Jobb egy rossz párkapcsolatban, mint egyedül?

Írta: Király Eszter
2018 szeptember 06

Szorongó, neurotikus, kapcsolatfüggő nemzedék vagyunk. Mérgező emberi kapcsolatok szorításában fulladozunk, ki nem mondott szavak, elfojtott feszültség, és tisztázatlan, szőnyeg alá söpört sérelmek szorítják, kaparják torkunkat. A vészcsengőt ezerszer meghúzták már odafent, mégsem csomagolunk, vagy menekülünk fejvesztve a helyszínről. Pedig óriás, ordító, égre írt jelek vannak, hogy semmi dolgunk bizonyos emberekkel, mégsem olvasunk belőlük.

Tudod, mit mondok? Ha az a kényelmetlen, nyomorító érzés furdal, és motoszkál a legelején, akkor ne reménykedj, az mindig is ott marad. Szadomazo tangót járunk, lepaktálunk az ördöggel, és egy ágyban alszunk az ellenséggel. Valamikor nagyon régen megbomlott az ősbizalomba vetett hitünk, a méltóságot elengedtük, és mindig elkapunk valakit, mint hányódó tengeren a deszkát, csimpaszkodunk bele, függünk tőle, és manipulálhatóvá válunk. Nem vetted észre, hogy vannak, akik mindig csak arra várnak és életük szálait úgy fonják-alakítják, hogy mindig csak rájuk vigyázzanak? Gyermekké teszik önmagukat, és ebben a kényelmes, passzív kiszolgáltatottságban éli napjait, ilyen támaszkodó kapcsolatban találnak kényelmet. Jó szorosan kikarózva, támasztékkal képesek csak megőrizni az egyensúlyt, és ha érkezik egy vihar, vagy bármilyen természeti katasztrófa, darabjaira hullnak, eldőlnek, összezuhannak, mint a gyenge, tavaszi palánta. Egyedül virágozni, szoros gyökerekkel talpon maradni, tépáztatva lenni jégesőben, orkánszerű szélben, és kései fagyban, elhajolni, majd ahogy a nap kisüt, simogató sugaraitól erőre kapni és újra felállni, az érdemel tiszteletet. Ma ki érdemel tiszteletet?

Jobb egy rossz kapcsolatban, mint egyedül? Túl elfoglaltak, és fásultak vagyunk még ahhoz is, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést. Inkább érveket és ellenérveket sorakoztatunk egymás mellé, pro és kontrát, méregkeverő lakótársunk mellett, és ellene szóló érveket, aztán a konklúziót mindig egy gyáva, egyedülléttől megriadt nyuszi vonja le, aki halálosan megrettent attól, hogy már nem egy támaszkodó párkapcsolatban kell elszívnia a másiktól az oxigént. A mérgező párkapcsolatban valóban méregkeverők pusztító, toxikus liánok, rátekeredünk a másik nyakára, és lassan, módszeresen kigyomláljuk a kapcsolatból mindazt, amitől igaz és tiszta lehetne. Ügyesen, bűnjelek hátrahagyása nélkül kinyírjuk a szerelmet, a kezdeti lángolást, a bizalmat, a tiszteletet, a rajongást, és az őszinteséget. A szőnyeg alá söprés tudományát tanfolyamokon kellene oktatnunk.

Te miért nem vagy boldog? Mi okozza a szorongásos, ordító pszichoszomatikus tüneteket, mitől vérzik a test, mitől sajog a női, vagy férfi oldal, mitől görbül meg a gerinc, mitől gyarapodik a háj, vagy zsugorodik a test, és mitől fulladsz, mitől fogy el a levegő? Egy egészségtelen kapcsolatban élő úgy gondol az egyedüllétre, mint a boldogtalanság, a kiszolgáltatottság, és a magány metaforájára, pedig pontosan az zúzza, húzza le, és nyomorítja, amiben él. Nem tudjuk szeretni önmagunkat, pedig a világ legegyszerűbb dolga lehetne ez. Aki önmagát szereti, az stabil, egészséges, autonóm ember, az képes mérlegelni, és tud nemet mondani, ha saját lelki és testi komfortérzete forog kockán. Az lehet, hogy végigment a saját poklán, és élményt hozó önismereti utakon járt, sok-sok fájdalommal, tisztulással, katarzissal, felismeréssel, intenzív érzelmi ingadozással. Az nem szorong többé, és nem jár szadomazo tangót, nem hagyja, hogy alázzák, és nem iszik többé a felé tartott méregpohárból.

Aki önmagára vigyáz, az a saját szeretetvárát építgeti, sárból, fűből, kőből, agyagból, és lehet, hogy nem látja még, mi várja e hosszú és fáradságos út végén, mégis erős életösztön hajtja, hogy amit felépített, az ne omoljon össze reggelre. Aki önmagát szereti, az tud jól szeretni. A saját szeretetvárát építgeti, és ad belőle azoknak, akikre vigyáz. Ad menedéket, törődést, gondoskodást, ad szerelmet, csókot, ölelést, mesét, puha takarót, melegséget, bújást. És ad reggelit, és ad vacsorát, és ajándékot ad, színt, illatot, látványt, élményt, élethosszig tartó kötődést, ad eltéphetetlen köldökzsinórt, és ad a sajátjából, amikor a másiknak már egy lyukas garasa sincsen.

Van, hogy még aludni sem tudsz egyedül, ha valaki nem fogja a kezed, inkább bolyongsz hajnalig, amíg nem jön a fény a megnyugvás sugaraival. A nappalait ugyanígy éled, minden új lehetőség, és változás vékony pallóján az egyedüllét miatti félelemből vagy képtelen átkelni. Pedig a mélyben ott zsibog, zajlik az élet, próbára tesz, kihívások és választások elé állít, ne rettegj akkor a mélységektől, és magasságoktól. Tépd el a lelki köldökzsinórt, régen nem árad már rajta dédelgető, tápláló szerelem. Meg kell értened, minden emberi kapcsolat a döntésed, és nem az utolsó lehetőséged.

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás