A házasság lehet két felnőtt magánügye, de a szülői szerep sokkal több ennél. Az anya és az apa mindig közösen felelősek a gyermek jóllétének alakulásáért, akkor is, ha úgy döntenek, útjaik kettéválnak, és közös életüket párkapcsolati minőségükben nem folytatják tovább. Ha az apa egészségesen és támogatóan átérzi szülői felelősségét, akkor az anyának szívbéli kötelessége, hogy a kapcsolódás megőrzésében segítséget nyújtson mind az apának, mind a gyermeknek. Hozzáállásával rengeteget segíthet abban, hogy ne csak cukrászdai, gyorséttermi, és passzív, lélektelen, tévét bámuló csendekből álljon az együttlét, mert a vasárnapi apuka szerep egy idő után elfárad, kiüresedik, a kapcsolattartás ritkul, az érzelmi szálak szakadoznak, és a kötés lassan felbomlik. Egy hiányzó, nem jelenlévő apaseb mindig fájdalmasabban, nehezebben dolgozható fel, mint az, ha nem megfelelően van jelen. A létező, megélt rosszhoz lehet valahogyan érzelmileg viszonyulni, a hiányhoz, az ürességhez, a nincs érzéséhez viszont szinte egyáltalán nem.
Fontos, hogy nem kizárólag akkor tud az apa pozitívan hatással lenni a gyerekre, ha együtt él vele, egy háztartásban, a jelenlévő apa akkor is megszülethet, az apakép akkor is tud pozitív lenni, ha nem tölti a gyerekkel a mindennapokat, de szó szerint mindent megtesz, hogy figyelmével, törődésével, idejével, érzelmi jelenlétével, érzelmi elérhetőségével ott legyen, támasz legyen, biztonság legyen. Az apa, az anya és gyerek viszonya egy esetleges válást követően kizárólag a szülők egymással való kapcsolatának minőségétől, kulturáltságától függ. Megbocsájthatatlan hibát követnek el, akik a gyereket pajzsként tartják maguk előtt. Az örökösen ismételt, elidegenítő, másik felet degradáló, becsmérlő mondatok beépülnek a gyermeki tudatba. Ha a gyerek családi egységbe vetett hite megdőlt, és a világa kettészakadt, ne fokozzuk azt önigazolást kereső, a másik szülő tekintélyét aláásó, a kapcsolattartást akadályozó megnyilvánulásokkal, amelyek miatt ő végleg elveszítheti érzelmi biztonságát, a kapcsolatokba vetett hitét. A kötelék – akarjuk, vagy sem – örökre megmarad.
A gyermek életében mindkét szülő jelenléte felbecsülhetetlenül fontos, és elváltan, vagy együtt, de szerves része kell, hogy maradjon a gyermek életének. Egy önmagát elfogadó, helyes önértékelésű anya a legelső, aki lánya női önbizalmát építi, ezért óriási a felelőssége. Egy női szerepét elégedetten megélő, nőiességében ragyogó anya észrevétlenül átadja a lányának a női lét teljességének receptjét, aki majd így tud Nővé válni, és tisztelni a saját nőiességét. Válás esetén az apaszerep, illetve az apai feladatok csorbulhatnak, és az apa már nem tud teljes, napi szinten jelen lévő érték-mintát közvetíteni a gyermek számára. Az apai felelősség azonban mindentől függetlenül örök, és a gyermek talán még intenzívebben igényli a szeretetteljes figyelmet, a minőségi időt, és a lelki támaszt. A gyermek érzelmi biztonsága, és egészséges személyiségfejlődése érdekében, elvált apaként is minden tőle telhetőt meg kell tennie. Azonosulási mintát, illetve, hogy egy férfinak hogyan kell bánnia a nőkkel, futó kapcsolatai, és a kéthetente történő láthatás során sajnos nem tudja megmutatni.
Mit adhat egy apa a lányának egy teljes családban? Mi az, amit egyedül ő taníthat meg a leghitelesebben? Egy lány életében az apának köszönhető a nő-férfi kapcsolatának kibogozása és megértése. Az apa egyelőre az egyetlen férfi az életében, és ahogyan az ő édesanyjával bánik, úgy kap folyamatosan visszajelzést arról, hogyan is működnek a párkapcsolatok. A gyerek érzékeny szenzoraival egyfolytában figyel. Viselkedésmintákat raktároz, és azokat a későbbiekben előhívja majd, így lesz felnőttként sérült, női szerepénk betöltésére alkalmatlan felnőtt, vagy éppen egészséges önbecsülésű, saját értékeivel tisztában lévő nő, aki tudja, mit vár el a férfiaktól, és legyen ez elsősorban a tisztelet.
Az apa vállán óriási a felelősség terhe, mert minden nap tudatosan, vagy tudattalanul tanít valamit a nő és a férfi viszonyáról, és minden nap megmutatja, milyen az, amikor egy férfi tisztelettel fordul a nő felé. És a tanulási folyamat nem ér véget az otthon falai között, nem merül ki abban, hogy apa hogyan bánik anyával, hogy megcsókolja -e, amikor hazaér a munkából, hogy feladja-e a kabátját, kiveszi –e a kezéből a szemeteszsákot, vagy észben tartja –e az évfordulókat. Apa jelen van, megjegyez, megdicsér, bátorít, gondoskodik, és tettekkel mutatja ki ragaszkodását. Életének origója a család, küldetését az értük való felelősségvállalásban találta meg. A férfi-nő kapcsolat azonban nem csak boldog társasutazás, hanem riasztó hullámvölgyek sorozata is egyben. A gyerek figyel. Már ekkor megtanulja, hogy a konfliktusok ügyes, vagy ügyetlen kezelése dönti el a kapcsolatok sorsát. A tanulási folyamat folytatódik az utcán, az iskolában, az étteremben, a munkahelyen, az üzletben, az ügyfélszolgálaton, és a koccanásos balesetben, és minden szituációban, ahol az apa nőkhöz viszonyul, és ahogyan a nőkkel kommunikál.
Az apa a bástya, a biztonság. Minta, amit egy lány a későbbi társában keres. Igazi példakép, felnőttként is jó sírni a vállán, és nem zavarja, ha a szemfesték összemaszatolja az ingét. Egy apa nem képes megtanítani a lányát „nőül”, nem képes meghatározni a nőiesség mibenlétét, és nem képes női minta közvetítésére. Mégis a legjobb tanítómester lehet a női lét szívleckéihez. Szerepviselkedésével nem azt közvetíti, hogyan kell egy lánynak nővé válni. Hanem azt, hogy egy férfinak hogyan kell bánnia a nőkkel.