Van-e jól működő kapcsolat konfliktusok nélkül? Ha konfliktusokat élünk meg a kapcsolatunkban, akkor azoknak feltétlenül negatív hatásai vannak? Hogyan kezelhetjük jól az ellentéteinket? Mi kell ahhoz, hogy ez ne gyengítse, hanem végső soron erősítse párkapcsolatunkat?
Egy őszinte és mély kötődés felszínre hozza a maszkok nélküli, tökéletlen, esendő embert, mert mindannyian azok vagyunk. Egy konfliktus alapja tehát az érzelmi biztonság, hogy ebben a kapcsolatban őszintén, szerepek nélkül vállalhatom önmagam, kiállhatok magamért, mondhatok nemet is, mert tudom, hogy a vitánk épít, a fejlődésünk része, és végül letisztázást, feloldást, megnyugvást hoz. A konfliktusoktól és azok megfelelő kezelésétől lesz a kapcsolatunk hiteles, életszerű és élettel teli, nem próbálunk egy tökéletesen működő látszatot beállítani a külvilág felé. Egy konfliktusmentes kapcsolat nem erős, hanem inkább felszínes. Ahol soha nincs semmilyen konfliktus, ott mélység sincs. Ahol csak felszínes és kulturált szerepviselkedés zajlik, és soha nem adnak visszajelzést egymásnak érzelmi állapotukról, ott lassan beáll a csend. A konfliktus arra is való, hogy saját szempontjaink, véleményünk, vagy érzelmi igényünk őszinte és bátor felvállalásával, „kifacsarjuk” a legjobbat egymásból.
Melyek a konfliktusok kezelésének leggyakoribb hibás formái?
A vagdalkozás, a személyeskedés, a vádaskodás, az egymás szavába vágó, „egymás húsába beletépő” agresszív kommunikáció, amikor mindkét fél a magáét hajtja.
Az érzelmi kivonódás némaságba burkolódzást, elvonulást, passzivitást, csendet jelent. A kilépett fél semmiféle visszajelzést nem küld, nem válaszol, nem néz a másik szemébe, levegőnek nézi, ami idegőrlő, és különösen megterhelő lelkileg. Fojtogatnak a ki nem mondott szavak, a tisztázatlan, szőnyeg alá söpört sérelmek.
Fizikai kivonódás, szakítás, elköltözés pontosan akkor, amikor cselekedni kellene. Elárulni, elhagyni egymást, csomagolni, és fejvesztve menekülni a helyszínről bárki tud, ahhoz nem kell nagy kurázsi. De egymás szemébe nézve valóban beszélgetni, romboló életeseményeink, tragédiáink, kibírhatatlannak tűnő viharjaink idején is kitartani, a bajban összekapaszkodni: ez a szeretetteljes, valódi elkötelezettség lényege.
Nincs érzelmi válaszkészség. A válaszkészség a bevonódást jelenti, hogy érzékenyen reagálunk egymás érzelmi állapotára, igényeire, hogy hajlandók vagyunk energiát invesztálni abba, hogy meghallgassuk egymást, hogy foglalkozzunk a problémáinkkal, mert még fontos, mert még számít.
Mire van szükség a megfelelő konfliktuskezeléshez?
Megfelelő szintű önismeret, önszeretet, önbecsülés, mert csak így tudjuk egymás autonóm személyiségét igazán tisztelni. Egy kapcsolat egyrészt arra az elhatározásra épül, hogy két felnőtt ember meghozta a döntést, együtt haladnak tovább az úton, megnyitják a szívüket egymás felé, megmutatják igazi valójukat. Ezáltal pedig sebezhetővé, védtelenné teszik önmagukat. Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten esendő emberek vagyunk, lehetünk gyengék, tévedhetünk, követhetünk el hibákat, de ezt mégis anélkül tesszük, hogy egymás emberi méltóságát valaha is semmibe vennénk. Másrészt, mindenkinek kell, hogy legyen énhatára, egészséges önbecsülése, hogy ne engedje magát lábtörlővé tenni. Alapvető fontosságú, hogy a lehető leghamarabb megfelelően kimondjuk mindazt, ami bánt, és a kapcsolat kezdetétől pontosítsuk határainkat.
Empátia, együttműködés, nyitottság. Az empátia értő hallgatást is jelent, ilyenkor pontosan az empátia eszközével belépek a társam világába, belebújok a bőrébe, az ő szemével tekintek életünk aspektusaira, magamat teszem félre arra az időre. Ha megosztunk egy érzelmet, akkor elmélyítjük a bizalmat. Ha pedig nem engeded a szívedbe a másik embert, eltávolodsz tőle. Ha nem beszélünk, az hosszú távon kétséget, bizonytalanságot, gyanút, szorongást kelt.
A bocsánatkérés és megbocsátás képessége. A megfelelő, őszinte bocsánatkérés és megbocsátás óriási lehetőség kapcsolataink sebeinek gyógyítására, amivel élnünk kell. Lebontja a sérelem, a düh és az elégtétel vágyának falait, és ezzel megnyílik az út a bizalom helyreállítására.
A negatív minősítések, vádaskodások kerülése. Nem őt bírálom, hanem a viselkedését kifogásolom. A sértő szándékú kritika, verbális agresszió, személyeskedés, a másik érzékeny pontjainak állandó feszegetése persze, hogy ellenagresszióhoz, feszültséghez, sértődéshez, eltávolodáshoz, érzelmi falakhoz vezet.
Figyeljünk az érzéseinkre, tudatosítsuk és kezdjük el végre kimondani azokat. A kritikát senki nem szereti, mégis ideje leszámolni azzal a nézettel, hogy bárki csak tökéletes mivoltában alkalmas, érdemes és szerethető. El kell hinned, hogy fontos vagy! Mindenkinek, főleg a szeretett embereknek könnyebb, ha tudják, Te mit gondolsz, neked mire van szükséged.
