Megjelenik egy tehetséges szívrabló, és mintha simogató selyemkendővel fedné le szemünket, úgy veszítjük el józan világlátásunkat és ítélőképességünket. Bizserget az érzés, és magával ragad a pogány szerelemösztön. Egyetlen pillanat alatt történik meg, karunknál fogva ránt a mélyre, belezuhanunk, belecsapódunk a toxikus vonzalomba.
Vannak, akik megbetegítenek, lehúznak, mérgeznek, nyugtalanná, vibrálóvá, gyanakvóvá, sorongóvá, önbecsülésvesztetté tesznek. Velük elveszítjük, vagy engedjük képlékennyé válni énhatárainkat, lelki önvédelmi rendszerünket, saját igényeinkről elfelejtkezünk, hagyjuk azokat összemosódni az övéivel, majd mintha teljesen elfelejtkeznénk önmagunkról, háttérbe szorítjuk valódi egyéniségünket, és hagyunk erőszakkal megrajzolni, létrehozni egy teljesen újat. Egykori tudatos, örömteli életminőségünk vegetációvá zsugorodik. Eleinte lelkesen, aztán egyre bátortalanabbul használjuk a „néha egészen kedves tud lenni” mondatot kiszámíthatatlan viselkedésére vonatkozóan, áldozatként megélt gyermekkorát hozzuk fel ridegségére, szeretetlenségére való mentségként, erőt is érzünk magunkban a szelídítéséhez, rákészülünk, mintha valamilyen vadlovat készülnénk megülni, vagy végérvényesen betörni. Rövid idő múlva riadtan ébredünk a szomorú valóságra, hogy a lélek, a psziché betegsége is elérhet gyógyíthatatlan stádiumot.
Nincs szemünk az igazsághoz, túlságosan elfedi a realitást a tetszetős, vonzó külső, gyönyörködünk benne, nem győzünk betelni vele. Aztán, ahogyan lekopik a máz, mint egy röntgenfelvétel, úgy válik láthatóvá a lélek, ami rémít és elrettent. Milyen könnyű lenne, ha rá lenne írva a „csomagolásra”: kötődni hozzá veszélyes, mert hosszú távú lelki és testi egészségromlást okoz! Sokan eleinte nincsenek is tudatában annak, hogy mérgező kapcsolatban élnek, az áldozatok gyakran számolnak be arról, hogy a kezdeti furcsa viselkedést a ragaszkodásnak, a lángoló nagy szerelemnek tudták be, ami ellen ők maguk sem tettek semmit, mert azt gondolták, hogy az érzelmek lanyhulásával a felfokozott érzelmek is szelídülni fognak. Egy egészséges éberség, gyanakvás kell, hogy jelen legyen már a kapcsolat legelején, hogy realitásérzékünk ne torzuljon végzetesen.
Féltékenység, mely később patológiássá válik. A bántalmazó féltékenységéért a másikat hibáztatja, életterét beszűkíti, emberi kapcsolatait korlátozza, vagy teljesen leépíti. A külvilágtól elszigetel, nem tarthat szabadon kapcsolatot a családjával, barátaival vagy munkatársaival.
Folytonos kontrol. Fokozatosan szabályozza társának szabadidejét, pénzét, öltözködését, hajviseletét, étrendjét, napirendjét. Leszűkíti baráti körét, vagy teljesen izolálja emberi kapcsolataitól. Kierőszakolja, vagy büntetésképpen megtagadja a szexet.
Túl korán elköteleződik. Érzelmileg hamar fellelkesül, bevonja a másik embert, aki szexuálisan és érzelmileg is elköteleződik. Többes számban kezd beszélni kettejükről és néhány randevú után már a közös jövőt tervezgeti.
Irreális elvárások. Társa mindig legyen tökéletes, kedves, szexi, művelt, olvasott, tiptop, legyen szexuálisan elérhető.
Tetteiért, érzéseiért nem vállal felelősséget. Folyton másokat hibáztat, problémáinak forrását másokban keresi: nem vállal felelősséget sem a cselekedeteiért, sem az érzéseiért. Partnerét hibáztatja erőszakos viselkedése vagy önuralma elveszítése miatt is. Tör-zúz, tárgyakat dobál, testi erőszakkal fenyegetőzik. Csenddel, érzelmi kivonódással, szeretetmegvonással büntet. Amíg megértést, empátiát, kölcsönösséget vársz tőle, addig inkább elbizonytalanodásban, csalódásban vagy haragban lesz részed.
Túlérzékenység. Apró összetűzésekkor is támadóan, felfokozott érzelmi állapotban reagál. Mivel szinte önmaguk meghosszabbításaként élik meg a másikat, a bántalmazó nem túl sikeres abban, hogy empatizáljon, vagy megértően viszonyuljon társának problémájához, fájdalmához, sérelméhez.
Sértegeti, degradálja a partnerét. Bántó, megalázó, lekicsinylő mondatokkal dobálózik viccnek álcázva, szarkasztikus köntösbe burkolva azt, és felháborodik, dühödt ellenreakciót mutat, hogy társa miért van úgy oda, hiszen ő csak „viccelt”. Konfrontáció hatására kicsi a valószínűsége, egy bántalmazó el fogja ismerni saját gyengeségét vagy együttérez társával az általa okozott szenvedés miatt. Inkább hosszan magyarázza, hogy amivel konfrontálni próbálják, vagyis társának érzése egyszerűen nem igaz. Az is lehet, hogy teljesen összeomlik és a végén azon kapod magad, hogy még te vigasztalod őt.
A nők elleni erőszak témát viccesnek tartja, hangoztatja, hogy „megérdemelték”. Úgy véli, hogy a férfiaknak joga van a nőket és gyerekeket „nevelni” vagy „büntetni”, mert a nők csak gyerekszülésre, szexre, vagy csak házimunkára alkalmasak. Korábbi párkapcsolataiban is bántalmazó volt.
A zsarnoknak nem a verbális, vagy fizikai ütlegelés az egyetlen kommunikációs csatornája. Ritkán, ciklikusan vannak kellemes közös időszakok, ez a „mézeshetek-periódus” ilyenkor a szavak egészen kedvesnek tűnnek, még egy-egy dicséret, bók is elhangzik, ebből lehet táplálkozni, ettől feltűnik egy reménysugár, hogy talán mégis létezik kölcsönös szereteten, tiszteleten alapuló, egyenrangú kapcsolat, ahol nincsenek önbizalomhiányból, és kontrolmániából fakadó hatalmi harcok. Vele az érzelmek ciklikus hullámvasútján utazol, egy nap imád, és megfojt a szeretetével, másnap érthetetlenül távolodik, rideg, elutasító, ellenséges és bosszúálló. Ne várj el a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőtől olyat, amit ő nem tud megadni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy a nem megfelelő ember kelepcéjében vergődjünk, és engedjük, hogy ellopjon tőlünk hitet, önbizalmat, önbecsülést, akaraterőt, méltóságot, és az értékes éveinket.
