Ezért várnak az okos, céltudatos nők olyan sokáig az igazira

Írta: Király Eszter
2018 július 08

Az okos, céltudatos, empatikus nő messzemenően érzékeny. Kötődne már valakihez, de közben végzetesen retteg attól, hogy mégsem működik majd a kapcsolat, ezért nem nyitja meg a szívét, és nem mutatja esendő arcát. Tudat alatt győzködi magát, és indokokat sorakoztat fel a kapcsolat ellen, ahogy tart, majd túlságosan függeni kezd érzelmileg, és minden tekintetben beleragad a kiszolgáltatottság spiráljába. Ekkor titulálja a legtöbb férfi az okos, érett nőt „jégkirálynőnek”, aki körül megfagy a levegő.

Egy érzelmileg érett nő ugyanis nem ugrik fejest a szerelmi eufória érzésbe, és nehezebben mutatja meg valódi énjét. Sajnos előbb veszi észre a kockázatokat, mint a lehetőségeket. Nem nyitja meg a szívét olyan könnyedén, időre van szüksége, hogy bízzon, hogy letegyen minden önvédelmi fegyvert, hogy átadja és megadja magát. Túlérzékenysége, óvatossága akaratlanul is arroganciába fordul, védekezésből támad, emiatt sokszor hűvösebbnek, távolságtartóbbnak, sőt olykor ellenségesnek tűnhet a férfiak szemében, ami hamar kiolthatja a még csak parázsló vonzalom szikráját. Egy mozdulat, egy gesztus, egy hangszín, egy megfejtett álom máris elrettenti őt, nem beszélve a kezdeti félreértésekről, a vitákról, a sehogyan sem simuló világnézetekről. Gyakran az első probléma felmerülésekor megretten, a diszharmónia legelső baljós jeleire tovább áll, idő előtt lezárja, ami el sem kezdődött. Egy okos, tudatos, magas érzelmi intelligenciájú nő gyakran az állandó túlanalizálással feleslegesen bonyolulttá teszi a szerelmet.

Igazi szerelemre találni nem könnyű, ha pedig egy magas értelmi és érzelmi intelligenciájú, öntudatos nő keresi a társát, akkor hosszú, fáradtságos, és fájdalmas szívleckékkel nehezített út előtt áll, minek a legvégén lehet, hogy nem is várja őt az álomlovag. Rengeteg energiát fektetünk a keresésbe, és különösen érzékenyen érint az ismerkedés során kivédhetetlen, és elkerülhetetlen csalódás és kudarc. Az okos nőket is megedzette az élet, és gyakran pontosan érzékenységük, magas intelligenciájuk, és fejlett önismeretük áll a boldogság útjába. Inkább egyedül vannak, mint egy rossz kapcsolatban. Nem kell mindenáron akárki. Valaki kell! Egyedül lenni azt jelenti, hogy tisztelik magukat annyira, hogy csak azért, hogy akárki legyen mellettük, inkább nincsenek senkivel. Tudják, hogy nem kell mindenáron útitárs. Ha nincs alkalmas földi halandó, hogy a partnerük legyen, inkább egyedül mennek tovább. Nem adnak engedményeket, nem árusítják ki a lelküket stagnáló, megrekedő majdnem szerelmek kedvéért. Az egyedüllét, a társtalanság nem szégyen, nem stigma, nem a mai ember skarlát betűje, hanem inkább belső erő, magas szintű tudatosság.

Egy erős, független, sikeres nő ugyanakkor gyakran egyedül próbálja megváltani a világot. Nem kér, nem szól, nem tesz utalásokat, nem mutatja gyenge oldalát. Mindent megold egyedül, mert rengeteg küzdelmet átélt már, megvívta a csatáit, mert meg kellett, hogy vívja azokat, hozott már egy sor áldozatot, és nehéz döntést. Kontrollt gyakorol a saját élete felett, és valahol egy jóleső érzés, hogy nem tartozik elszámolással senkinek, kiválóan menedzseli a saját életét, van kialakult jövőképe, ereje, ambíciója, hogy mindezt meg is valósítsa. Így edzette az élet, és talán számos rossz tapasztalat vezetett odáig, hogy megtanulja, csak akkor van biztonságban, a dolgok akkor folynak a helyes mederben, ha kézben tartja, pontosabban ő tartja kézben az eseményeket.

Pedig minden nőnek van gyámolításra, gondoskodásra szoruló női oldala. Minden nőnek szüksége bújásra, bátorító ölelésre, lelki támogatásra, bújásra, becéző szavakra, és arra, hogy egy férfi nőként bánjon vele, akkor is, ha tökéletesen menedzseli egyszemélyes életét. Miközben sziklaszilárdnak, sebezhetetlennek mutatja magát, mélyen, árnyékszemélyiségében megbújik a férfigondoskodásra vágyó, törékeny, gyenge nő. Bár a mai világrend a szupernő, szuperanya, szupermunkaerő imidzset sulykolja a nőkbe, mégis azt gondolom, ideje kimondani az igazságot: nem rendelkezünk szuperképességekkel, az élet minden területén lehetetlen maximumot hozni. A világ ma arra neveli a nőket, hogy küzdjenek, mégis ez a férfias, folytonos önérvényesítő harc vágylohasztó egy férfinél.

Az erős nő a végtelenségig nem is tud erős lenni. Nem is kell mindig olyannak lenni. Csak át kellene adnia magát egy férfi gondoskodó szeretetének. Szembe kellene néznie a belső gyenge nővel, mert nem tehet mást, el kell ismernie a létezését. Be kell vallania őszintén önmagának, hogy mégsem jó, mégsem komfortos mindig rettenthetetlen, megingathatatlan erőt sugározni. A nő arra vágyik, hogy érezze, igazi férfi van mellette, és ne neki kelljen döntenie mindenben. Ám ahhoz, hogy ez a vágy beteljesüljön kell, hogy a nő egészen átadja, megadja magát, és végre merjen a gyenge oldalával kapcsolódni a férfihoz.

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás