Az életben az egyik legnagyobb boldogság, ha valaki szeret bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk

Írta: Király Eszter
2019 szeptember 30

A szerelem, a szenvedély, a kémia önmagában nem elég, csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni. Azok a párkapcsolatok a legműködőképesebbek, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. Társ, aki nem kiegészít, hanem még erősebbé tesz, aki egyedül is teljes, harmonikus, és akivel erős egységet, szövetséget alkotunk. Nem támaszkodunk, nem függünk, és nem dőlünk egymáshoz, mint az A betű két lába, hanem egymás mellett állunk és egy irányba tekintünk. Nem veszünk el a másikban, nem veszítjük el egykori szerethető ismertetőjegyeinket, nem áldozzuk fel egyéniségünket a kapcsolat oltárán. Boldogságunk, vagy boldogtalanságunk felelősségének súlyát nem ruházzuk át a másikra, de önmagunkon, és így a kapcsolatunkon képesek vagyunk változtatni, képesek vagyunk azt jobbá tenni. Csak így van értelme a szövetségünknek, ami nem alakul ki egyhamar. Hosszú az út a ráncos kezek egymásba kapaszkodó, együtt lélegző érintéséig.

Végignézek a társamon. Vajon barátom lenne-e, ha csak egyszerű embertársak lennénk ezen a földön? Kedvelném őt? Nevetnék a viccein? Szeretnék a közelében lenni? Élvezettel vitáznék vele? Lenne a bajtársam? Az más kérdés, hogy életünk könyve másképp íródott, szeretők, szerelmesek lettünk, vonzódunk egymáshoz, egymás mellett a döntést meghoztuk. Kell, hogy legyen közöttünk valamiféle, szerelmen és ragaszkodáson túli mély, szeretetteljes barátság. Ne csupán a feromonok csapjanak össze vadul, és írjanak le bonyolult kémiai egyenleteket, így hamar kifogyna a vonzalom tankja, és a szenvedély alábbhagyásával már nem tudnánk mivel újratölteni. Eszeveszett szenvedélyre és csupán fizikai vonzalomra nem építhető egyetlen tartós kapcsolat sem. A szövetség túlmutat a szenvedélyen és a szexualitáson, mert ha csupán erre épül, egy kis probléma fuvallatától erőtlenül dől össze. Nincs ok a félelemre, ha a barátság egy szeretetkapcsolatban sziklaszilárd alap.

Minden jól működő kapcsolatban léteznek elvek, énhatárok, kritériumok, íratlan szabályok.  Mert valóban nem várhatom el, hogy süssön a nap, ne essen az eső, de a másik embertől sem várhatom el, hogy lépjen ki egyéniségéből, és köszönjön el örökre kialakult világképétől, vezérlő értékeitől, erkölcsi nézeteitől, hozott viselkedésmintáitól, és álljon előttem jelképesen meztelenül, majd én felruházom nekem tetsző, új tulajdonságokkal, és értékekkel az én elvárásaim szerint. Mindez lehetetlen. Ez a kapcsolat soha nem lesz képes érett érzéssé, társszerelemmé válni. Ott nem lesz spontaneitás, megnyugvás, őszinte mozdulatok, senki nem szemlél majd csodálattal, nem gyönyörködik tökéletlenségünkben, és senki nem szeret minket önmagunkért.

„Az életben az a legnagyobb boldogság, ha biztosan tudjuk, hogy önmagunkért szeretnek, vagy pontosabban szeretnek bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk.”

Ez a szép Victor Hugo idézet jut eszembe, amikor az alábbi gondolatot kihangosítom: szeretem a társamat, mert ismerem. Ismerem, és mégis szeretem. Minden emberi kapcsolat, így a párkapcsolat is reláció, együtt létezés, együtt rezgés, ahol hatással vagyunk egymásra. A párkapcsolaton belül is észrevétlenül formáljuk, alakítjuk egymást. A harmónia érdekében pedig tudatosan is sokat tehetünk azért, hogy együtt fejlődjünk, emelkedjünk, jobbá válunk, és egymásból is a legjobbat hozzák ki. Való igaz, olyannak szeretem őt, amilyen, de tekintettel vagyok rá, és igenis értünk akarok tenni, változni, előrébb vinni a kapcsolatunkat, mert szeretem, mert a kettősünknek számomra eszmei értéke van, és bármit megadok, hogy működtessem.

A valódi szeretet tényleg nem kötődik feltételekhez, és nem ismeri a „ha” és a „de” kötőszavak spekulatív rendszerét, csupán egyet ismer: szeretlek és pont. De mégsem élhetek vissza senki feltétlen szeretetével. Akkor szeretem és tisztelem a társamat, ha nem élek vissza azzal, hogy ő úgyis mindig elfogad olyannak, amilyen vagyok, és szeret engem, bármit is teszek, bárhogy viselkedem, és bárhogyan is élem az életet. Támogató megjegyzésekkel, dicséretekkel, építő kritikákkal, pozitív visszajelzésekkel, együtt fejlődve segíthetjük egymást abban, hogy ez valóban az a Kapcsolat legyen, melyben szeretni tudjuk önmagunkat is. Támogathatjuk egymást abban, hogy rátaláljunk ideális énünkre, ahelyett, hogy a képzeletünkben élő idealizált társat próbálnánk erővel, kétségbeesetten kifaragni a másikból.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás