A súrlódások elkerülhetetlenek, ha két szereplő teljes emberként akar részt venni a kapcsolatban. Ha nem beszélünk róla, akkor nincs, ez lett ma a párkapcsolatok kimondatlan mantrája. Ha nem mondjuk ki, akkor jelképesen hátradőlhetünk, akkor nem szükséges beleállni a konfliktushelyzetekbe, és éretten kezelni azokat.
Aki semmit nem mond a másiknak legbensőbb gondolatairól, félelmeiről, vívódásairól, vágyairól, negatív, vagy pozitív érzéseiről, szakadékot von a kapcsolatban. Aki némaságba burkolódzik, az engedi, hogy távoli, szeparált közöny-szigetekre sodródjunk egymástól. Ha csendben maradunk, akkor tagadásban, álnyugalomban, álharmóniában élhetünk, és vetíthetünk a külvilág felé tökéletes képet a kapcsolatunkról. Pedig minél „tökéletesebbnek” tűnik egy pár, minél inkább mentes a problémáktól, a mélypontoktól, a kapcsolati krízisektől, annál inkább sejthető, hogy ők a szőnyeg alá söprés, az altatás, az elodázás művészeivé váltak az évek során. Nem létezik tökéletes párkapcsolat, csak megfelelő, ami hiteles, életszerű, és elég jó, elég komfortos ahhoz, hogy boldognak érezd magad benne. Egy tökéletesnek látszó, konfliktus-steril kapcsolatban, csak üres kagyló életek, kirakatéletek vannak, ahol valójában több energiát fektetnek a látszat fenntartásába, és a hibák retusálásába, mint az egyre fojtóbb társas magány megszüntetésébe. Egy egészségtelen párkapcsolat pszichoszomatikus tüneteket is okoz, görbül a gerinc, sajog a hát, fáj a női, vagy a férfi oldal, szorul a torok, jönnek a fulladásos tünetek, fogy a levegő. A ki nem mondott szavak, az elfojtott feszültség, a tisztázatlan, szőnyeg alá söpört sérelmek szorítják, kaparják torkunkat.
Ha megosztunk egy érzelmet, akkor elmélyítjük a bizalmat. Ha pedig nem engeded a szívedbe a másik embert, eltávolodsz tőle. Ha nem beszélünk, az hosszú távon kétséget, bizonytalanságot, gyanút, szorongást kelt. Sokan azt gondolják, a konfliktus és veszekedés ugyanaz a fogalom, pedig a konfliktus két világ konfrontációja, a veszekedés pedig hatalmunk fitogtatása, hatalomszerzési vágy a másik felett. Sokan eltökélten hiszik, kapcsolataikat csak konfliktuskerülő magatartással tudják fenntartani, megőrizni, így küzdenek a szeretetért, az elfogadásért, a figyelemért. Hiszen a csendet nem kell megmagyarázni, kifejteni, alátámasztani. Aki nem tudja meghúzni a határait, a lelke legmélyén folyton tipródik, saját igényeinek megtagadása, az egészséges önszeretet, a nyílt önérvényesítés hiánya miatt. Mert a határok meghúzása minden kapcsolatban valójában az önbecsülésem, és a méltóságom barikádja, hogy eddig és nem tovább. Alapvető fontosságú, hogy a lehető leghamarabb kimondjuk mindazt, ami bánt, és a kapcsolat kezdetétől pontosítsuk határainkat.
Egy krónikus konfliktuskerülő társsal nem egyszerű az élet. Vele sajnos nagyon könnyű megélni az elszigeteltséget, a társas magányt. Nem húz határokat, nem mond nemet, de igent sem, ezért állandó gondolatolvasásra kényszerít, ami ha sikertelen, akkor passzivitással, durvasággal, vagy újabb elkerülő magatartással büntet. A folyamatos legyőzöttség, dominancia érzése miatti elfojtott feszültség egyre csak gyűlik benne, ami végül az elviselhetetlenségig fokozódik, majd indokolatlan intenzitással robban, egészen bagatellnek tűnő, érthetetlen, véletlenszerű szituációkban. Az elfojtás hatására ráadásul állandó felfokozott állapotban van, ami szorongáshoz, fizikai tünetekhez, végül teljes kiégéshez vezethetnek.
Hogyan lehetsz konfliktuskerülőből konfliktusfelvállaló? Talán gyerekként tehetetlen voltál, de most már vannak eszközeid, hogy kibírd a vita közbeni feszültséget. Egy felnőtt ember már képes kezelni a dühét, és elsajátítani olyan szeretet által vezérelt, asszertív kommunikációs módszereket, melyek hozzásegítenek az önérvényesítéshez. Figyelj az érzéseidre, tudatosítsd őket és kezdd el kimondani azokat. A kritikát senki nem szereti, mégis ideje leszámolni azzal a nézettel, hogy csak tökéletesen vagy alkalmas, érdemes és szerethető. El kell hinned, hogy fontos vagy! Mindenkinek, főleg a szeretett embereknek könnyebb, ha tudják, Te mit gondolsz, neked mire van szükséged.
A kapcsolatokat az érzelmek megosztása teremti és tartja fenn, mindaddig, amíg eldöntjük, ameddig működtetjük. Azzal, hogy elhallgatjuk érzéseinket, cinkosai leszünk a rossz működésnek. Ha elmondjuk, amit érzünk, megváltoztathatjuk közös világunkat, és a világot magunk körül. Beszéljünk, hogy rendbe hozzuk a kapcsolatainkat, nincs erre alkalmasabb idő, mint a most.
