Ritkán vagyunk olyan sebezhetőek, és érzelmileg kiszolgáltatottak, mint amikor szeretni, bízni kezdünk és megnyitjuk a szívünket valaki felé. Mert az esetleges fájdalmas megélések, az elutasítás, a figyelmen kívül hagyás, a semmibevétel, az elhagyás, a hűtlenség, a hazugság, az árulás az alkalmatlanság érzetét hozzák felszínre, hogy nem vagyunk elég jók, figyelemre, szeretetre méltók. Ekkor tehetetlenséget, dühöt, szorongást, magányt élhetünk át, ez szinte fizikailag fáj. A szerelmünkkel éppen az ellenkezőjét kellene megtapasztalnunk: megértést, a közelséget, támogatást, biztonságot, vigaszt, menedéket. A párkapcsolatok leggyakoribb betegsége a figyelem hiánya, meg sem halljuk egymást. Sokszor csak néhány másodpercig vagyunk képesek arra, hogy figyeljünk egymás szempontjaira, aztán gyorsan késztetést érzünk a közbevágásra.
Még a legerősebb érzések is el tudnak halni, ha nem találkoznak figyelemmel, törődéssel, válaszkészséggel és megbecsültséggel. A válaszkészség az érzelmi jelenlétet, a bevonódást jelenti, hogy érzékenyen reagálunk egymás érzelmi állapotára, igényeire, hogy hajlandók vagyunk energiát invesztálni abba, hogy meghallgassuk egymást, hogy foglalkozzunk a problémáinkkal, mert fontos számunkra a másik jólléte. Az érzelmi válaszkészség megtapasztalása azt jelenti, tudom, a társam ott van, jelen van, a gondoskodás, az empátia, a vigasztalás egyértelmű jeleit mutatja, amely fizikailag megnyugtat, érzelmileg megérint. Bármilyen krízis esetén, ha nincs válaszkészség, akkor nagyon könnyen magányosnak, tehetetlennek, megtámadva érezhetjük magunkat, és csak a magunk megszokott önvédelmi reakciójával tudunk reagálni, védekezésből támadunk. Beindulhat egy végzetesen negatív spirál, amiből nehéz egyedül, sérülések nélkül kikerülni.
A megbecsültség érzése azt jelenti, hogy a társam elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Az elismerő szavak a szeretet, szerelem, pozitív érzések nyílt megfogalmazását jelentik. Azt jelentik: hiszünk egymásban és látjuk egymás értékeit. Akkor szeretem megfelelően a társamat, ha szeretve és megbecsülve érzi magát, ha boldogabb, szabadabb, örömtelibb az élete mellettem, mint nélkülem. A szeretetkapcsolatoknak figyelemre van szüksége. Egy érzelmileg elérhető, válaszkész társ esélyt ad, hogy mellette jobb emberré váljak. Ő az, aki mindig valós, tiszta képet mutat rólam. Tükröt tart, amelyben olyannak látom önmagam, amilyen vagyok, a tükör tisztasága pedig a kölcsönös őszinteségünk és odaadásunk függvénye, mennyire fordulunk valóban egymás felé, van-e igazi, egymás szemébe tekintő figyelmünk.
Az őszinte, önfeltáró kommunikációhoz valójában négy szint vezet
A sablonok szintjén felszínes, érzelmileg távoli, udvarias közlések zajlanak, a kérdések hátterében nincs valódi érdeklődés és figyelem. Hogy vagy? Meg sem várjuk a választ, már daráljuk, hogy mekkora sor állt a benzinkútnál. Akik így kommunikálnak, egymást távolinak, érzelmileg elérhetetlennek, kapcsolatukat kiüresedettnek érzik. A tények szintjén is érzelmi távolságtartás történik, tájékoztatjuk egymást munkáról, gyerekek körüli teendőkről. Az ilyen beszélgetésekben nincs érzelmi töltet és nincs figyelem.
A véleményközlés szintjén megismerhetjük a másik szempontjait, kitűzött személyes céljait, vágyait, munkával kapcsolatos aggodalmait. Ez az intim, érzelmi kommunikáció első lépcsőfoka. Már figyelünk a másik reakcióira, de nagy a konfliktusveszély, hiszen eltérő a nézőpontunk, nem érthetünk mindenben egyet, nem lehetünk ugyanazon a véleményen. A legtöbben, ha elutasítást, véleménykülönbséget tapasztalnak a másik részéről, újra bezárkóznak, gyorsan visszalépnek az első két szintre, és sajnos itt meg is reked a kommunikációjuk.
Az érzelmek szintjén nyílt, őszinte, mély beszélgetések folynak, de ehhez biztonságban kell érezzük magunkat. Ezen a szinten még félünk az elutasítástól, az elfogadás hiányától, ráadásul érzelmeinket nehéz felismerni, definiálni, nem mindig vagyunk tökéletesen tisztában belső világunkkal, ezért sokszor nem megfelelően tárjuk azokat a másik elé. Az intim kommunikáció szintje az érzelmi révbe érés állapota kapcsolatainkban. Nincs helye az ítélkezésnek, a legmélyebb félelmeinket, vívódásainkat vagyunk képesek megosztani, van bátorságunk vállalni önmagunkat, kudarcainkkal, gyengeségeinkkel együtt, mert tudjuk, hogy feltétlen elfogadásra számíthatunk. Lehetünk erősek, de néha nyugodtan elgyengülhetünk, kimutathatjuk bizonytalanságunkat, hogy most szükségünk van a másik erejére. Ha ezt a szintet nem érjük el, idegenek maradunk egymás számára.
