Amikor a nő egyedül táncol

Írta: Király Eszter
2018 november 21

Nincs alkalmas földi halandó, hogy a partnere legyen. Most nincs. Ő pedig már régen nem hajlik kompromisszumra, nem ad engedményeket, nem árusítja ki a lelkét stagnáló, megrekedő majdnem szerelmek kedvéért. Töltelék kapcsolatokban nem böjtöli az időt, nem húzza ki bennük addig, amíg el nem jön a nagy érzés. Nem fekszik lélektelen gyönyörkeresők lábai elé, és nem fulladozik bukdácsoló, szárnyalni képtelen, boldogtalan párkapcsolatok üvegbúrája alatt. Úgy él, hogy fél energiát, fél gőzt nem rak semmibe, kár az elvesztegetett időért. Az ő önbecsülésének már tiszta, átlátható határa van. Nem karitatív szolgálat, online katalógusból kiválasztott kellemes társaság, kulináris élmény, vagy látogatható szépség. Nincsenek funkciói, nem csupán szexre, főzésre, vagy kulturális eseményekre van programozva.

Vannak, akik egyik kapcsolatból kilépve azonnal beletáncolnak egy másikba, mert egyedül valamiért mindig fáznak. Egy másik emberi lény ütemes lélegzetvétele nélkül még aludni sem tudnak. Kell, hogy valaki ott álljon mellettük határozottan és dominánsan, irányítson, vezessen, mintha az egész élet egyetlen tánc volna, ahol a férfi vezet. Az argentin tangó az, ahol a férfi hódít és vezet, a nő csábít és követ. A táncparketten kívül, az élet menetében ez nem történhet kizárólag mindig így, van úgy, hogy a nő egyedül táncol, mégis gyönyörűen, egy ütemre, önmagával harmóniában mozdul. Aki egyedül táncol, önmagában, szólóban is szép. Szereti önmagát, kisugárzása, belső fénye varázsol, minden igazi nő tudja ezt. Egyedül is képes a lépésekre, tánca lehet ösztönös vagy tudatos, alázatos, vagy kecses, vad, vagy csituló. Nem számít, ha önmagával táncol, nem kutakodik rémülten új táncpartner után. Neki a tánc a lényeg. Az élet szeretete a lényeg.  

Szeretnél boldog párkapcsolatban élni valakivel? Akkor tanulj meg boldogan élni egyedül. De ne túl sokáig, és ne bezárt szívvel, mert túlságosan hozzászoksz. A lélekéheztetés ugyanis szomorú, magányos cselekedet, életstílussá válhat, zsémbes, gonosz, rosszmájú, negatív vészmadarat formálva belőlünk. Nem akarjuk látni, hogyan torzítja, deformálja az egykori szép arcot a lélekölelés kínzó hiánya, a tükröket is letakarnánk, mintha halott lenne a házban. Önként éheztetjük magunkat ölelés és szeretethiánnyal, a szeretet-anorexia kórós, már-már visszafordíthatatlan. Valahogy nem találjuk a középutat, nem tudjuk, hogyan kell érett lélekkel szeretni. Függővé tesszük magunkat, társastánc-függővé, kapcsolatfüggővé, és ha ő nem irányít, nem fogja a kezünket sután csetlünk-botlunk. Gyermeki, játékos énünk olyankor ott térdel a sarokban, nem élünk, nem lélegzünk, nem nyilvánulunk meg, csakis kizárólag vele, érte, általa.

Nem kell mindig tangó, lehetsz te ösztönösen kreatív, ha nincs alkalmas földi halandó, hogy a partnered legyen, hát táncolj egyedül. Az utasításait várod, a lépéseinek alakulását, aszerint alakítod a tiédet. Vajon ő a megfelelő partner? Kicsavarja a kezed tánc közben, mérgező szavakat sziszeg az arcodba, összezúzza a lábad. Mégis vele táncolsz, mert még az ilyen tánc is jobb, mint egyedül lenni. Micsoda sajnálatra méltó kényszerkompromisszum ez. Majd egy napon taszít egyet rajtad és ott fekszel zúzódásokkal, szakadt ruhában, törött cipősarokkal a parketten, és soha nem felejted el a tekintetét, ahogyan átlép rajtad. A szívedet kiköpte valahol, menet közben, mintha epétől keserű lenne, és már mással készül szerelmes táncra, aztán őt is velejéig kicsontozza majd. Miért kell ez? A táncot akard, és ne a táncost.

Az önfeledt boldogság, a élet szeretete nem függ sem életkortól, sem társtól. Akkor menj tovább, amikor eleget voltál egyedül, amikor megtanultál jelképesen egyedül is táncolni. Szeretnél boldogan élni valakivel? Akkor tanulj meg boldogan élni egyedül.

Az egyedüllét, a párkapcsolat nélküliség ne legyen a mai ember skarlát betűje. Ne legyen stigma, ne érezze számkivetettnek, és társadalmon kívülinek az, aki hosszabb időn át a saját társaságát élvezi. A párkapcsolat pedig ne legyen terápia, önbizalmat izmosító tréning, ne szolgálja senkinek az érzelmi, anyagi, és szexuális komfortérzetét. Olyan riasztó mértékű szeretetéhség tombol bennünk, hogy nem bírjuk el, azonnal a másikra zúdítjuk. Mindent azonnal akarunk, pozitív testképet, állandó derűs világlátást, és persze virágzó párkapcsolatot. És közben félünk. Polipként fonódunk azokra, akik lábtörlőként kezelnek, és cipősarokkal rúgjuk arrébb az álruhában lévő, kóbor királyfit, aki a tenyerén hordozna.

 

 

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás