Két embert a hasonlóságuk hoz össze, de a különbözőségük tartja fenn az érdeklődésüket egymás iránt

Párkapcsolat
2023.10.03.

A kezdet kezdetén valami olyat keresünk, ami nem vagyunk, ami hiányzik belőlünk, amit elmulasztottunk elsajátítani, mert nem volt lehetőségünk, nem voltunk elég nyitottak, bátrak. Izgalomba hoz az újdonság, rabul ejt a merőben ellentétes személyiség varázsa, egymáshoz ránt a szenvedély, a „másik felünk” megtalálásának idillikus, szerelmi révülete. Nincs ennél nagyobb eufória a szerelmek kezdeti lángolásában. Aztán ráébredünk, hogy az ellentétek valóban vonzzák egymást, de mi emberek vagyunk. Nekünk hasonlóvá kell válnunk.

Csak így tudunk majd szavak nélkül beszélni és meghallani, mit üzen a másik. Csak így tudjuk egymást az életen átsegíteni, így lehetünk egymásnak szövetségesei, csak így élhetünk biztonságos társszerelemben, és az út végén egymás szemébe nézve csak így mondhatjuk ki, szép életünk volt, nem is kívánhattunk volna jobbat. Mert a szerelem valóban nem elég. Az igazán boldog párkapcsolatban élőknek sok közös vonásuk van, és azonosak az alapvető értékekről, az életről szóló elképzeléseik. Az összeillés legbeszédesebb jele az otthonosság érzése. Neki átadom és megadom magam, átengedem őt a bizalmatlanságom védőburkán, egészen közel engedem, hogy lássa, és megtanulja a sebezhető énemet. Van két összeillő ember, akik nem csak egyszerűen passzolnak egymáshoz, hanem egymás közelében nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, érzelmi biztonságot élnek meg, hazaérkeznek egymásban, otthon vannak. Ez az otthonosság érzése, ami talán a legfontosabb. Az összeillés lényege az, hogy a szokásaink képesek egymásba olvadni, mindez megnyugtat, érzelmi biztonságot hoz. A kapcsolatunknak értelmet adunk, hagyományokat, ismétlődő szokásokat, egy megbonthatatlan mikrokultúrát, szeretetburkot teremtünk, melyet óvunk, ami nem sérülhet, melyen nem támadhat rés. Csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni, vagyis azok a párkapcsolatok a legműködőképesebbek, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak.

A párok sokkal inkább harmóniában vannak, ha azonosak az életről az alapvető értékekről szóló nézeteik, ha képesek közelíteni értékrendjüket, ha hasonló életciklusban haladnak, és megegyeznek a prioritásaik. Két embert tehát az azonosságaik hoznak össze, de valójában a különbözőségük tartja fenn az érdeklődésüket egymás iránt. Megérkezünk a párkapcsolatainkba, hozzuk az érzelmi csomagunkat, sérelmeinket, bevésődéseinket, családi mintáinkat, szerepeinket, melyekben minden ott van, csak az nem, hogy mi a teendő akkor, ha a társunk máshogy működik, mint mi. Márpedig időnként máshogy működik. A kezdeti szerelmi lángolás, szimbiózis idején még egymás gondolatait, vágyait is kitaláljuk. Később a leválás, illúzióvesztés fázisában elkezdjük észlelni a különbözőséget is, lehull a rózsaszín szemüveg, reálisan értékeljük a másikat. És milyen gyarló az emberi természet, rögtön megpróbáljuk megváltoztatni, saját képünkre formálni egymást. Egy érzelmileg érett ember szembenéz a különbözőségekkel, és elfogadja, hogy a másik másmilyen és pontosan ezért is lehet őt annyira szeretni. Tudunk-e együtt emelkedni, fejlődni, „felfelé élni”? Döntés, kitartás, türelem és szeretet kell mindehhez. Nincs lekötve a szemünk, pontosan látjuk a másik ember hibáit és gyengeségeit. Azok a párok, akik folytonos egoharcban különbözőségeik ellen küzdenek örök háborúban állnak majd egymással. Találjuk meg inkább, hogy különbözőségeink, vitáink, konfliktusaink miként szolgálhatják a kapcsolatunkat.

„Sose mondj le az egyéniségedről, de tanuld meg a csapatjátékot, az együttműködést a partnereddel. Végy negyedrész privát szférát, háromnegyed rész együttességet, jól keverd össze és rázd fel, ez a jó párkapcsolat receptje. És ne felejtsd el naponta bevenni.” (Arnold A. Lazarus pszichológus, családterapeuta)

A kapcsolat falain kívüli baráti kötődések iránti vágy megjelenése, vagy a magányigény idővel természetes folyamat. A magányigény nem a kapcsolat elutasítását jelenti. Egy érett felnőtt nem törekszik állandó, amőbapárként együtt lélegző, összefonódó együttlétre, és nem telepszik a másikra elvárásai súlyával. Nem küzd figyelemért, szeretetért, elismerésért. Nem rendeli alá önmagát a másik igényeinek, testi-lelki jóllétének. A gyakorlatban ezt általában érzelmi diszkomfort, fuldoklás kiséri. Egy kapcsolat nem attól válik szorossá, hogy két ember örök szimbiózisban, soha le nem váló közösségben él, hanem attól, hogy feltétel nélkül megbízunk egymás hűségében és döntésében. A szerelemhez, a vágy életben tartásához ugyanis távolság kell. Mindkettőnknek vannak örömöt hozó privát tevékenységei, kedvenc időtöltései, független, autonóm birodalmunk, énidőnk. Nem támaszkodunk, és nem válunk energiarablóvá, hanem maradunk inspiráló társak akár egy életen át.

egyéni konzultáció - Király Eszteregyéni konzultáció - Király Eszter

Nincs lelkesítőbb egy szeretetteljes, odaadó párkapcsolatnál, melyben együtt haladunk, fejlődünk, folyamatosan úton vagyunk. Kapcsolatunk akkor harmonikus, amikor ezen az úton szabadon követhetjük egymást. Egyikünk lemarad, érzékeljük, kicsit egyedül haladna az úton. Ilyenkor új élmények érnek mindkettőnket, ezek megújítanak, frissítenek, időt hagynak. Egymást közben azonban mindvégig látjuk, és mindannyiszor bevárjuk.

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás