Kockáztatás nélkül nincsenek igazi találkozások

Írta: Király Eszter
2018 szeptember 24

Félelmek, komplexusok, feldolgozatlan múlt, lelki sebek, ezek tarkítják, csúfítják lelkünket, lényünket átjárja a félelem. Félünk megnyílni, őszintének lenni, félünk feladni a szabadságunkat, a jól bejáratott, önállóan működtetett, egyszemélyes életünket. Az érzelmeket kimutatni veszélyes hazárdjáték manapság. A férfi attól tart, hogy lehull a macsó jelmez, és kiderül az igazság, hogy csak egy sérült lelkű, önbizalom hiányos, búsképű lovag. A nő meg azon aggódik, hogy túl sok lesz, érzelmeivel elárasztja, elrettenti a másikat, aki hanyatt homlok menekül az érzelemlavina elől.

Túl okosak, túl tudatosak, és túl óvatosak vagyunk a szerelemhez. De minden istenhozzáddal tanulsz, minden új kapcsolatra az előző készít fel. És minden szakítással csiszolódik, acélosodik a személyiség, megtanulsz egy leckét a toleranciáról, a kompromisszumkészségről, a konfliktuskezelésről, a tűrőképességről, önmagad határairól, a büszkeségről, és a hűségről. Minden találkozás egy szívlecke, könnyebb, vagy nehezebb, és mindig tanulnivalót, feladatot, megválaszolatlan kérdést hordoz. Szabad akaratoddal dönthetsz úgy, hogy hátat fordítasz, de a meg nem oldott feladatot cipeled tovább a következő kapcsolatba, következő „tanítódhoz”.

Szeretni csak meztelen lélekkel lehet, de ma nagyon félünk attól, hogy valaki meglát ebben a meztelenségünkben. Nehezen engedünk át bárkit a sebezhetőségének rétegein. Párkapcsolatokat próbálunk játszani, és úgy akarunk meghitt emberi kapcsolatokban létezni, hogy nem adjunk át egészen önmagunkat. Intimitás nélkül pedig nem létezik meghitt szeretetkapcsolat. Elzárkózunk érzelmi életünktől, mert túl nagy a sérülés kockázata. Azt gondoljuk, a lelkünket kell kifordítani, mégis felismerni és kifejezni érzelmeinket nem egyenlő azzal, hogy valakinek átnyújtod a győzelem poharát. A sebezhetőség felismerése a legtöbb ember számára zavarba ejtő és ijesztő. Pedig a sebezhetőséget nem lehet kategorizálni, nem jó vagy rossz dolog, nem sötét, leplezni való érzelem, és nem felemelő, pozitív élmény. Sebezhetőnek lenni ugyanannyi, mint érezni, és ha sebezhető vagyok, akkor mélyen, intenzíven élem érzéseimet. A sebezhetőség ma mégis valamiféle leplezni, titkolni való gyengeség, bizonytalanság, és érzelmi kiszolgáltatottság. Pedig ez nem gyengeség, hanem felismerése pontosan az erő, és a magas érzelmi intelligencia ismertetőjegye.

Szeretünk mások veséjébe látni, megpillantani igazi arcát, teljes, lemeztelenített valóját, de félünk láttatni mindezt önmagunkban, rettegünk, hogy valódi énünk, amit fel tudunk ajánlani – nem elég. Ha tiszta érzelmekre vágyunk mégis a sebezhetőség, a fedetlen, retusálatlan, igazi arcunk, és a kipakolt múltcsomagunk az egyetlen út.

A sebezhetőség annyi, mint felkelni nap mint nap úgy, hogy szeretünk valakit, aki talán nem is biztos, hogy viszontszeret. Aki nem tudja garantálni az érzelmi biztonságunkat, aki akár el is hagyhat minket egyetlen szó nélkül, aki vagy hű lesz haláláig, vagy elárul holnap. Ha szeretünk valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy érzelmileg kiszolgáltatottá váljunk, és talán ijesztő, de ez az élet normális rendje.

A túlzott védekezés, a gyanakvás, az állandó veszélyérzet emésztenek fel. Az arcunkra simított álarcok, a kirakatéletek, az üres kagylóhéj kapcsolatok, amik pusztítanak hosszú távon, és valójában több energiát fektetünk a látszat fenntartásába, mint egyre fojtóbb magányunk megszüntetésébe. Hét lakat alatt őrzünk titkokat hetedik szobákban, pedig a múlt emlékei nem söpörhetők fel a földről és nem tuszkolhatók szemeteszsákba. nem zárhatók be titkok dobozába. Elsuttoghatók a gyóntatószék rácsos félhomályában, de nem érkezik azonnali feloldozás. 

Túl sok szívtöréses baleseten estünk át, és még ki sem gyógyultunk belőlük teljesen. Húzzuk, vonszoljuk magunk után a múlt sleppjét, pedig a miértek keresése már fölösleges, mihaszna időtöltés, a romok között csak az átkelni képtelen múlt szelleme járkál. Fogalma sincs, mikor „van ideje a szaggatásnak, és a megvarrásnak”. Mélyen legbelül mindannyian közelségre vágyunk. Testünk vágyik az érintésre, a biztonságra, és védelemre törekszünk, elfogadásért könyörgünk. A félelem azonban közénk áll, mert bár ragaszkodnánk vigasztalhatatlanul, ugyanakkor hatásos lélekvédelmi rendszert építünk magunk köré.

Kockáztatás nélkül pedig nincsenek igazi találkozások. Egyetlen ölelés, őszinte beszélgetés meghúzza a vészharangokat a fejben. Mit akar tőlem? Mit kezdjek vele? És ő mit kezd majd velem? Ha őszintén kiadom magam, az veszélyes, kockázatos művelet, sérülök, és sérteni fogok, mert sebezhető leszek, és megsebzek. Beengedni valakit, megmutatni igazi, kitakart, retusálatlan arcomat, vállalni, megadni magam, kockáztatni. Ez a modern párkapcsolatok kihívása.

 

 

 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás