk, és szomjazzuk a másik jelenlétét. Nő vagyok. Számomra a kapcsolatunk addig él, ameddig női kisugárzásom rá ragyog és megrészegíti őt. Ameddig meglepem, megnevettetem, rám csodálkozik, és megilletődik. Ameddig nem áll be a közöny csendje kettőnk között, ameddig megvallatom, és megnyitom őt. Ameddig érzéseket váltok ki benne, és vakon megbízik mindenben, amit felé nyújtok, nincs gyanakvás benne, nincs félelem.
Egy kapcsolat addig tart, ameddig fejlődünk benne, ameddig tartunk valahonnan valahova, írja Popper Péter. Minden emberi kapcsolat lényege ez, a haladás, a növekedés, a valahonnan valahová tartás, az emelkedés. A bizonytalan, riadt, egy helyben álldogálás, a stagnálás, a kátyúban rekedés nem visz előre.
Szerelembe esni és szerelembe emelkedni nem ugyanaz. Szerelembe esni könnyű, spontán és akarattalan. Egyetlen pillanat alatt történik meg, karunknál fogva ránt a mélyre, belezuhanunk, belecsapódunk az érzésbe, és azonnal érezzük, az azonnali dopamin löket szétfeszít belülről. Lehet, hogy sértetlenül megússzuk, de az is lehet, hogy végzetesen, reménytelenül összezúzzunk magunkat. Tudunk-e együtt emelkedni? Képesek vagyunk-e sokáig menetelni együtt a hosszú emelkedőn felfelé? Alázat kell hozzá, döntés, és kitartás. Nincs lekötve a szemünk, pontosan látjuk a másik ember hibáit és gyengeségeit. Maradéktalanul így akarjuk őt, ezért választottuk egymást, nem szakítjuk meg az utat fölfelé. Most nem zuhanunk, nem zúzzuk össze magunkat, nem törünk darabokra, nem sérülünk. Lehet szerelembe esni és szerelembe emelkedni.
Nem szerethet jobban az, mint aki képes együtt emelkedni, fejlődni valakivel. Nem áll meg, nem adja fel, pedig bármikor találhat valaki mást, akivel zuhanhat. A saját tempómban, a saját útvonalamon enged haladni, mégsem maradunk el egymás mellől, nincs kényszer, szabadon követem, szabadon követ. Szerelembe emelkedni annyi, mint úton lenni, és haladni, együtt tartani valahonnan valahová.
Manapság annyi mindenre ráhúzzuk a párkapcsolat kifejezést. Kiárusítjuk a lelkünket megrekedő, töltelék-kapcsolatok kedvéért, ott böjtöljük ki az időt, amíg el nem jön a nagy érzés. A majdnem szerelmekben, a töltelék-kapcsolatokban nincsenek úton senki sem, senki nem halad sehová, azok csak laza, ilyen-olyan kapcsolatok, nem fejlődnek, csupán stagnálnak. A majdnem párkapcsolatokban soha nem tudjuk, hányadán állunk a másikkal, nem rakunk bele csak fél energiát, fél gőzt, egészen nem is vagyunk jelen benne.
A „majdnem szerelmek” sok esetben az időt pazarolják. Távkapcsolatok kiszámíthatatlan érzelmi hullámvasútján utazunk, elválás, hosszú különlét, majd a találkozás öröme váltják egymást örök egymásutánban, körbe-körbe járunk, és szerencsések vagyunk, ha látjuk, mikor szállhatunk ki végre együtt a monoton körhintából. És érzelemmentes szexkapcsolatokban keresünk hamis intimitást, instant gyönyört, sürgető érzelmi komfortérzetre rapid megoldást.
A szex gyorsan ható oxitocinbomba az agyalapi mirigyben, ami szintén erősíti a kötődést a párok között, de kínzó, szomorú hiányérzet lép fel akkor, ha nincs meg a tökéletes egyensúly, mert egyikük, bevallja, vagy sem, mindig többet akar. Ő haladna, elindulna végre az úton, fejlődne, felfelé élne. Lesben áll, és várakozik, a szíve a torkában dobog, hátha az a másik lesz Ő, vele majd helyére kerülnek kibicsaklott, magányos élete elkószált kirakós darabjai, és vele talán közös életet tervezhet. Ezek nem valódi kapcsolatok, ezek csak kényszer-kompromisszumos megoldások, laza kötelékek. Egy párkapcsolat elsősorban nem az összetevőktől lesz jó, nem a varázskomponensektől lesz tökéletes. Lehet benne szerelem és szenvedély, egy párkapcsolat mégis attól lesz jó, amitől mentes, amitől tiszta. Jobb inkább biztosan tudni, és azt kimondani: mire nincs szükségem többé.
Addig él egy kapcsolat, amíg fejlődünk benne, ameddig együtt tartunk valahová. De nem kötelező fej fej mellett haladnunk, szabadon követjük egymást. Bár ő élesen érzékeli, hogy lemaradok tőle, mégis tudja, hogy mikor haladnék kicsit egyedül az úton. Magányomba burkolódzva új élmények érnek, ezek megújítanak, frissítenek, időt hagynak, hogy rácsodálkozzam a körülöttem lévő dolgokra. Szükségem van ilyen időszakokra is. Mindvégig látjuk egymást, lehet közeli vagy távoli a sziluettje, élesen kirajzolódó, vagy homályos, ő ott van és engem mindannyiszor bevár.
