Sokan utólag csodálkozással vegyes döbbenettel szembesülnek a kapcsolatba be nem fektetett energia végzetes következményeivel. Egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy egymás mellett már nem fejlődünk, csak gyűjtögetjük, csipegetjük a jó dolgok odavetett, hézagos szeretetmorzsáit, ez reményt ad, ebből lehet táplálkozni egy ideig. De nem vesszük észre, hogy már nem a szövetségünk teljessége a legfontosabb, nem a kapcsolatunk virágoztatása áll az első helyen, minden más fontosabb, csak a maradékot adjuk egymásnak: a maradék figyelmet, maradék egymásra fordított időt, maradék szeretetet, maradék energiát, akkor, amikor mindenki másnak már osztogattunk. Nincs értelme semmilyen együttlétnek, ha közben nem tudunk lelassulni. Küzdünk a határidőkkel, hajtjuk a pénzt, pörgetjük gépiesen a közösségi oldalak hírfolyamát, mert minden percben, mindenhol, egyszerre szeretnénk jelen lenni. Közben pedig mindenről lemaradunk. A nagy rohanásban ugyanis éppen a legfontosabbat felejtjük el: szeretetkapcsolatainkat ápolni. Meg kell tanulnunk pihenni, lelassulni, hogy maradjon erőnk és időnk szeretni.
A kapcsolatunk addig tart, ameddig ketten éltetjük és működtetjük. Az energia pedig, amit nem a párkapcsolat működtetésébe fektetünk, valahol máshol mindenképpen teret kell, hogy nyerjen magának: munkamániában, egyéb függőségekben, a gyerekekről való túlgondoskodásban, túlragaszkodásban, vagy egy külső kapcsolatban, a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve egy harmadik személy karjaiban.
A lobogó szerelem, a vágy nem elegendő, a felfokozott érzések nem nyújtanak garanciát arra, hogy bárki mindig teljes értékűnek, megbecsültnek, vágyottnak, szeretettnek érezze magát a kapcsolatában. Mert a rózsaszín szemüveg idővel lehullik, az illúziók eloszlanak, az érzés társszerelemmé szelídül, és a törődés, a tisztelet legfontosabb bizonyítéka az odaforduló, empatikus figyelem lesz. Az érzelmi biztonság érzelmi védőrendszer, amiben a másik fesztelenül önmaga lehet. A figyelmen keresztül lehet a legkönnyebben megadni az érzelmi biztonságot, mert akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele. A figyelem jelenlétet jelent: aki szeret, az jelen van. Tud, ismer, figyel, megjegyez, és nem csak társ, barát és szerető, hanem a másiknak minden szerette, jóakarója, életszövetségese egy személyben.
Együttlét, lelassulás, szemkontaktus, lelki kapcsolódás. A közös időnk lényege nem csupán a fizikai közelségben rejlik, nem az egy térben, egy helyiségben való létet jelenti. Az együtt töltött értékes időt, az odaforduló, megtartó figyelmet, az egymásra hangolódást. Jelenlétet jelent, amikor gondolatban, érzelmileg és fizikailag is ott vagyunk, jelen vagyunk, értő hallgatás, meghitt beszélgetés, szemkontaktus, az érzelmi biztonság kölcsönössége, adás-befogadás a figyelmen keresztül, és együttlétünknek érzelmi értéke van, azt jelenti: összetartozunk. Időt adunk önmagunkból, így fűzzük még szorosabbá kötelékünk szálait. Ha megszüntetjük a közös minőségi időt egy kapcsolatban, akkor a ragaszkodás meglazulását kockáztatjuk, vagy ami még rosszabb, egy idő után azt gondoljuk, nincs is rá szükségünk. Jól megvagyunk, együtt vagyunk. Akkor hol itt a probléma? Ott, hogy egy nap felébredünk, nézzük, de már egyáltalán nem látjuk egymást, semmiségeket mondunk, üres frázisokat, tompa tőmondatokat, és közben töretlenül hisszük, ez a harmonikus párkapcsolat, mert létrehoztunk egy fizikai, anyagi biztonságot. A távolodásra visszahúzódással reagálunk, még inkább szeparálódunk, és a kapcsolatunk pajzsán óhatatlanul rés támad.
A csökkenő, vagy megszűnő közös, örömteli időtöltések gyanújelek, jelzik, hogy az unalom, a társas magány stagnálása felé sodródik a kapcsolat. Távolodunk, leválunk egymásról, amikor kinyomjuk a telefont, mert semmi kedvünk a másik panaszáradatát hallgatni. A születésnapok, az évfordulók, és meghatározó, közös mérföldköveink dátumai mindig maradjanak ünnepek. A mindkettőnk számára igazán minőségi közös időben ott van minden, ami motorja lehet egy kapcsolatnak: tisztelet, figyelem, elismerés, intimitás, változatosság, meglepetés, apró ajándékok, örömet hozó szex. Ami még fontosabb: nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a ráfordított figyelem és szeretetenergia határozza meg az együttlét minőségét.
