Az értékrendbeli hasonlóságot nem lehet kikerülni, ha tartósan akarunk boldogan együtt élni

Párkapcsolat
2024.01.31.

Egy boldog kapcsolat nem a megfelelő emberről szól, hanem inkább a megfelelő tettekről. A másik nem tökéletes, és talán nem fogja beteljesíteni minden álmunkat, mégis úgy próbáljuk a közös életünket élni, hogy együtt többek legyünk, feljebb léphesssünk önmagunknál és támogató megjegyzésekkel, építő kritikákkal, együtt fejlődve a legjobbat tudjuk kihozni egymásból. Az összeillés lényege az, hogy a szokásaink egy bizonyos idő után képesek egymásba olvadni, mindez megnyugtat, érzelmi biztonságot hoz. A kapcsolatunknak értelmet adunk, hagyományokat, ismétlődő szokásokat, egy megbonthatatlan egységet igyekszünk teremteni, melyet óvunk, és működtetünk.

A szerelem, a szenvedély önmagában nem elég, azok a párkapcsolatok a legműködőképesebbek, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. A bajban összekapaszkodunk, együtt alkotunk, együtt teremtünk, együtt jól működünk. Együttműködünk. Az igazán boldog párkapcsolatban élőknek valóban sok közös vonásuk van, és azonosak az alapvető morális értékekről, az életről alkotott elképzeléseik. Az értékrendbeli hasonlóságot nem lehet kikerülni, ha tartósan boldogan akarunk együtt élni. Induló kapcsolatainkban valami olyat keresünk, ami mi nem vagyunk, ami hiányzik belőlünk, amit elmulasztottunk elsajátítani, mert nem volt lehetőségünk, nem voltunk elég nyitottak, bátrak. Izgalomba hoz az újdonság, és elvarázsol, rabul ejt a merőben ellentétes személyiség, egymáshoz ránt a szenvedély, a „másik felünk” megtalálásának idillikus, szerelmi révülete. Nincs ennél nagyobb eufória a szerelmek kezdeti lángolásában. Aztán ráébredünk, hogy az ellentétek valóban mágnesként vonzzák egymást, de alapvetően a hasonlóságot keresi egymás között két ember.

Párkapcsolati választásunk során előfordulhatnak olyan mechanizmusok, melyeknek nem vagyunk teljesen tudatában. A megközelítőleg azonos életkor fontos, de a családi háttér, az az értékrend is latens módon jelen vannak már az ismerkedés során. Nincs semmi furcsa abban, ha láthatóan nagy korkülönbség van két ember között, és itt most ki kell zárnunk azokat az érdekkapcsolatokat, amikor az anyagi helyzet a vonzerő oka, hiszen a sokkal idősebb férfi partner dagadó bankszámla nélkül talán nem is dobogtatná meg azt a nő szívet. Nevetséges, vagy furcsa inkább az lehet, ha az idősödő férfi/nő lelkesen és elvakultan hasonlítani szeretne új, fiatal partneréhez, azokat a stíluselemeket használja ruházatban, kiegészítőkben, beszédstílusban, viselkedésben, amelyek azonban az ő korosztályához nagyon nem illeszkednek. Ezek által külseje, megnyilvánulásai taszítónak, vagy komikusnak tűnnek.

A szenvedély, a szexuális harmónia önmagában semmilyen kapcsolatot nem tart össze és  nem biztosít hosszú távú kapcsolódást. Nem az életkorbeli különbség okoz gondot, hanem azok a problémák, amelyek folyamatos konfliktushelyzeteket idézhetnek elő: eltérő gondolkodásmód és érdeklődés, eltérő értékrend, életszínvonal igényekben való különbözőségek, eltérő ambíció, vagy a gyerekvállalást érintő vágyak, kérdések. Azok a párkapcsolatok a legműködőképesebbek, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. A párok sokkal inkább harmóniában vannak, ha hasonló életszakaszokon mennek keresztül, megegyeznek a prioritásaik, és anyagilag sem függnek egymástól.

Társ, aki nem kiegészít, hanem még erősebbé tesz, aki egyedül is teljes, harmonikus, és akivel erős egységet, szövetséget alkotunk. Nem támaszkodunk, nem függünk, és nem dőlünk egymáshoz, mint az A betű két lába, hanem egymás mellett állunk és egy irányba tekintünk. Nem veszünk el a másikban, nem veszítjük el egykori szerethető ismertetőjegyeinket, nem áldozzuk fel egyéniségünket a kapcsolat oltárán. Boldogságunk, vagy boldogtalanságunk felelősségének súlyát nem ruházzuk át a másikra, de önmagunkon, és így a kapcsolatunkon is képesek vagyunk változtatni, képesek vagyunk azt jobbá tenni. Csak így van értelme a szövetségünknek.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás