A csendet ma egyre inkább ingerszegény üresjáratként érzékeljük, ezért van, hogy megőrülünk benne. A csendben zajt csinálunk, mert már nem tudjuk szebbnek érzékelni bármilyen zenénél. Az emberek ma mindig és mindenhol külső ingerekre vágynak, hangos zenére, és ütemesen szemet kápráztató fényekre, az egyedüllétet, a belső figyelmet, önnön társaságukat végzetesen egyhangúnak, monotonnak találják. A közösség beszippantja őket, online, és offline, társas magányukban rideg, mesterséges fényű plázák hamis komfortot sugalló babzsákfoteljein nyomkodják telefonjaikat. A béke unalmas? Sajnos „nem történik semmi” érzés egyre inkább demotivál, keressük a veszélyt, szenzációt hajhászunk, marjuk egymást, konfliktusokat kreálunk, módszeresen mérgezzük kapcsolatainkat. Az időnket pazarlókra vesztegetjük a legtöbb időt, az energiarabló emberi kapcsolatainkra a legtöbb figyelmet, a szárnyaszegett párkapcsolatainkra a legtöbb könnyet, az értéktelen, semmitmondó életingerekre a legtöbb lelkesedést.
Az ismerkedés során az emberek pusztán jobbra, vagy balra tolható tárgyak lettek, a fotók top szögből elkapott, képszerkesztő programmal agyonretusált „műremekek”, melyeknek köze sincs a valósághoz. Az online párbeszéd pikáns, sikamlós, a személyes találkozást elodázzuk, és máris beszippant a virtuális, arctalan, forró, delejes fertő. Beleragadunk valamibe, ami semmilyen emberi kapcsolattal nem aposztrofálható, és bár a pillanat heve elragad, az utána következő üresség és magány felemészt. Nem adunk valódi esélyt, nem tervezünk igazi találkozást, érintést, átkarolást, egymás szemébe tekintést, tiszta kommunikációt. Ez egy kemény, vad világ annak, aki a régimódi, hagyományos értékeket mentené eltökélten. Előbb jön a szex, mint a szerelem, aztán majd szabad akaratunkból eldöntjük, akarjuk-e azt a szerelmet, vagy csupán maradunk sexbuddyk.
A szex könnyen jön, a hűség nehezen, és ha nem az igazi, nem kell a sok beszéd, párkapcsolati rizsa, indulós kávé kell, törlés a facebookról, és az első kukába kidobott névjegy, az kell. Ha kiderül a másikról, hogy esendő földi halandó, feldolgozni való múlttal, zűrös családi viszonyokkal, vagy kibeszéletlen lelki vívódásokkal, nincs mese, ejteni kell, nincs idő a lelkizésre. Ma szex kell, de nem intimitás. Románc kell, de nem kell a csomag, azt vidd máshová. Senkinek nincs kedve a múltadat, a botlásaidat, a kudarcaidat, a sérelmeidet, az érzelmi csomagodat analizálni, elfogadni pedig főleg nem. Erre csak nagyon kevesek állnak készen.
A konvencionális életmód unalmas? A nyugodt, csendes elégedettség, a hagyományos értékek megbecsülése ártalmas, unalmas klisének tűnnek manapság, és divat lett extrának lenni. A választékos beszéd is lapos, divatjamúlt, avítt eseménytelenség, amire majd senki nem kapja fel a fejét, és nem mondja, hűha? Ezt a világot néhányan még kihalófélben lévő, utolsó mohikánként szemléljük, és nem azért, mert százévesek vagyunk, és megakadt nálunk a tű, a bezzeg az én időmben című résznél.
Unalmas, besavanyodott, hibbant időutazóknak gondolnak bennünket, akik a hagyományos családmodell biztonságát, és erejét választják, akik elvetik a szülő 1 és szülő 2 kifejezéseket, mert a gyereket nem nemtelen emberek nevelik, hanem anya és apa. Férfi és Nő. A hagyományos férfi, női szerep unalmas? Az óvodákban, iskolákban már nem alkalmazhatók a nemi szerepek alakulását szándékosan irányító játékok, és egyre inkább elzárják a gyerekek elől a klasszikus lányos, és fiús játékokat, kialakítva egy sztereotípia mentes, semleges környezetet. Ez az elnemtelenítő törekvés megfeledkezik arról, hogy a gyerekeknek szüksége van a klasszikus nemi mintákra, és arra, hogy a játékaiban ezeket megélhessék. Unalmas a nő, akinek még értékrendje van ebben az értékvesztett világban? Előnnyel indult az életben, ott a követendő példa számára: egy szerető, összetartó, elkötelezett családmodell, ahol a nagymamát nem adták be az elfekvőbe, hanem haláláig szeretettel gondozták. Így hagyományos, mégis egészségesebb nézeteket vall a családról és a házasságról, és nem hangoztatja lépten, nyomon, hogy az igazi férfiak mind kihaltak, ezért inkább egyszülős családot szeretne megvalósítani a jövőben. Hiszen mindenre képes férfijelenlét nélkül, önellátó, önfenntartó, önmegvalósító.
Unalmas az ilyen nő? Akire fel lehet segíteni a kabátot, és előre lehet őt engedni az ajtóban, mert mindezt engedi, és nem úgy tekint ezek után a férfira, mintha az űrből érkezett volna. Aki különbözik a trend klónhadseregétől, aki nem egy férfitól várja lelkének kitavaszodását, de egyenrangú, inspiráló társ lehetne, nem támaszkodik, és nem zúdít érthetetlen elváráshalmot a férfira. Aki életét nőies prioritások alapján éli. társat szeretne, apát a gyermekeinek, babanaplót ír, és hűséges lesz, mert eldöntötte. Az ilyen nő kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajta? Igaz, ami igaz, „fura” hobbijai vannak, mint például az olvasás, és valódi négydimenziós könyvet is lapoz, beleszagol, mert az új könyvnek, mágikus, magával ragadó illata van. Ideiglenesen felkapaszkodott, semmiből jött valóságshow hullócsillagokat sem imád ikonként, és nem csak érintőképernyőn ír, hanem gondolatokat is vet valódi tollal, valódi papírlapra. Beszél, választékosan, artikulálva, teljes egész mondatokban, nem trágárul harsány, nem obszcén, és nem fitogtat taszító férfias energiákat, feltűnő maszkulin erőt.
Manapság egy történet sokak számára unalmas, ha túl „csendes”. Ha kevés benne a szenzáció, a halálsikoly, ha mellőzi az erőszakot, az alpári párbeszédeket, a démoni erőket, ha mentes mindennemű aberrációtól, és ha nem túl erőszakosan feszeget társadalmi kérdéseket. Unalmas és ezerszer lerágott csont, ha „csak” az étéket élesztgeti hamvaiból, és méltatja a lapjain. Az érték tényleg ennyire unalmas?
