Amikor a nő hallgat

Írta: Király Eszter
2019 március 12

Mi nők szeretünk beszélni. Úgy oldjuk a stresszt, hogy otthon is beszélünk róla Nektek, sőt akar egy egész napon át teljesen váratlanul bizonyos időközönként többször felszakadhat belőlünk ugyanazon problémakör kielemzésének vágya. Nem is a megoldásra koncentrálunk, sokkal inkább a probléma kivesézése, kibeszélése érdekel minket, és az e mögött húzódó érzelmek. Nektek, férfiaknak van egy szellemi kartoték-rendszeretek, ahová félreteszitek és rendezitek a problémákat, elvonultok a „sziklátokra”, hogy megoldjátok azokat. Jaj annak a nőnek, aki követni próbálja oda a férfit, és erőlteti a kommunikációt.

Sajnos mi önmagunkból indulunk ki, hiszen hasonló körülmények között éppen segítségre, vigaszra, babusgatásra, támogató szavakra, beszélgetésre volna ilyenkor szükségünk. Az a „szikla” , a férfi csendje azonban egyszemélyes jelenlét, azt mutatja, hogy valóban szüksége van egyedül feldolgozni a történteket. A férfinek belső csend, és idő kell, és ha elvégezte magában, akkor már megnyugodva, tényszerűen, indulatok nélkül szavakba tudja önteni, ami a lelkét háborgatta. A nő rágódik a problémán, és ennek hangot is ad, feszült élethelyzetekben előbb vagy utóbb beszélgetni akar. A férfinak pedig be kell látnia, hogy amikor a nő feszült, akkor muszáj beszélnie, s neki nincs más dolga, mint szeretettel meghallgatni őt. Egy nő amikor a „mi bajod, szívem” kérdésre úgy válaszol, „semmi”, akkor valójában csak azt szeretné, hogy a férfi tehetségesen olvasson gondolataiban, vagy legalább faggassa még tovább, hogy végre kimondja, mi bántja. Hallgassa meg, ölelje át megnyugtatóan, hogy nincs egyedül, és együtt túljutnak a nehézségeken. Ez mind nagyon szép a hollywoodi filmekben, a valóságban azonban, a hétköznapi férfi olvasatában a „semmi” világos üzenet: hagyj magamra, megoldom egyedül. Egy nő gyakran várja el, hogy a férfi szavak nélkül megérezze rejtett, ki nem mondott elvárásait, vágyait, kívánalmait. A férfi ilyenkor jogosan vágja a nő fejéhez, hogy ő nem gondolatolvasó. És milyen igaza van. Ugyanis egy férfi nem érti az elejtett célzásokat, azok csak idegesítik, frusztrálják őt, ő közvetlen módon kommunikál, ha a nő akar valamit, és ha problémája van, akkor ki kell mondania.

Ha a nő szeret, akkor a párkapcsolati nemtetszéseit is szavakba önti. Akkor sír, kiabál, hisztizik, panaszkodik, kérdőre von, magyarázatot vár, és gondolkodás nélkül a férfira borítja a sérelemzuhatagot. Ha szeret, akkor nem burkolózik némaságba, és nem engedi, hogy az értetlenség kommunikációmentes, különálló, gyűlölet-szigetekre sodorja a két embert, akik valaha fontosak voltak egymás számára. A némaság nem egyenlő a harmóniával.

Ha a nő szeret, akkor nem csak fizikailag van jelen, hanem átadja és megadja magát, minden sejtjével benne lélegzik abban a kötelékben, mert fontos, mert számít, mert megéri, és mert változni és változtatni akar. Ha udvariasan végighallgatja a férfi szónoklatot, majd elvonul, akkor csak viselkedik. Akkor már nem fontos az a férfi. Ha a nő szeret, akkor nem érdekli, hogy a másik majd belefullad az érzelemlavinába, hogy a pokolba kívánja őt, hogy gyűlöli és szereti egyszerre, hogy felemészti a héjanász kapcsolat. A nő számára ez az egyetlen ösztönös, járható út. Ha egy nő nem beszél, akkor magába fordul és saját maga világában él, így próbál időt nyerni, túlélni. Akkor már nem analizálja a kapcsolatot, ki mit szúrt el a múltban. Akkor talán már szökési terveken töri a fejét, és a búcsú szövegét fogalmazza. És ha egy nő nem beszél, akkor lehet, hogy titkos külső kapcsolatok sikátoros zsákutcájában már egy másik férfi ragyogtatja. Minden kapcsolat addig tart, amíg ketten éltetik és működtetik, de amikor a nő már nem osztja meg az érzéseit, akkor lemondott a kapcsolat megjavításáról, és hagyja magától kimúlni. Az érzések lassan kihűlnek, a kapcsolatot besötétíti a közöny csendje, és ha beállt a csend, a nő készen áll elengedni a férfit. Talán még vele marad, sajnálatból, időhúzásból, vagy gyávaságból, de nem több mint egy mellette vegetáló, mindennapi rutinját gépiesen elvégző test, aki néha semmiségekről kommunikál.

Hogyan gyógyíthatjuk a párkapcsolati problémákat? Beszéddel, és még több beszéddel. Értelmes, emberi, megoldásra törekvő, elfogadó kommunikációval. Az odafigyelés művészetét kellene elsajátítani, mert a kommunikáció nem zsákutca, és nem lehet egyoldalú. Én, én, én – hajtogatjuk bőszen, és közben nem számít, hogy a „telefonvonal” végén mit próbál közvetíteni a másik. Végig sem hallgatjuk, meg sem halljuk, túlságosan el vagyunk foglalva saját magunkkal, pedig sokkal többet tanulhatunk és nyerhetünk azokból a pillanatokból, amikor a másikra figyelünk.

Amikor egy nő tartósan hallgat, már nem vár figyelmet és vigasztalást. Már nem akar elemezni, kibeszélni, panaszkodni, sírni, hisztizni, ügyesen, vagy ügyetlenül konfliktust kezelni. Nem egyoldalú, választ sem váró szónoklatra, dominanciát hangsúlyozó kioktatásra van szükség, hanem odaforduló figyelemre, őszintén egymásnak szegezett szavakra, és arra, hogy egyformán, tégláról, téglára bontsuk le az ego-falunkat. Ne hagyjuk, hogy elfogyjon a beszéd, a könny, és a hang, mert a némaság nem egyenlő a harmóniával.

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás