Ha naponta néhány percen keresztül érintkezünk azokkal, akiket szeretünk, akik fontosak, akkor az immunrendszerünk dupla intenzitással működik. Mindannyiunknak szükségünk van az érintésre ahhoz, hogy növekedni tudjunk. Számos tanulmány azt bizonyítja, hogy az ölelés, bújás, érintés hihetetlen érzelmi és fizikai előnyöket rejt.
A technika, a digitális világ szélsebes iramban száguld el mellettünk, de testi és lelki szükségleteink a szeretet és elfogadás iránt ugyanaz marad, a valódi emberi kapcsolódásokra ugyanúgy vágyunk. Az érzelmeink kinyilatkoztatása az utóbbi évtizedben egyre inkább áttevődött a virtuális és közösségi térbe, társas magányunkban, ahelyett, hogy egymással beszélgettünk volna, rideg, mesterséges fényű plázák hamis komfortot sugalló babzsákfoteljein nyomkodtuk telefonjainkat. Az online metakommunikáció leszoktat az érzések, az érzelmek feltárásáról, a konfliktusok szemtől szembeni kezeléséről. Emojikkal próbálják pótolni az érzelmi reakciókat, amelyeket egyébként csak a személyes találkozásokkor élhetők meg. Az intimitás az, ami valójában összeköt bennünket kapcsolatainkban, egy ölelés, az oxitocin, a szeretethormon felszabadulásával, megerősíti a bizalmat és a kötődést, azt jelenti, összetartozunk, közünk van egymáshoz.
Az ember veleszületetten társas lény, szüksége van a melegségre, az odaadásra, arra az érzésre, hogy tartozik valahová, valaki számára fontos. A becsontosodott magány megbetegít, boldogtalanná tesz, mégis a fogyasztói társadalom mostanában az elidegenedés, a magány felé sodort, az „érezd jól magad egyedül, szeresd önmagad, ragadd meg a pillanatot” attitűdöt sugallta. A vágyakozás, hogy legyen egy szerető társ mellettünk, aki a karjaiba zár, jusson osztályrészül egy nyugodt, fizikai és érzelmi biztonságot nyújtó családi élet, akár kinyilatkoztatjuk, akár mélyre szorítjuk, ott él mindannyiunkban. Manapság sokak szemében a siker elsősorban hatalmat, népszerűséget és pénzt jelent. Talán megértjük, hogy ezek a felszínes szempontok mit sem érnek, ha nincs kivel megosztani, nincs ki mellettünk álljon bármi történjen, és nincs kinek beszélni legmélyebb szorongásainkról. Talán megértjük, hogy ami érték, ami kincs, az ma sokkal inkább az egészség, a kiegyensúlyozott családi élet, és a harmonikus viszony szeretteinkkel.
Szeretni, ölelni kellene minden nap. Túl sokat beszélünk a semmiről, agyalunk, vádaskodunk, miközben semmi másra nem vágyunk közben, mint egy ölelésre, hogy a szeretett ember a karjaiba zárjon. Az érintés megnyugtatja a háborgó lelket, gyógyítja a testet, felmelegíti a lelket, a harag is elsimul. A szerelmes kézfogás fájdalomcsillapító erejű. A vajúdás fájdalmát átélő nők számolnak be arról, hogy a legnehezebb, pillanatokban mennyi erőt adott számukra társuk érintése, simogatása. Valahogy ösztönösen érezzük, csupán az, hogy fogjuk egymás kezét, testünkre, lelkünkre pozitív hatással van, és úgy tűnik, ez a megérzés tudományos alapokkal bír.
Az érintés, ölelés végigkíséri az életünket. A koraszülötteket „ciróka terápiával” ösztönzik az életre, testben-lélekben így erősödnek. Az anyai simogató, érintő ringatásnak számtalan pozitív hatása van, a baba keringése fokozódik, szívének teljesítménye nő, szilárdul az anyával való kötődés. Gyerekkori élményeink mély hatással vannak kötődéseinkre, meghatározzák, hogyan viselkedünk későbbi párkapcsolatainkban: az anya biztonságot nyújtó közelségéhez hasonlóan a társunktól is érzelmi biztonságot, védelmet várunk. Ő lesz az, aki érzelmi komfortot nyújt, és akinek a hiánya majd elbizonytalanít. A korai érintésnek az anya-gyermek kapcsolatban rendkívüli jelentősége van, így leszünk szeretetéhes szorongók, vagy egészséges lelkű, biztonságos kötődésre alkalmas felnőttek. Végstádiumban lévő betegek titkon azért is fohászkodnak, hogy ne kelljen egyedül itt hagyni a földi világot, legyen valaki, aki mellettük van, átkíséri őket, tartja, fogja őket. Az ölelés felszabadít, felold, és felmelegíti a szívet. Akik több ölelést kapnak párjuktól, alacsonyabb pulzusszámot és vérnyomást mutatnak. Az ölelés erősíti az immunrendszert és enyhíti a szív-érrendszerhez kötődő stresszfolyamatokat. Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a simogatás fontossága.
Egy rossz, feszültségekkel, megaláztatásokkal teli kapcsolat azonban megbetegít, ugyanúgy szorongásos, pszichoszomatikus tüneteket okozhat, mint bármilyen stresszforrás. Görbül a gerinc, sajog a test női vagy férfi oldala, fogy a levegő, szorul a torok, ki nem mondott szavak gyötörnek. Saját felelősségünk törekedni a kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatra, megjavítani, ami elromlott, fenntartani, ápolni, virágoztatni ami szép és boldogságot hoz az életünkbe. Mert nincs jobb érzés, mint szeretni, és érezni, hogy viszontszeretnek.
