Az érzelmek, a vágyódás, és a késztetés, hogy megosszuk a másikkal, amit érzünk alapvető, tiszta emberi igényünk. Azonban fájdalmasan gyanakvóvá váltunk, és egyre jobban unjuk a folytonos játszmákat és ugyanazokat a köröket, amiket meg kell futni az ismerkedés során. Az évek során mindenki belefáradt, és bent ragadt volna ezekben a körökben? Félelmek, komplexusok, feldolgozatlan múlt, lelki sebek, ezek tarkítják, csúfítják lelkünket, lényünket átjárja a félelem. Félünk megnyílni, őszintének lenni, félünk feladni a szabadságunkat, a jól bejáratott, önállóan működtetett, szingli életünket.
Az érzelmeket kimutatni veszélyes hazárdjáték manapság. A férfi attól tart, hogy lehull a macsó jelmez, és kiderül az igazság, hogy csak egy sérült lelkű, önbizalom hiányos, búsképű lovag. A nő meg azon aggódik, hogy túl sok lesz, érzelmeivel elárasztja, megijeszti a másikat, aki hanyatt homlok menekül az érzelemlavina elől, így ahelyett, hogy meggyógyítanánk, még sérültebbé, még betegebbé tesszük egymást. Egy lehetséges kapcsolat már felborult szerepekkel indul. Pedig a férfiaknak szükségük van a hódítás ízére, hogy eljátszhatják a saját, hagyományos szerepeiket, a nőknek pedig arra van szükségük, hogy meghódítva érezhessék magukat. A látszatszerepek felállítása után természetes módon bújnak egyetlen randi után az ágyba, hiszen az nem jelent semmit, a szex csak szex. Hódítás, ismerkedés, mély beszélgetések, flört, évődés, csábítás, udvarlás sokszor elmarad. Nincsenek fantáziák, vágyak, elképzelések, csalogató részletek, nincs kézfejen felejtett finom, igéző, hívogató parfümillat. Nincs öröm, izgalom, nincs a kiválasztott nőnek járó teljes, odaadó figyelem, amitől ő különlegesnek, vonzónak és vágyottnak érezheti magát.
Ha az ismerkedési időszak elmarad, hirtelen belecsöppenhetünk valamibe, amit nem neveznénk párkapcsolatnak, de még szexkapcsolatnak sem, mert valami odalett, mert elveszett az ártatlansága valahol, már a legelején. Egy bizalmatlanságra, gyanakvásra, és ugyanakkor megfelelési kényszerre, és elfogadásért való könyörgésre épülő kapcsolati maszlagban leledzünk, ami nem ad érzelmi biztonságot, csak üres, erőltetett, érzelemmentes szabadidős tevékenységet. Ma percek alatt felszedhetünk valakit arra a célra, hogy egyébként súlyosan szeretethiányos, és emberi érintésre vágyó lelkünk háborgását csitítsuk valamivel, ki sem kell tennünk a lábunkat a lakásból. Az internet anonimitást ad. Aki akarja, felfedi magát, ha nincs kedve hozzá, akkor arctalanul ismerkedik, még a nemét sem kell elárulnia. Ma sokkal könnyebben és gyorsabban osztunk meg intim információkat, mint élőszóban tennénk, és kialakult kapcsolataink felületesek, csupán szexuális ámokfutások, és nagyon gyakran egyetlen alkalomra korlátozódnak.
Tendencia lett az instant szex, akár csak a gyorséttermi , a junk food helyett máris itt a junk sex, vagyis a nem minőségi, felejthető, (táp) érték nélküli szexfogyasztás, az egyszerű és gyors kielégülés. 15-20 éve még face to face kommunikáltunk, a metakommunikáció a napnál világosabban jelezte, igen, készen állunk, jöhet a bevetés. A férfiakból kiveszőfélben a vadászösztön, a küzdőszellem, elkényelmesedtek, a nők pedig egyszerre több szerepben próbálnak megfelelni. Vedd meg, fogyaszd, használd, cseréld le, ez a mai kor jelmondata, amit átültettünk párkapcsolatainkra is, csak addig vagyunk együtt, amíg minden rózsaszín, hibátlan, és tökéletes, a döcögő kapcsolatainkba már nem fektetünk energiát.
Hogyan udvarol egy 21. századi férfi? Egyáltalán udvarol még? Vagy időt, energiát invesztálni egy nő meghódításába idejétmúlt, avíttas fogalommá vált? Amikor kijelentjük, hogy a férfiak nem tudnak udvarolni, legtöbbször esélyt sem adunk arra, hogy ezt megtehessék. Nyíltan kezdeményezünk, és fejest ugrunk egy kötöttségek nélküli, hedonista viszonyba, amiben akkor is benne maradunk, ha nem érezzük megbecsültnek magunkat.
