Két ember elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e, döntés kérdése

Írta: Király Eszter
2019 augusztus 03

Két ember, aki képes volt egymást szeretni, tisztelni, egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de az, hogy végleg eltávolodnak-e, vagy visszatalálnak egymáshoz, legtöbbször döntés kérdése.

Történik úgy, hogy energiánkat alattomosan elszívják a feszült csendek, az egymásba mérgezett tőrként döfött szavak, a parttalan viták. Dobáljuk a sérelmeket, pattog a szeretetlenség-labda oda, vissza, aztán elfáradunk, beáll a kommunikációmentes dermedtség, mintha még közösen haladnánk, de ólomnehéz a lábunk, így persze rengeteg erőt elvesz az egy helyben toporgás. Vannak, akik szaggatnak, tépnek, és van bennük elég mersz kimondani: elég volt. Ám fontos különbség: nem a párkapcsolatból, házasságból, a másik emberből van elég, hanem a stagnálásból, a tarthatatlan helyzetből, hogy ez az egykor jól működő, szeretettel teli kötelék most megrekedt és nem tud harmonikus irányba elmozdulni. A jótékony próbakülönélés gyakran jót tesz, gyógyítja a halódó, dermedt, feszültséggel teli kapcsolatok sérüléseit, kiszellőzteti, frissíti azokat, ha határozott, tisztességes keretek között zajlik. Megfogjuk a másik kezét, a szemébe nézünk és azt mondjuk: időre van szükségem, hogy átgondoljam, és tisztázzam magamban, mi zajlik bennem, közöttünk. Aztán keresni foglak, és átbeszéljük, mi legyen másként a jövőben.

A szünet segíthet az újragondolásban, egymás újraválasztásában. Olyankor kissé hátralépünk, levegőhöz jutunk, kilépünk a nyomasztó konfliktushelyzetből, és jobban rálátunk önmagunkra, a másikra, halódó, vagy újra éleszthető szerelmünkre. Szükségünk van távollétre, és egy lenyugodott, objektív nézőpontra, ahonnan indulatmentesen kibogozhatjuk a kaotikus érzelmi szálainkat. De ezután mindenképpen hozzunk egy következetes döntést.  A szünet akkor segít, ha nem tart túl sokáig és nem hagyja a másikat sokáig kétségek között, teljes érzelmi bizonytalanságban.

Szembenézünk önmagukkal, hiányzik a közös életünk, beszélgetünk végre, és talán újra képesek vagyunk a másikra úgy tekinteni, mintha először látnánk, kilépünk a konfliktuskör kátyújából, és újra felfedezzük, mennyi szeretni való, különleges tulajdonság rejlik a másikban, hiszen éppen ezért figyeltünk fel rá annak idején. A távolság adta feszültségcsökkenés segít újragondolni a kapcsolatunkat. Együtt maradunk, mert nem is történhet másképp. Két ember, aki képes volt egymást szeretni, tisztelni, egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de az, hogy végleg eltávolodnak-e egymástól, vagy visszatalálnak egymáshoz, az a legtöbbször döntés kérdése. Sokszor nem kell azonnal a válóperes ügyvédhez rohanni, hanem a különélés megoldás lehet a felmerülő problémákra, hiszen mindkét félnek van ideje elgondolkodni a történteken, és új alapokra helyezhetik kapcsolatukat. Ez az idő arra is jó, hogy felismerjük, mennyi fontos dolgot köszönhetünk a másiknak, és mennyi szépség, öröm, ajándék, fejlődés volt a közös életünk éveiben. Így talán megértjük, rengeteg jelentéktelenség vesztegette értékes időnket, melyektől nem láttuk egymást, nem láttuk a kapcsolatunk valódi értékeit.

Fontos megjegyezni, azonban, hogy a vitákat nem szünettel lehet megoldani, hanem úgy, hogy nyugodtan leülünk, és kibeszéljük a dolgokat. A felmerülő problémákat a lehető leghamarabb, értelmes emberi beszélgetéssel érdemes kezelni. Ha sokáig nem oldunk meg egy problémahalmazt, félretoljuk és az időtől várjuk a megoldást, akkor lassan az elodázás, az altatás, a szőnyeg alá seprés művészeivé válunk. Mert ha nem beszélünk róla, akkor nem létezik, túl sok párkapcsolat mantrája lett ez. A tisztázó beszélgetésben ott van, miről kell, hogy szóljon: a letisztázásról. Ilyenkor még nem találjuk a megoldást, a béke azonnali megteremtése sem lehetséges, mégis beszélgetünk, ki tudjuk teríteni a lapjainkat, és nyíltan tudunk beszéljünk arról, amit eddig besöpörtünk a szőnyeg alá.

Nem tudjuk biztosan, hogy a külön költözés megmentheti –e a házasságot, mégis egyre több szakember ért egyet abban, hogy a külön töltött idő újra összekovácsolhat. Ott vannak persze az időkérők, akik gyakran gyávák, és képtelenek kimondani, hogy vége. Ez a fajta időkérés a konfliktuskerülő emberek sajátja, akik akár többször is bevetik a „tartsunk szünetet” kártyát, saját felelősségük elől menekülve. Az önállóság szabadságát élvezve elkezdenek külön utakon járni, belebújnak egy másik életbe, mi ott maradunk a régiben. Ők lassan leválnak rólunk, elmúlnak az életünkből, mert a szünet, a külön töltött idő iránti igény egy halogatott istenhozzád, egy elodázott búcsú. A szüneteltetés ilyenkor felgyorsítja azt az elszakadási folyamatot, ami előbb-utóbb egyébként is kialakult volna.

De ha a szeretet valódi, akkor kibír mindent. Kibírja az időt, és kibírja a ráncokat, a változást, a betegséget, az erőtlenséget, a diszharmóniát, az ideiglenes eltávolodást, elfordulást, az elhidegülést. Kibírja a távolságot, azt a fajta elengedést, ami ahhoz kell, hogy a másik visszatérhessen.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!