Aki tisztel, elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Nem figuráz ki, nem tesz nevetségessé. Nem hánytorgat fel régmúlt sérelmeket, utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítése, dicsérő szavai ösztönöznek, új erőt adnak.
Aki tisztel, az nem tesz szeretet koldussá, nem pipettán adagolja a gyöngédséget és a szerelmet. Az érzelmi biztonság és bizalom nyugalmat ad. Az otthonunk erődítmény lesz, puha-meleg fészek, ahová jó hazamenni. Aki tisztel, az tudja, mikor, mit mondjon, vagy éppen ne mondjon semmit. Világosan és határozottan kommunikálja felém az érzéseit, de ez soha nem durva, bántó, vagy sértő. Empatikus társ, képes a dolgokat az én látásmódomból megvizsgálni, akár a cipőmet is felvenni, utamat végig járni, és ily módon döntést hozni.
Minden törekvése a közös boldogságunkat, jóllétünket erősíti, bizalmamat, érzelmi biztonságomat táplálja. A gondoskodás számára nem okoz lelki terhet, nem kerül sok energiába, és nem igényel előkészületet. A gondoskodás a szeretetkapcsolatokat működteti, az egyik legszebb ösztönös tevékenység. A szerelem és a vágy azonban nem elegendő, a felfokozott érzések nem nyújtanak garanciát arra, hogy bárki teljes értékűnek, megbecsültnek, vágyottnak, igazán szeretettnek érezze magát a kapcsolatában. A szerelem, a törődés, és tisztelet legfontosabb bizonyítéka a valódi odaforduló, empatikus figyelem. A tisztelet nem feltétel nélküli hajbókolást, behódolást jelent, hanem a másik ember érzelmi komfortjának, emberi méltóságának megőrzését. Tisztelni valakit nem ugyanaz, mint behódolni, megfelelni, kompromisszumot kötni, és szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, és különös ismertetőjegyeket, mindazt, amik régen voltunk, és amik azzá tettek, akik most vagyunk. Egy érzelmileg érett ember szembenéz a különbözőségekkel, és elfogadja, hogy a másik másmilyen, és pontosan ezért is lehet őt annyira szeretni.
Ahhoz, hogy tiszteljünk valakit, jogos elvárás, hogy tiszteletre méltóvá váljon, vagyis tiszteletünket a másik fél érdemelje, vívja csak ki, mégis, ez csak félig igaz a párkapcsolatokra. Mert egy kapcsolat egyrészt arra az elhatározásra épül, hogy két felnőtt ember meghozta a döntést, együtt haladnak tovább az úton, megnyitják a szívüket egymás felé, megmutatják igazi valójukat. Ezáltal pedig sebezhetővé, védtelenné teszik önmagukat. Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten hús-vér emberek vagyunk, és nem idealizált istenségek, lehetünk gyengék, esendők, hibázhatunk, tévedhetünk, de ez nem jelenti azt, hogy egymás emberi méltóságát valaha is semmibe vennénk.
Másrészt mindenkinek kell, hogy legyen egészséges önbecsülése, hogy ne engedje magát lábtörlővé tenni, legyen képes nemet mondani, határokat húzni, felemelkedni, kilépni a méltatlan viszonyokból. A tisztelet hiányának intő jele lehet az adok-kapok egyensúlyának felborulása: a gesztusok elfogadása, természetesnek vétele, ugyanakkor a viszonzás hiánya. Sőt, mindezek maguktól értetődővé válnak, mert alanyi jogon járnak, a köszönöm, bocsánat, kedves tőled kifejezések egyszer csak mind kikopnak a kapcsolati szótárból. Verbális, vagy fizikai agresszió, megalázás, túlzó viccelődés, folytonos élcelődés, gúnyolódás, személyeskedés, a másik érzékeny pontjainak, múltjának állandó feszegetése, testi tulajdonságaira, vagy személyiségére vonatkozó folytonos kritikák, hajviseletének, öltözködésének megszabása is mind intő jelek lehetnek. Pedig a tisztelet nem túlzott alázat, nem egyenlő behódolással, vagy mézesmázos, manipulatív hajbókolással.
A szexuális önzés, egymás vágyainak, szükségleteinek semmibe vétele, figyelmen kívül hagyása mind a tisztelet, a megbecsülés hiányát jelzik. Nem tiszteljük egymást, ha már nem akarunk vágyottak lenni, mert a másiknak úgyis mindegy, alapvető higiéniai szabályokat hanyagolunk el, ápolatlan, rendetlen, többnapos, elhanyagolt külsővel próbáljuk a libidót szítani hasztalanul. Soha nem érezhetünk olyan szintű érzelmi biztonságot, hogy mindezeket elhanyagoljuk.
Egy nő akkor lesz hűséges, ha felnézhet a férfira és képes tisztelni. Bárkit csak úgy tisztelhetünk, ha képes bizalmat adni, és azt őrizni is tudja. Tisztelni annyi, mint jól szeretni. Mikor szeretem őt jól? Ha szeretve, megbecsülve érzi magát, ha boldogabb, szabadabb, örömtelibb az élete mellettem, mint nélkülem.
