Elengedve szeretni

Írta: Király Eszter
2019 december 15

Elengedve szeretve annyi, mint a másik ember teljes elfogadása, és függetlenségének tisztelete. Vágyjuk a másik kizárólagos szeretetét, meg akarjuk tartani, vágyjuk ezt az örökkön örökké tartó, tenyéren hordozó állapotot, a testi és lelki komfortérzetet. De irányítani, kontrollálni kezdünk, és ahelyett, hogy úgy hordoznánk a tenyerünkön, mintha vizet tartanánk, elkezdjük birtokolni, kezünk szorításával megfojtani a másikat. A kapcsolat elvesztésétől való félelmünk függőségi helyzetet eredményez, és minél inkább kiszolgáltatottá válunk, annál zsarnokibb módon próbáljuk magunkhoz láncolni a másikat. Ha elmúlik a szenvedély mámora, mi marad nekünk? A kényszerítő kontroll, a szabadság és az autonómia elvesztése. A szerelem tisztasága odalesz, megfakul. Hízelgünk, és fenyegetőzünk, korlátozunk, megszabunk, kontrollálunk. Ezek valóban a szerelmünket szolgáló törekvések, vagy csupán az egonk az, ami dominancia harcokra kényszerít bennünket?  Hatalmunk fitogtatása valójában a gyengeségünk, gyarlóságunk, és félelmünk leplezése, nem megyünk vele semmire. És ha a másik meg akar felelni, és behódol? Milyen csatát nyertünk, miféle diadal ez? A szerelem kárára válik minden, mert ő aláveti magát, az én szememben pedig többé nem ugyanaz, tartást veszít, leértékelődik. A kikényszerített harmóniát többé soha nem tudjuk valódinak megélni.

Egy boldog, stabil kapcsolatban megtaláljuk az egyensúlyt, egymás testi és lelki komfortját önként, feltételek nélkül, örömmel biztosítjuk, nem élünk meg zavarokat a kötődésben, nincs hiányérzet. Amikor azt mondom, az övé vagyok, kinyilatkoztatom, hogy elköteleztem magam a társam felé. Mindez nem azt jelenti, hogy a tulajdona lettem, és a kezébe ajánlom magam, hanem azt, hogy szövetségünk erős és eltéphetetlen, egymáshoz tartozunk, ragaszkodunk egymáshoz. Az egymáshoz való ragaszkodás pedig nem örök szimbiózist jelent, hanem egy bensőséges egységet: a ragaszkodás a kulcs ahhoz, hogy kapcsolatunk a vészterhes időket, a kríziseket is kiállja. Idő kell, míg megtanulsz jól szeretni. Van, aki alárendelődik, behódol, megalkuszik, és mindenféle megalázó, életidegen helyzetekbe sodródik, csak hogy hogy megtartsa a szerelme szeretetét és figyelmét. Van, aki bántalmazóvá válik, kontrollál, követelőzik, elvár, drámázik, és fura nevelési szándékkal csenddel, befordulással büntet, vagy éppen szeretetéhes polipkarokkal fonódik a másikra, szintén azért, hogy megtarthassa szerelme figyelmét. Az erőszak, a féltékenység, az örökös kontroll is szeretethiányt tükröz, az önszeretet hiányát. Ha önmagammal elfogadásba kerülök, akkor úgy leszek képes szeretni, hogy nem kell folyton bizonygatnom a világnak, mennyit érek. Idő kell, amíg megtanulunk egymás érzelmi húrjain jól játszani.

A féltés kapcsolatainkban normális emberi reakció, ami ragaszkodásunkról árulkodik, és aggodalmunkról, hogy érzelmileg komfortos állapotunkat elveszíthetjük.  Őt féltem, mert szeretem, bízom benne, és energiáim nem a pótcselekvésekre, a mételyező gondolatokra irányulnak, hanem a jelenre, az együtt fejlődésre. Elhiszem, tudom, hogy szerethető, érdemes és alkalmas vagyok. A féltékenységgel azonban kizárólag önmagamat féltem, nem érzem magam vele egyenértékűnek, a bizalmatlanságom, gyanakvásom mind önmagamra irányul, csak én és a sérüléstől, elhanyagolástól, hűtlenségtől való iszonytató félelmem van fókuszban. Egy féltékeny ember, bár úgy tűnik, érzéseit kivetíti a társára, mégis egyedül van a párkapcsolatban. A féltékenység normális határokig lehet fűszer, szikrát ébren tartó, pozitív, építő érzés, szexuális energia, és lehet beteges, birtokló, romboló rögeszme. A társszerelem azonban nem viseli el a birtokviszonyt. A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható. Nem lehet rátelepedni, sarokba szorítani, manipulálni, elszámoltatni, folyton kérdőre vonni, elszáradó, ragyogást veszítő kirakatéletre ítélni. A párkapcsolati harmónia nem jár együtt az egyéniség teljes feladásával, nem annyi, mint behódolni, szomorú kényszer-kompromisszumot kötni és szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, igényeket.

Fejlett érzelmi intelligenciával könnyebb elengedve szeretni. A magas EQ valójában a beleérző képesség és a tolerancia képessége, melyhez hozzátartozik a frusztráció tűrése, és az érzelmek késleltetésének képessége. Az érzelmi intelligencia érzelmi tekintélyt, lelki tartást is ad, vagyis aki fejlett EQ-val bír, azt érzelmileg sokkal nehezebb elnyomni. Érzelmi intelligencia kérdése az is, hogyan lesz képes valaki megfelelni a párkapcsolat adta kihívásoknak. Azt jelenti, hogy eljutok olyan önismereti szintekre, ahol képes vagyok önkritikával, önismerettel szemlélni a saját gyengeségeimet, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is, és hajlandó vagyok változtatni. Az érzelmi intelligencia lényege, hogy fel tudjuk ismerni, ki merjük mutatni, meg tudjuk élni a bennünk zajló érzelmi folyamatokat, és ezekért felelősséget tudunk vállalni.

Az igazi biztonság nem az állandó összepréselődött közelségben, nem a birtoklásban rejlik, hanem a szabadságban. Aki képes mély és meghitt kapcsolatot létesíteni, az el tudja viselni, ha másik éppen fizikailag, vagy érzelmileg távol van. Egy társ mindig a döntésünk kell, hogy legyen, és nem az utolsó lehetőségünk. Aki elengedve szeret, az nem csupán a társam, barátom, szerelmem és szeretőm, hanem minden szerettem és jóakaróm egy személyben. Benne bízhatok, mert tudom hogy véradó ő, vérátömlesztő, és nem lop el tőlem semmit, nem birtokol, nem veszi el a díszeimet, sem hitet, sem méltóságot, sem önbecsülést. Inkább szépséggel, kisugárzással, ragyogással tölti meg az életemet. Megérzi, mikor van szükségem egy másmilyen csend pihentető periódusára, mert van olyan csend, amiben erősödünk, töltődünk és megpihenünk. Anélkül szeret, hogy uralkodna, és úgy ad nekem szabadságot, hogy ne túl messzire távolodjak, találjunk haza egymáshoz. Ismeri az összes arcomat, mégis tudja melyik az igazi, és ha ezt mégis elfelejteném, emlékeztet, és segít, hogy újra önmagamra találjak.

Tudja, hogy nélküle is életben maradok, felszínen maradok, nem csúszom le és nem húzom le magamhoz a mélybe. Nélküle is lélegzem, nem szívom el az erejét, nem kapaszkodom a gyökereibe, nem fojtom meg, hanem élni, kiteljesedni engedem. Akivel évek múltán is ragyoghatok, aki fejlődni, haladni és felemelkedni akar velem, nem elszürkülni, elhidegülni, szívet bezárni. Akinek engedem lehámozni a lelkem rétegeit, ismeri a hibáimat, gyengeségeimet, de soha nem céloz rájuk szándékosan, mérgező, pusztító szavai fegyverével. Aki nem tekint tulajdonnak, nem ír elő önkényesen számomra mindhalálig betartandó életszabályokat. Nem korlátoz, nem zár szerelemketrecbe, és nem enged érzelmileg kiéhezetté válni. Szelíd határozottsággal kirángat a jól bejáratott komfortzónámból, teret ad nekem, fejlődni enged, és meglátja bennem a csillogó kincset.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás