Melletted megállapodnék

Írta: Király Eszter
2018 december 21

Felnőttkori emberi kapcsolataim csak lazák, felszínesek, eltünedeznek fokozatosan, mint a legyek az édes nyalánkságról, amikor minden nedűt kiszívtak már belőle. Mit tegyek velük? Dobozoljam be őket? Rakjam fel őket a kamra polcára, és szedjem le őket újra, amikor a érdek, az érzelemmentesség, a sekélyesség kiszáll ebből a világból, és az őszinteség, a tiszta érzelem már nem lesz ritka madár?

A felületesség, a hiteltelenség, a feslett lelkűség megszállta ezt a kort, mint démonok a beteg, elárvult testet, és most zúz, tombol, az emberi kapcsolatok illékony érdekkötelékek lettek, a szerelmek csak ideiglenes, sebgyógyító ámokfutások, aztán, ha egyikünk megnyitja a szívét, akkor kész, vége, kezdődik a héjanász, a seveledsenélküled, a sok lelki szadomazo pillanat. Kell ez nekünk? Akkor inkább szívet zárok, és semmiségeket, üres frázisokat, hazugságokat puffogtatok önvédelemből, hogy ó, én remekül megvagyok egyedül is, nem kell nekem társ, legyél szabadipartner, barát extrákkal, vagy akármi más, de nézd, szögesdróttal védem a szívem, ne is próbálkozz. És állunk egymással szemben, szárnyszegetten, nézzük egymást, és egyre többen vagyunk, akik azt hisszük, valamiért sosem lehetünk boldogok. A boldogság hírnöke időnként körém settenkedik, rám szórja tündérporát, vállamra teríti puha-meleg takaróját és amikor végre ragyogni kezdenék, éppen átmelegednék, akkor lerázom a tündérport, minek ez nekem, hisz úgyis szárnyszegett vagyok. Kezemet a szemem elé tartva kételkedem, ellenérveket sorakoztatok és káprázatnak hiszem mindezt, a törött szárny nem emel fel, a földön maradok, higgadt maradok, hidegfejű maradok.

Valaki mégis kézen foghatna, és a tiszta érzések varázsgömbjén át megmutathatná milyen másfajta világ lehetne ez. Lelkem befagyott tavára szíveket rajzolhatna, velem ragyoghatna, őszintén, szépen, szétkaszabolt múltunkkal, sebeinkkel is gyönyörűnek látna, álmokat dédelgetne, és nem akarna többé elmenni onnan, ahol én vagyok. Valakinek egyedül én lehetnék a fontos. És megragadnám őt a ruhájánál fogva, és az arcába kiabálnék minden eltitkolt fájdalmas igazságot, aztán rengeteg szépséget, amitől neki majd elkerülhetetlenül kötődnie kellene, ragaszkodnia, és ölelésre kellene tárnia a karját. A helyből otthont csinálnánk, család lennénk, kiszíneznénk közös életünk vásznát, átitatnánk önmagunkkal, tiszta érzésekkel, szerelemmel. A hely ahol most meghúzom magam végre egyedi lenne és szerethető, közös képek lennének ott, és szétdobált játékok, előszobában hagyott magassarkúk, csonkig égett gyertyák a hálószobában, és vacsoramaradék az asztalon, kanapé alá gurult fontos tárgyak, és aranybarna szőrű, kedves kutyák. A helyből otthon lenne, mi ketten tennénk azzá, és kivilágított ablakainkat lélekmelengető lenne figyelni sötétedés után. Még tudok hinni. Minden lélegzetvételemmel szeretnélek, és melletted végre lehorgonyoznék, nem való nekem ez a kóborlás, ezek a testek, a lélektelen ideiglenes kikötők, a folytonos pihenőhelyek kikészítenek, egyetlen megállóhelyre vágyom, egyetlen szerelemre. Végállomásra várok. Rád várok.

Tudom, hogy te is belefáradtál, a lelked öregedett bele ebbe az életstílusba, pedig a játékszabályok világosak, soha nem alszol együtt senkivel, nem bírod elviselni egy másik lélegző emberi test szoros közelségét. Ők is Y generáció talán, a mai világ szülöttei, és eltűnnek a ködben, mielőtt felkel a nap, így nem kell reggeli kávéval bajlódni, nincs kínos, erőltetett beszélgetés, két ember között, akinek semmi köze egymáshoz. Nem kell zavartan ruhadarabokat keresgélni és nincs telefonszámcsere. Nem köszönsz soha el, és nem ígérsz semmit, egy embert csak egyetlen egyszer használsz.

Mi ketten látjuk egymást? Maszkom van, pajzsom van, és különféle hatékony védekezési technikáim, arrogáns vagyok, ellenséges vagyok, gyanakvó vagyok. Amazon vagyok. Semmilyen generáció szülötte nem vagyok. Látsz engem? Lefejted az álarcomat? Figyelmen kívül hagyod a beléd fúródó, mérgező szavakat? Átlátsz rajtam? Látod, milyen rossz színész vagyok? Tudod, hogy amikor besötétedik, én is kivilágított ablakokat nézek? Figyelek családokat a vacsoraasztalnál, és rosszalkodó gyerekeket, szerelmeskedő, egymás felé örökre elkötelezett párokat, és idős embereket, akik egymás kezét fogva nézik a tévét, akiknek a húségeskü holtomiglan és holtodiglan. Tudod, hogy ilyenkor magányom fájdalmát az éjszaka sötétjének suttogom el, és a lelkem mélyén így várok feloldozást? Én látlak téged. Melletted megállapodnék. 

Facebook Hozzászólások
Kapcsolat

Írj nekem!



Kérem írja be a helyes választ:



anyelfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot!

A honlap további használatához el kell fogadni az adatvédelmi nyilatkozatot és a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az adataid védelme fontos számomra, ezért szeretnélek tájékoztatni frissített Adatvédelmi nyilatkozatomról.

Bezárás