Ma egyre inkább tendenciává válik az a fizikai családfenntartó apakép, aki egzisztenciálisan felelősséget vállal, és ellátja a családot, de közben sem fizikailag, főleg nem érzelmileg nincs jelen a család életében. Egy nő egyedül nem tud férfit nevelni, és később a házasságban sem az a feladata, hogy nem jelen lévő, infantilis társából családjáért felelősséget vállaló férfit kovácsoljon.
A férfi képes arra, hogy megfeleljen az anyai feladatoknak, de csupán elvégzi, végrehajtja azokat. A csonka családmodell kifejezést sokan sértőnek, degradálónak, túl szókimondónak találták, pedig igenis kell a szembesítés, az a család csonka, mert valaki, aki ugyanúgy fontos lenne, hiányzik belőle. Az anya, vagy az apa hiányzik, nem szülő 1 és szülő 2, mert a szülő nem uniformizálható. Talán a többségnek nem fáj annyira a szembesítés, ha az új, egyszülős családmodell kifejezést használjuk, mégis azt a káros üzenetet hordozza, hogy gyakorlatilag mindegy melyikük hiányzik, anya, vagy apa, a szülő egyedül is rendben van, legfeljebb kettő van belőle.
A baba már az anyaméhben felismeri az apa hangját és érintését. Az apa gyakori simogatása, közelsége, hangjának tónusa, a rendszeres kontaktus felvétel a babával, elengedhetetlenül fontos mindkettőjük számára. A baba érzékeli az érintést, reagál is rá, például közvetlenül az apa keze alá „bújik”. Azt is megkülönbözteti, ha az apa közvetlenül hozzá beszél. Császármetszések után a babát az apuka kezébe adják, általános tapasztalat, hogy az újszülött felismeri a hangját, nyugodt, szemlélődő, nem sír. Az apa szerepe már a csecsemőkorú gyermek életében is fontos. A kötődés az apával, egy kicsivel később, de ugyanúgy kialakul, mint az anyával. Az apa máshogyan kommunikál, és máshogyan játszik a gyerekkel, izgalmasan, kiszámíthatatlanul, birkózva, küzdve tanít győzelemre, vereségre, empátiára, kreativitásra, és arra, hogyan védje meg magát, Az apai játék felbecsülhetetlen fontosságú. Kalandos, veszélyes, „apás”, mégis messzemenően biztonságos. Megmutatja, milyen az anya által teremtett, zárt, vatta puha biztonságon túli élet, a „küszöbön túli világ”.
Egy lánygyermek életében az apának köszönhető a nő-férfi kapcsolatának kibogozása és megértése. Az apa kezdetben az, aki a legokosabb, legerősebb, legodaadóbb az egész világon, és igen, az apának mindent meg is kellene tennie azért, hogy ez így is maradjon. Ne egy idealizált tulajdonságokkal felruházott, távoli „szuperman” legyen, aki hol feltűnik, hol eltűnik a lánya életében, hanem legyen valóban érzelmileg jelen, legyen érzelmileg elérhető, méltó példakép. Ahogyan egy férfi a mellette élő nővel, a társával bánik, a gyerek úgy kap folyamatos visszajelzést arról, hogyan is működnek a párkapcsolatok. Akaratlanul is figyel, viselkedésmintákat raktároz, és azokat a későbbiekben előhívja majd. Egy kislány így lesz felnőttként sérült, női szerepénk betöltésére alkalmatlan felnőtt, vagy éppen egészséges önbecsülésű, saját értékeivel tisztában lévő nő, aki tudja, mit várjon el a férfiaktól, és legyen ez elsősorban a tisztelet.
A férfi képes arra, hogy megfeleljen az anyai feladatoknak, de csupán elvégzi, végrehajtja azokat. Egy férfi nem tud valóban férfiként viselkedni nők nélkül, egy nők nélküli miliőben ez csak erőfitogtatás. Hogy mutasson maszkulin szerepvilágot egy fiúnak, ha nincs ott a mindennapokban a nő, aki felé gyakorolhatja ezeket a viselkedésmintákat? És a nő sem tud nő lenni férfi nélkül. Az apa vállán nagy a felelősség terhe, mert minden nap tudatosan, vagy tudattalanul tanít valamit a nő és a férfi viszonyáról, és minden nap megmutatja, milyen az, amikor egy férfi figyelemmel, megbecsüléssel fordul a nő felé. Egy kislány számára a női szerepek, a nőiesség, és a férfiakkal való szerepviselkedés első, és meghatározó közvetítője az édesanyja. Egy férfi nem tud férfias mintát mutatni a fiának, ha nincs ott egy nő, aki felé férfiként viselkedhet. A lányok, és a fiúk egy ép, egész családban, az apa és az anya, nő és férfi jelenlétében képesek elsajátítani a nőies és a férfias szerepviselkedést. A nőnek férfire van szüksége, és a férfinak nőre, a gyereknek apára, és anyára.
