Ahhoz, hogy valaki képes legyen a párkapcsolati elköteleződésre, le kell válnia a szüleiről érzelmileg és fizikailag

Írta: Király Eszter
2020 július 30

A boldogan éltek, míg meg nem haltak után nem minden szépen kiszámítható és konfliktusmentes. A házasság néha inkább kalandtúra, egyeztetés, tervezés, huzakodás, engedés, kipróbálás, gyakorlás. Sírás, nevetés, veszteség, nyereség. Idő és rengeteg türelem jól, szépen, helyesen beleadni a közösbe ami helyes, ami érték. A sikeres konfliktuskezelés megtanulása önmagában még nem elég, mert mindig vannak és lesznek konfliktusok, amelyek nem kezelhetők, és ellentétek, amelyek kibékíthetetlenek. Ezeket vagy elengedjük és megtanulunk velük együtt élni, vagy nem. A házasság, a tartós párkapcsolat két érzelmileg is felnőtt ember felszabadult, autonóm élete, és ebben a felszabadultságban és önállóságban kettejüknek és a leválásukat segítő szülőknek is nagy felelősségük van.

 „A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”(1Móz 2,24)” Nagyon fontos szempont, hogy mindkét félnél megvalósuljon a szülőkről való érzelmi és fizikai leválás az „elhagyás és ragaszkodás” kettős feltétele. Ez az elszakadás nem azt jelenti, hogy a férjnek vagy feleségnek végleg meg kellene szakítani a kapcsolatot a szüleivel és minden korábbi családtagjával. Sokkal inkább annak a fontos dolognak a felismeréséről szól, hogy az az egymás választásával, az egymás mellett meghozott döntéssel új család született, érzelmileg és anyagilag is kialakul független, felnőtt identitásunk. Az egymáshoz való ragaszkodás pedig nem amőbapárként létező örök szimbiózist jelent, hanem egy bensőséges egységélményt. A ragaszkodás, a döntés kulcs ahhoz, hogy kapcsolatunk a vészterhes időket, a kríziseket is kiállja.

Egy felelősséget vállalni tudó, felnőtt ember képes kimondani, ha valamivel nem ért egyet.  Aki nem tudja meghúzni a határait, a lelke legmélyén folyton tipródik, saját igényeinek megtagadása, a nyílt önérvényesítés hiánya miatt. Mert a határok meghúzása minden kapcsolatban, és így szeretetkapcsolatban is a „lelki magánterületem” barikádja, hogy eddig és nem tovább. Aki nem tudja a határait felállítani a szülei felé, az egy örökké függő kapcsolatban marad, ami súlyos teherként egész életében fojtogatja, nyomasztja majd. Nem tudja majd eldönteni, kit válasszon, kihez maradjon „hűséges”, önállósodási törekvéseit pedig a szülők bűntudatkeltő, mártírkodó  viselkedéssel torolják meg. Az érzelmi és fizikai leválás nagy érzelmi kihívás azoknál a visszatartó szülőknél, akik számára a leválófélben lévő gyerek „életük értelmeként” még mindig azt az állandó feladatot adja, hogy törődhetnek és gondoskodhatnak róla, hiszen ezek a szülők ettől érzik saját értéküket, így érzik magukat fontosnak, nélkülözhetetlennek.

Ha a szülőkről való leválás nem történik meg, akkor a két, gyermekszinten érzelmileg megrekedt ember próbál felnőtt párkapcsolatban létezni, kevés sikerrel. Egy idő után sérül az intimitás, nem hoznak közös döntéseket, igényeiket, kéréseiket, negatív érzéseiket nem tudják megfelelően a másik elé tárni, érzelmi kérdésekben a szülőktől kérnek és várnak tanácsot. Ha a párkapcsolat érdeke ütközik a szülők véleményével, nem tudnak társuk mellett kiállni, vállalni eltérő szempontjaikat, saját szükségleteiket előtérbe helyezni. Akkor lesznek képesek érett egyenrangúságra, ha mindketten felismerik, hogy az elhúzódó leválás romboló hatással van a kapcsolatukra. Segít, és erősíti az intimitást, ha megosztják egymással ebből fakadó érzéseiket, és bíztatják, támogatják egymást, így találják meg az utat egymás felé új, felnőtt, közös életükben.

Ahhoz, hogy valaki képes legyen a párkapcsolatában az elköteleződésre, le kell válni a szüleiről érzelmileg, fizikailag, döntésben, értékrendben, szokásrendszerben, életformában. Korunk gyerekei ma valahogy nem akarnak felnőni. Egyre gyakoribb az úgynevezett kapunyitási pánik, mely olyannyira általánossá vált a fiatal férfiak körében, hogy külön elnevezést is kapott, quarter-life crisis, vagyis kapunyitási, életkezdési krízis néven is emlegetjük, és mindazokat a félelmeket és szorongásokat jelenti, melyek a felnőtté válás felelősségéből adódnak. A felnőtt lét magában foglalja a küzdést és a kitartást, a tetteinkért, döntéseinkért, saját életünkért, szeretteinkért való felelősségvállalást. Ezek a fiatal férfiak gyakran komolyan sérülnek nemi szerepeikben, nem képesek férfivá válni, védelmezni, gondoskodni. Ösztönösen idősebb, elfogadó, gondoskodó, dajkáló partnernőt keresnek maguk mellé, akik már eljutottak valahova egzisztenciálisan, velük nem kell felelősséget vállalni, nem kell férfivá érni, mégis magukévá tehetik a felnőtt lét örömteli elemeit. Jó volna, ha a – szintén érzelmileg érett ­- szülők nem avatkoznának bele az érzelmi edződés folyamatába, vagyis segítenék a gyerekek leválását, megmutatnák, hogy a célok eléréséért keményen dolgozni, és tenni kell.

Meg kell élni a felnőttség, az érett felelősségvállalás különböző szintjeit, fel kell nőnünk, érzelmileg is felnőtté kell válnunk ahhoz, hogy szövetségként élhessük meg a szerelmet.

 

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás