Megváltozik a párkapcsolat, ha belép a pár életébe egy harmadik szereplő, a gyermek. Sokszor már a terhesség alatt megjelennek a nehézségek, megváltozik a kommunikáció, túl sok lesz az elvárás, csökken a tisztelet. A kötelékünk azonban folyamatosan fejlődik, változik, stabilitását nem stagnálás, hanem hullámzó dinamika adja. Kapcsolatunk szakaszaiban számos természetes krízisfolyamat játszódhat le, mert ez az élet normális rendje, ám ha ezeket nem sikerül jól kezelni, az könnyen, tégláról téglára érzelmi falakat építhet. Nem az a cél, hogy örökké az idilli szerelem állapotában lebegjünk, hanem hogy minden életszakaszunkban, életciklus-változásban megtaláljuk az egymáshoz vezető visszautat.
Számos lélektani háttere van annak, ha egyikünk nem akar gyereket. Ellenérveket emelhetünk a gyermek megérkezése ellen, mint a szabadság elvesztésétől való félelem, vagy törések, traumák, kapcsolati zavar valamelyik szülővel, de ezeket a korlátokat azért emeljük, hogy ne kelljen szembenézni azzal a valósággal, amit számunkra a gyerekvállalás jelent. Szólhat ez a felnőtt felelősségvállalásról, érzelmi érettségről, a kapcsolat további fejlődési lehetőségéről, félve attól, hogy a kialakult idillt és komfortos szokásrendszert megtöri az új szerepeinkbe való belesimulás, az ezzel kapcsolatos kételyek, szorongások és konfliktusok.
A kapcsolattal való rejtett elégedetlenség is állhat a háttérben. A se veled, se nélküled viszony nem döntés, hanem egy bármikor feladható lehetőség. Ha a kapcsolatot folyamatos összeveszések, grandiózus kibékülések, költözködések, majd nagy visszahurcolkodások jellemzik, ott folyamatosan előkerül a kapcsolat létjogosultságának megkérdőjelezése. Hiszen egy komolyabb konfliktusnál újra és újra felmerül a kérdés, hogy mit is keresünk egymás mellett. Érezhetjük úgy, hogy a gyerekvállalás “véglegesítené” ezt a héjanász kapcsolatot, melynek erejében valójában nem hiszünk, választásunk helyességében nem vagyunk biztosak, mégis benne maradunk, kiélvezzük a jó pillanatok morzsáit. Talán önmagunknak sem merjük beismerni, hogy csupán időrablói vagyunk egymásnak; nem a megfelelő ember van mellettünk. Elvagyunk így együtt, de valamicskét mindig megtartunk önmagunkból, például a jövőképünket, amiben nem biztos, hogy szerepel a másik ember. Használjuk egymást magány ellen, és a megfelelő szexuális komfortérzet biztosítására. Szükségleteinket néha tényleg párkapcsolatnak álcázzuk: az anyagi jólétet, az érzelmi és szexuális biztonságot, a minőségi életszínvonalat, a közös vállalkozást szépen becsomagoljuk az együttlét színes selyempapírjába, még masnival is átkötjük, hagy lássa a külvilág a külcsínt. A nők szorongása sokszor a kapcsolattal való rejtett elégedetlenséggel állnak összefüggésben, félnek attól, hogy egyedül maradnak a gyerekkel, mert egyáltalán nem bíznak abban, hogy a mellettük álló férfi képes a felnőtt felelősségvállalásra, a gondoskodásra, a valódi érzelmi jelenlétre és támogatásra.
A gyermek megérkezése minden kapcsolatban az első szakasz, a szenvedélyszerelem szelídülése után kerül szóba, miután lehull a rózsaszín szemüveg, és már nem a szenvedélyé, a kizárólagosságé, az egymásba olvadásé a főszerep. Kialakul a Mi- tudat, és nem egy pozitív tulajdonságokkal felruházott ideált látunk, melyben sok pozitív torzítás színezi a másikról alkotott képet, hanem valódi önmagáért szeretjük és értékeljük egymást. Senki nem tökéletes, mégis egymás szemében tökéletessé válunk, elfogadjuk egymás hibáit és hiányosságait, esendő emberként szeretjük és tiszteljük egymást. Azon túl, hogy a szerelmes szenvedély ugyanúgy jelen van, egy mély, szeretetteljes barátság és bajtársiasság is jellemzi kapcsolatunkat. A meghittség, az érzelmi biztonság, a kölcsönös elfogadás, az összecsiszolódás, a közös célok és jövőkép, az érzelmi kommunikáció, illetve a helyes konfliktuskezelés kialakítása után lenne érdemes és optimális a gyermekvállalásról gondolkodni. Egyébként ha a szeretet valódi, a felek biztonságban érzik magukat a kapcsolatban, ha hisznek a kapcsolatuk erejében, hogy meg tudják harcolni kríziseiket, akkor egyszerűen és spontán módon beérik a gyermek iránti vágy.
A férfinak itt kell végleg felnőnie és tovább engedni önmagát az apaszerepbe. El kell fogadnia, hogy élete mérföldkőhöz érkezett, fel kell vállalnia élete soron következő fontos ciklusát: a felelősségteljes gondoskodást a családról. Mindez fizikai, egzisztenciális és érzelmi terhet is jelent. Ha nem kap ebben támogatást a mellette élő nőtől, hogy társként és szeretőként is mellette áll, hisz benne, hogy sikerülni fog, akkor a kapcsolaton rés támad, kifelé fordulhat a kapcsolatból, menekülést remélve munkamániában, függőségekben, vagy a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve más nők karjaiban. Ha a férfi számára nem volt apakép, vagy egy konfliktusokkal, veszekedésekkel, vagy elfojtásokkal terhelt családban nőtt fel, ahol nem volt érzelmi biztonság, tudattalanul is attól félhet, hogy nem akar családfőként ugyanilyen helyzetbe kerülni. Félhet a gyermekvállalástól, attól is tartva, hogy elveszíti a kizárólagos, osztatlan figyelmet, érzelmi jelenlétet, amit a nő nyújt számára. Ha a férfi érzelmileg éretlen személyiség, akkor tényleg még mindig arra vágyik, hogy szerelmének ő legyen az első és egyetlen. A férfinak itt kell végleg felnőnie és tovább engedni önmagát az apaszerepbe. Az a párkapcsolat, ahol valamelyik fél kijelenti, hogy egyáltalán nem akar gyermeket, olyan konfliktusokat, elfojtásokat és önmaguk előtt sem tisztázott belső feszültségeket takar, akkor érdemes a válaszok megtalálásában szakember segítségét kérni.
A gyermek örökre megjelöl, és újabb szerepkörökkel gazdagít. Semmiképpen nem akar elvenni tőlünk bármit is, sokkal inkább csodálatos szerepgazdagodást ad ajándékba, családdá válunk. A legnehezebb talán, hogy időben megtaláljuk egymás felé a visszautat, visszatérjünk a férfi-nő kapcsolatba, hogy újra lássuk egymásban a Nőt és a Férfit, a Társat.
