Legvonzóbb, és egyben legsérülékenyebb tulajdonságunk az egészséges önbecsülés. A gyermekkori traumák, verbális erőszak, az érzelmi, fizikai bántalmazás, később a negatív élettapasztalatok, szakítás, válás, az alkalmatlanság, kirekesztettség érzése folyamatosan, rétegről, rétegre rakódnak lelkünkre az évek során.
Az önbecsülés azonban nem szerencse kérdése, nem kiváltság, vagy szuperadottság, ami csak keveseknek adatott meg. Sokkal inkább olyan képesség, melyet kisebb vagy nagyobb erőfeszítéssel bárki elsajátíthat, vagy ha elveszett valahol, visszahozhat az életébe. Nem az a kérdés, hogy van-e, hanem sokkal inkább az, hogy hol veszett el, és miért nincs. Egy torz tükör előtt állunk, ami folyton ismételget, hogy „nem vagy elég”, „úgysem fog sikerülni”, és lassan hiszünk a tükörnek, elhisszük a negatív, torz mantrát, és egy idő után már csak azokat a dolgokra figyelünk, amelyek ezeket az állításokat erősítik. Az önbecsülés hiánya együtt jár a magabiztosság hiányával, a külvilág véleménye pillanatok alatt romba döntheti önértékelését, ezért mások útmutatásait várja, ahelyett, hogy saját vágyait, valódi belső szükségleteit követné. Aki szereti önmagát, az képes jól szeretni és felismerni mások iránta érzett szeretetét is. Egy alacsony önbecsüléssel küszködő ember gyakran szenved társfüggőségtől, a szerelemtől akar boldog lenni, majd a társ elhozza a helyes önértékelést, énképet, önbizalmat az életébe, pedig egy párkapcsolat nem terápia, és nem gyógyír önértékelési problémák kiküszöbölésére. Mindenkinek valóban készen kellene állni egy kapcsolatra, úgy hogy az egyedüllétben tett szert a megfelelő szintű önbizalomra és önbecsülésre.
Ha valakinek alacsony az önértékelése, nem egy párkapcsolat fogja kihúzni ebből az állapotból, mert ez újra és újra csak függőségi viszonyba helyezi a külső elismerésektől.
Az egészséges önbecsülés, az önszeretet az egyik legvonzóbb tulajdonság. Lehetek –e igazán vonzó és vágyott a társam szemében, ha mindez hiányzik belőlem? Történhet szívtörés, romboló életesemény, ami az önszeretet elvesztéséhez vezet. De ami elmúlt, azt jobb lerúgni, mint egy rossz, elhordott bakancsot. Ha megbocsátottam önmagamnak, akkor megtanultam a leckét, akkor többé nem ostorozom önmagam, hogy mi lett volna, ha… Akkor nem függök, nem támaszkodom, nem vagyok csonka félember. Egyedül is egész, hiteles, önszerető ember vagyok, nincs másik felem, nem adom a boldogságra való képességem egy másik ember kezébe, nem ruházom át saját jóllétem, érzelmi komfortom felelősségének súlyát valaki másra. Az önbecsülés helyreállításához időre van szükség, és ha szeretnénk kiszabadulni ebből a spirálból, akkor fontos, hogy ezt az időt megadjuk magunknak.
Nathaniel Branden kanadai-amerikai pszichoterapeuta –író fogalmazta meg először, hogy az önbecsülésnek 6 alappillére van.
Tudatosság. Beemelni a tudatunkba a jót és a rosszat is, szembenézni nemcsak a vonzó és pozitív tulajdonságainkkal, hanem kudarcainkkal, sérüléseinkkel, gyengeségeinkkel is. És ugyanezzel az attitűddel hozzáállni az élethez, mely szintén nem tökéletes, nem csupa boldogság, hanem vannak benne krízisek, mélységek.
Önelfogadás. Az önelfogadás a tudatossággal kapcsolható össze, megértjük, mi miért történt, rálátunk lelki működésünkre, családi mintáinkra, és elfogadjuk, hogy esendő emberek vagyunk. Lehetnek negatív érzéseink, azokat ki is fejezhetjük, követhetünk el hibákat, lehetünk dühösek, fásultak, fáradtak, féltékenyek. Ami azonban nem azt jelenti, hogy nem kell fejlődnünk, vagy változnunk.
Felelősségvállalás önmagunkért, önállóság. A felelősség felvállalásával a pozitív történések, a sikereink a mi sikereink lesznek, a kudarcaink pedig az önismeretünket gazdagítják, mert bennük ott a fejlődési lehetőség.
Integritás. Mire a felnőttkor küszöbét elérjük, már van szilárd értékrendünk, meggyőződéseink, és ha ezekkel igyekszünk összhangban élni, döntéseket hozni, cselekedni, akkor önértékelésünk is rendben van.
Céltudatosság. Súlyos krízisek esetén a cél lehet az egyetlen kapaszkodó az életben, legyen szó bármilyen kisebb célról, ami hozzájárul ahhoz, hogy saját értékességünkbe vetett hitünket, és a „van miért élnem” érzést ne veszítsük el. A célok követése hozzájárul a jóllétünkhöz és énhatékonyságunkhoz.
Asszertivitás. Az asszertivitás, a szeretetalapú kommunikáció az aranyközépút a passzív, behódoló, alárendelt, illetve a fenyegető, leuraló magatartás között. Ezáltal úgy érvényesítem szükségleteimet, hogy azzal nem bántom meg a másikat, és hozzásegítem ahhoz, hogy az ő érdekei se sérüljenek. Önmagam szeretete, és elfogadása miatt tiszteletben tartom és ismerem a saját lelki működésemet, így a saját határaimat is. A szeretet alapú, asszertív kommunikáció megtanít jól szeretni, ha hibáztál bocsánatot kérni, ha megbántottak, a megbocsátást megadni.
